Az Arctic neve néhányaknak már ismerősen csenghet, mivel külföldön ismert és elismert vállalatról van szó, azonban a svájci cég termékei hazánkban kevésbé elterjedtek. Az Arctic 2001 óta működik, elsősörben személyi számítógépek komponenseire és kiegészítő termékekre (például töltőkre, elosztókra) fókuszálnak, azon belül is a hűtés tartozik a fő profiljukba. Amellett, hogy tökéletesített hűtéstechnikájukkal – a cég szavaival élve – kiiktatják a számítástechnika világából a zajt, gondoskodnak a megfelelő hangzásról is, ami alatt azt kell érteni, hogy nem csupán a csendes levegőztetés, de a fejhallgatók és hangszórók világában is magabiztosan mozognak.

KEZDŐCSOMAG

Ennél fogva bemutatkozásuk ürügyén megleptek minket három olyan készülékkel, amiket közelebbről megvizsgálva pontos képet kapunk arról, mire számíthatunk, ha Arctic kütyük vásárlására adjuk a fejünket. Híven saját profiljához, az Arctic egy processzorhűtővel és két fejhallgatóval lepett meg bennünket. A CPU coolerek táborából egy Freezer 34 eSports DUO jutott el hozzánk, a hang-részlegről pedig egy P614 BT-t és egy P533-at küldtek – utóbbiból a Military stílusú változat bujkált a csomagban.

TŰZOLTÓ LESZEL S PILÓTA

Első tesztalanyunk a gamereknek készült P533-as. Ez a sztereó fejhallgató a közepes árkategóriát képviseli a maga 15-22 ezer forint között elhelyezkedő árbesorolásával. Három kiszerelésben kapható: az első a Penta Gaming nevű esportcsapat narancs és fekete színeiben pompázik, a második a Racing névre keresztelt fekete-fehér-piros csíkos változat, a harmadik pedig a terepszínű Military stílusú darab. A felsorolt három fejhallgató között semmilyen különbség nincs, csak a színük és a csomagolásuk tér el, minden másban egy az egyben megegyeznek. Kialakításra egyedi stílusúak, a festést kiválasztva dönthetjük el, hogy versenyautó- vagy helikopterpilótákká akarunk válni. Talán a képek alapján nem észrevehető, de a valóságban úgy fest a P533 Military, mint egy egyedi kialakítású pilótaheadset. Olyan, mint amit a Medicopter 117 légimentői irigykedve méregetnének.

 

A kütyü az anyagát tekintve minden flancos, csilli-villi, a gaming stílusra jellemző jegyet mellőz: sehol egy felesleges RGB csík vagy szükségtelen geometriai alakokkal megtoldott dizájn. Műanyagból és fémből lett építve, a fejpántot és a kagylókat pedig kényelmes, műbőrrel bevont memóriahab veszi körül. Az indusztriális mellékízt a beépített mikrofont és annak vezetékét tartó fémváz adja, ami nem csak egy érdekes stílusjegyet, de egyben egy egyszerűen megvalósítható megoldást takar. A két fémsín segítségével szabályozhatjuk az arcunk és a mikrofon közti távolságot, ahelyett, hogy egy fixált beállítás mellett keljen elköteleznünk magunkat. A bal kagyló oldalán egy tekerőgomb található, amivel a hangerőt szabályozhatjuk, és ennyiben ki is merül a kézzel állítható opciók tárháza. A mikrofon manuálisan nem némítható, a mute gomb valahol félúton lekerülhetett a mérnökök tervezőasztaláról.

 arctic-fejhallgato1-teszt.jpg

Már kialakításában látszik, hogy a P533 remekül zár, végtére is úgy fest, mint amit pilótáknak terveztek, vagy mifene, a kagyló eleje pedig nem veszi fel az arc formáját, hanem nyitottnak érződik, és kis idő elteltével ez az apróság könnyen megszokható. Habár nem egy 7.1-es fejhallgatóról beszélünk, azért a hangzása mégis kiváló: sem a magas, sem a mély hangoknál nem tapasztaltunk torzulást, és a basszus is kellemesen szól. Ebből a szempontból emlékeztetett bennünket a Logitech G231-re, ami a mai napig az egyik legjobb gaming headset a piacon, a P533 viszont valamivel kényelmesebb (de a fejpánt ugyanott nyom, mint a Logitech fejhallgatójának esetében) és jobban zár. Egyetlen hátránya az univerzális jack csatlakozó, ami egybe foglalja a két kagylót és a mikrofont, ahelyett, hogy két külön csatlakozóra kötné azokat. Akik a headsetet a konzoljukhoz vagy notebookjukhoz akarják használni, vélhetőleg nem fognak találkozni ezzel a problémával, de a PC-s felhasználókat óvatosságra intenénk. Ahhoz, hogy a P533-at zavartalanul tudjuk használni, szükségünk lesz a csomagban mellékelt adapterre. Viszont az adaptert használva érintkezési hibára figyelhetünk fel, amit csak keservesen és nem véglegesen tudtunk kiküszöbölni. Nem mellesleg a toldás csatlakoztatása után az 1,2 méter hosszú kábel 3,2 méter hosszúságúra nő, aminek egyetlen centijét sem fedi fonott védőréteg, ez pedig bosszúságot okozhat.

MAJDNEM TÖKÉLETES

A P533 tesztelése után kijutott nekünk némi szabadság, mivel a következő terítékre kerülő darab esetében nem kellett arra figyelnünk, hogy rá ne guruljunk a vezetékre. A P614-es két változatban kapható: egy vezetékes és egy vezeték nélküli modell között válogathatunk, mi pedig a BT, vagyis Bluetooth változatot próbálhattuk ki. (A Bluetooth-kapcsolat mellett NFC használatával is csatlakozhatunk a fejhallgatóhoz.)

arctic-fejhallgato2-teszt.jpg

A P614 BT remek választás azoknak, akik utazáshoz keresnek vezeték nélküli partnert. Az Arctic adatai szerint a készülék akkumulátora Standby módban több mint 700 órán át bírja a strapát, és 30 órán keresztül képes zenét lejátszani – utóbbi értéket szerintünk kb. 10 órával alábecsülték. Ahogy a P533-as esetében, úgy a P614 BT is műanyagból készült és helyenként fémes berakást kapott; az anyagminőségre ismét nem panaszkodhatunk. Emellett könnyű, mintegy 194 grammot nyom, könnyen kezelhető, kényelmes, nem zajszűrő, de jól zár, és megjelenésében sem feltűnő – azok sem fognak ránk furcsa tekinteteket vetni, akikkel az utcán, a buszon vagy esetleg egy repülőn találkozunk. A bal kagylón megtaláljuk a bekapcsoló gombot, ami egyben hangerőszabályzóként is működik, valamint dalt is tudunk vele váltani a szintén a bal oldalon elhelyezett két gombnak köszönhetően. Ha a P614-et a telefonunkhoz társítjuk, akkor esélyesen nemcsak zenehallgatásra, de beszélgetés közben is használni fogjuk. Ebben az aspektusban is társra találunk ebben a készülékben, mivel beépített mikrofonnal rendelkezik, ergo nem leszünk rászorulva, hogy a kezünk ügyében tartsuk a mobilunkat. Amíg körülbelül 5-10 méterre maradunk a csatlakoztatott eszköztől, addig a szaggatással sem kell kínlódnunk.

Ha megjelenésében, anyagában és használati idejében nem találunk kivetnivalót, akkor minden rózsás, nemigaz? Bárcsak így lenne. Egy gond azért mégis akad, egyszerűen szólva: a hangminőség. Amíg telefonáláshoz használjuk a P614 BT-t, mindent kristálytisztán fogunk hallani, azonban zenehallgatáskor ki fognak rajzolódni a készülék hibái. Nem elég, hogy hangzásra olyan, mintha két vödröt szorítottunk volna a fülkagylóinkra, de a magas hangok képzésekor torzulást és sistergést fogunk észrevenni, még akkor is, ha jobb minőségű fájlokat játszunk le, vagy zenét streamelő szolgáltatásokat használunk. Ezek után kijelenthetjük, hogy mintegy 12 ezer forintért az Arctic kényelmet és kiváló menetidőt kínál, többi jellemzőjén azonban lenne mit javítani.

HŰVÖSRE TETTÜK

Csomagunk legígéretesebb darabja a Freezer 34 eSports DUO univerzális processzorhűtő, melyet ATX házakhoz (torony PC-khez) terveztek. Jelenleg talán a legjobb léghűtéses processzorhűtővel van dolgunk, ami nemcsak remek teljesítménnyel bír, de iszonyatosan csendes marad még akkor is, ha egy csúcskategóriás gépagy, egy Core i9, vagy egy Threadripper hidegen tartása a cél. A hűtőtest oldalaira két BioniX P-sorozatú ventilátor került, amik ellenütemben mozgatják a levegőt. Ezeket akár össze is köthetjük, így nem lesz szükség arra, hogy két ventilátorfoglalatot áldozzunk fel az alaplapon. A készülék összerakása sem okoz problémát, ami nagy részben az Arctic technikai segítségnyújtásának köszönhető. Mindegy, hogy AMD vagy Intel processzort szeretnénk hűteni vele, annyi a dolgunk, hogy az Arctic weboldalán kikeressük a készüléket, megnyitjuk a Support fület, kiválasztjuk procink foglalatát, és részletes összeszerelési útmutatást kapunk. A vásárlás előtt azonban vigyázzunk: a Freezer 34 eSports DUO a szokásos duplaventilátoros hűtőknél is méretesebb darab.

processzorhuto-arctic-teszt.jpg