Pletyka: PS5 nyitócímként jön az új Crash Bandicoot
Egy portugál forrás szerint már három éve készül az új játék, melyet hamarosan le is lepleznek majd.
Egy portugál forrás szerint már három éve készül az új játék, melyet hamarosan le is lepleznek majd.
Mane Yousuf minden nap beadott 100 fekvőt, felülést és guggolást, ennek margójára pedig még 10 kilométert is lefutott.
A ’90-es évek óta folyton hallani, hogy a cyberpunk halott. A Ghost in the Shell SAC_2045 alapján az ember már-már el is hiszi ezt.
A Final Fantasy 12 két évvel a PC-s megjelenése után újabb frissítést kapott, aminek hála nem csak a Denuvo tűnt el, de új elemekkel is bővült.
Petíció indult, amelyben egy Call of Duty játékos azt követeli, hogy az Activision zárja ki a PC-s játékosokat a crossplay-ből.
Újabb karaktert mutatott be egy rövid videóban a Riot Games, ő a rejtélyes, mágikus hatalmaknak parancsoló Omen.
Továbbra is a Gémklubnál maradunk, hogy ezzel segítsük mindazokat, akik az otthonukban keresnének valami szórakoztató elfoglaltságot. Ezúttal építkezni fogunk.
Az elmúlt hét sem bővelkedett megjelenésekben, de a motorversenyek és a Predator-filmek rajongói örülhetnek.
Közel 160 ezer felhasználó fiókját törték fel, és a tettesek nem is voltak restek visszaélni a megszerzett adatokkal.
Az HBO új filmje, a Romlott oktatás, azt mutatja be, hogy szedjük meg magunkat tanárként. A titkos összetevő természetesen a bűnözés.
A Phoenix Labs által készített Dauntless 2019 májusában látta meg a napvilágot, és igen jól rajtolt, a legnépszerűbb free-to-play játék lett PSN-en 10 nap alatt. A Monster Hunterre hajazó RPG karriere azóta is felfelé ível, folyamatosan érkeznek hozzá az új tartalmak, a legutóbbi, 1.2.0-s frissítés március 19-én jelent meg. Lássuk hát, mit tartogat számunkra jelenleg a játék.
A PUBG készítői bejelentették, hogy a konzolos verzióban hamarosan felbukkannak a botok, kifejezetten a kezdő játékosok kedvéért.
Egzotikus spanyol thrillerrel jelentkezik a Netflixen A nagy pénzrablás készítője, Álex Pina. Feliratos előzetest kapott a White Lines.
Eddig csak pletyka szintén lehetett hallani, hogy nem lesz WWE 2K21, most viszont maga a WWE erősítette meg, hogy a játékot elkaszálták.
A legfrissebb pletykák szerint nem csak a Horizon Zero Dawn 2 készül a Guerrillánál, hanem egy teljes trilógiáról beszélnek a Sonyval.
A Fallout 76 néhány vezető fejlesztője a Redditen tartott fogadóórát, ebből pedig kiderült, hogy hamarosan állataink is lehetnek majd.
A filmstúdió és a játékgyártó óriás ötéves exkluzív megállapodást kötött egymással, a meglévő IP-ket is használhatják.
A Microids fejlesztésében készül az új The Adventures of Tintin, melyről egyelőre még semmi konkrétumot nem tudni.
A fejlesztők teljesen új játékelemekkel igyekeznek feldobni az akció-RPG-t - például azzal, hogy erődöt építhetünk.
Reetae27 hasznos tanácsokat is adott azoknak, akik követnék a példáját.
A Légió visszavág – avagy a Lenovo ismét egy igen markáns gamer laptoppal kopogtatott, ilyen ajánlatnak pedig hiba lenne nem ajtót nyitni.
Aki esetleg abban reménykedett, hogy több játék is lesz a frissen bejelentett Remastered verzióban, annak csalódnia kell.
Ha csak virtuálisan is, de kezdetét veszi az idei gyorsaságimotoros évad, megérkezett ugyanis a MotoGP 20.
Több mint 12 millióan voltak kíváncsiak Travis Scott koncertjre, melyet további négy követ majd a következő napokban.