Késik a Venom 2 premierje is, de cserébe a film kapott egy hivatalos alcímet
A Sony többi filmjéhez hasonlóan sajnos a Venom 2 premierje is elcsúszott, most pedig már azt is tudjuk, mikor debütálhat a folytatás.
A Sony többi filmjéhez hasonlóan sajnos a Venom 2 premierje is elcsúszott, most pedig már azt is tudjuk, mikor debütálhat a folytatás.
Az NPD Group legfrissebb adatai szerint ebben az évben a Call of Duty: Modern Warfare fogyott a legjobban, legalábbis eddig.
Úgy tűnik, a Baldur’s Gate 3-ra is kihatott a koronavírus járvány, de a fejlesztők még így is bizakodóak a debütálás tekintetében.
A film rendezője Colin Trevorrow oszotta meg Twitterén a fotót, amivel egy társadalmi felhívást támogatott.
Nagyon úgy néz ki, hogy a március a Nintendo hónapja volt, mind a konzoljuk, mind az Animal Crossing rekordokat döntögetett ugyanis.
Befutottak a Final Fantasy 7 Remake első napjaira vonatkozó eladási adatok, ezek alapján a játék elsősorban Japánban ment nagyot.
Samara Weavinggel a főszerepben készít miniszériát a II. világháború utáni Álomgyárról a Netflix. Előzetesen a Hollywood.
Egy vadonat új trailer társaságában befutott a Desperados 3 megjelenési dátuma is, mely nincs is már olyan nagyon messze.
A PUBG fejlesztői felveszik a harcot a csalók ellen, komolyabb csalás elleni szoftverekre és rengeteg banra érdemes számítani innentől.
A Niantic bejelentette, hogy hamarosan érkezik a frissítés, amivel bekerül a játékba a Kóbor Grimbusz.
A mai napon PS4-re és Xbox One-ra is megjelent a Beam Team Games nyitott világú túlélőjátéka.
Megtalálták az állítólagos screenshoton található modell eredetijét.
A konzolgyártó az idei évben 10 százalékkal szeretné növelni a legyártott konzolok mennyiségét, reagálva a hiányra.
A rendhagyó Games Done Quick során ezúttal a Direct Relief számára gyűjtöttek a villámgyors végigjátszások mesterei.
Az Xbox Game Studios, a Warner, a Codemasters és a Klei Entertainment játékai is kikerülnek a szolgáltatásból.
Az elmúlt hetek sötét víziói helyett lássuk, hogy mit mondanak az optimisták. Öt sci-fi, ami szép jövőt vizionál az emberiségnek.
A Fortnite kulturális ikon lett az elmúlt időben, a jelek szerint újabban már rap számok bemutatására is ez a legalkalmasabb közeg.
Újra forognak a nyolcvanas évek ikonikus zenéi: online platformon debütál a Lány a völgyből musicallé átdolgozott remake-je.
Noha a Starfieldet egy ideje már bejelentették, egyelőre nem láttunk túl sok mindent a projektből. Könnyen lehet, ez most megváltozott.
Nemrég jelentették be a Crysis Remastered készülését, azonban néhány tweet alapján lehet, nem csak egy felújítást kapunk majd.
Ari Fleischer szerint Kínában nem lehet megbízni.
A kötetlenség valójában segít a konzolgyártóknak ZhugeEX szerint.
Hosszú évek óta nem hallani már a különleges open world játékról, hamarosan azonban lehet, hogy ismét felbukkan.
Mick Gordon azt állítja, kétli, hogy valaha is újból együtt fog dolgozni velük egy új Doom-játék kapcsán.