A rettegés utolér - Heti PlayStation Store megjelenések
Az elmúlt héten is rengeteg izgalmas és érdekes játék került a PlayStation Store kínálatába. Ezek között segítünk most eligazodni.
Az elmúlt héten is rengeteg izgalmas és érdekes játék került a PlayStation Store kínálatába. Ezek között segítünk most eligazodni.
Mindenki ízlésébe sajnos lehetetlen beletrafálni, ugyanakkor a magazin mellé járó ingyen játékokkal próbáljuk a lehető legtöbb műfajt lefedni, hogy mindenki találjon valami nekivalót az ajándékok között. A múlt havi motorozás és puzzle-kaland után most egy magyar feliratos, darkos FPS-t hoztunk el nektek.
Emilia Clarke videóban köszönte meg az r/freefolk táborának, amiért tömegesen adakoztak az általa indított jótékonysági kampánynak.
A Sniper Elite játékok mögött álló Rebellion jelezte, hogy az E3 keretein belül leleplezik egy nagyszabású, be nem jelentett címüket.
Tegnap mutatkozott be a Call of Duty: Modern Warfare, a játékosok első reakciói pedig kifejezetten bizakodóak a trailer kapcsán.
Idő előtt fény derült az első infómorzsákra a Square Enix gondozásában készülő Marvel's Avengers kapcsán.
Eljött május vége, mi pedig összeszedtük, mely játékok voltak a legjobbak és a legérdekesebbek a PlayStation konzolon.
Az Obsidian új RPG-je, a The Outer Worlds is kint lesz az E3 2019-en, ahol valami újat is megtudhatunk. Talán a megjelenési dátumot?
A Ubisoft egy rövid kedvcsináló videóval harangozta be az E3 2019-en történő részvételét, bár sok dolgot azért nem fedett fel.
Megjöttek az első képsorok az Anthem nagy frissítéséről, a Cataclysmről. Döntsétek el ti, hogy megéri-e rá várni.
Mami a legmenőbb felnőtt a környéken. Az összes környékbeli tini nála bulizik, piával látja el a fiatalokat, de menekülj, ha egyszer bekattan!
Phil Spencer elárulta, hogy több first party játékot láthatunk majd az idei E3-as konferenciájukon, mint korábban bármikor.
A Beyond Good and Evil 2 már biztos, hogy nem lesz ott a Ubisoft E3 2019-es felhozatalában, helyette jövő héten helyzetjelentést kapunk.
Egy régóta várt bejelentéssel rukkolt elő a Microsoft: PC-re is érkezik az Xbox Game Pass szolgáltatás.
A szivárogtatás után várható volt, hogy nem totojázik sokat a Lionsgate. Végre rendes minőségben látható Az utolsó vér teljes előzetese.
Az idén érkező Call of Duty: Modern Warfare vadiúj grafikus motort kap, mely támogatja a 4K HDR-t és a Raytracing technológiáját is.
Hosszas találgatások után az Activision ma leleplezte a következő Call of Duty-t, mely a Call of Duty: Modern Warfare rebootja lesz.
Itt a lehetőség ingyenesen beszerezni a 2018-ban megjelent City of Brass-t, ehhez pusztán az Epic Games Store-ba kell regisztrálnotok.
Kezdetét vette a GOG.com nyári vására, ahol az óriási kedvezmények mellett egy ingyenes játékot is bezsákolhattok.
Az őrültnek tűnő zseni vámpírok gyülekezőhelye a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 ötödik klánja, a Malkavian.
A Call of Duty hivatalos Youtube-csatornájáról szivárgott ki az új rész megjelenési hónapja, sőt az is kiderült, hogy visszatért egy régi ismerős.
A Sony elviekben 2019 őszén akarta megjelentetni a The Last of Us: Part 2-t, de a legújabb hírek szerint csak 2020 elején kaphatjuk meg.
Az Electronic Arts közzétette az EA Play rendezvény menetrendjét, amely a Star Wars Jedi: Fallen Order bemutatójával indít majd.
Az EA hivatalosan is megerősítette egy blogposztban, hogy érkezik az új Need for Speed játék, de az idei E3-on nem kell számítanunk rá.