The Surge – Az ellenség testéről szaggathatod le a felszerelésed
A The Surge című játékban érdekesen működik a zsákmányolás: dönthetünk arról, hogy az ellenfelünk melyik testrészét vágjuk le a felszerelésért.
A The Surge című játékban érdekesen működik a zsákmányolás: dönthetünk arról, hogy az ellenfelünk melyik testrészét vágjuk le a felszerelésért.
Az NBA Playgrounds a könnyed szórakozásra helyezi a hangsúlyt, miközben NBA sztárokat irányíthatsz, de nem tömött arénákban.
A Creative Assembly mindenkit megnyugtat, hogy a Total War: Warhammer 2 mellett készül egy új történelmi játék is.
A délután folyamán a Mass Effect: Andromeda szerverei egy rövid időre leállnak, azután pedig elérhetővé válik az animációt is javító frissítés.
Az Undead Labs elárulta, hogy a State of Decay 2 három hatalmas, változatos térképpel jelenik meg, és a megjelenést követően még több érkezik majd.
A Mass Effect: Andromeda a technikai hibáin túl egy rosszul megírt transznemű karakter is leverte a rajongói ékszíjat.
A Dawn of War 3 bétáját bárki kipróbálhatja a játék megjelenése előtt, csupán a megfelelő adatok megadásával kell jelentkezni rá.
A Quake Champions hősei sorának újabb tagja kapott bemutatkozó videót, itt van Slash, a görkorcsolya koronázatlan királynője.
Egy éves lett az XCOM 2, a Firaxis egy statisztikákat felvonultató videóban köszöni meg minden parancsnoknak az eddigi részvételt.
A népszerű Blizzard játékokhoz csalásokat készítő német illetőségű Bossland fizethet a Blizzardnak, mint a katonatiszt.
Immár a Twitch-en keresztül is vásárolhatunk játékokat, sőt profi játékosként még akár részesedést is kaphatunk a bevételből.
A Mass Effect: Andromeda nem csak könyvekkel, de képregényekkel is kiegészül. Most megtekinthetitek a négyrészes sorozat borítóit.
Egy játékmenet-videó érkezett a Quake Championshoz, amiben majdnem két percen át pörög a játék maximális fokozaton.
A For Honor egy kíméletlen játék, így a játékosai is kíméletlenek, de nem csak egymással, hanem magával a játékkal is. Ez Steamen is meglátszik.
A Continuum DLC többek között egy olyan új pályát is tartalmazni fog, ami Modern Warfare 2 Rust térképének újragondolása lesz.
Csütörtökön érkezik a játékhoz az 1.05-ös frissítés, mely nem csak hibákat javít, de rengeteg apró, de hasznos újdonságot is hoz majd magával.
Érdekesebbnél érdekesebb eszközökkel és fegyverekkel szállhatunk szembe a Prey idegenjeivel, köztük egy szingularitás gránáttal.
A felújított Bulletstorm kiadásban benne lesz Duke Nukem is, de a Gearbox szerint még így is valószínűtlen egy új Duke Nukem játék.
A Cities: Skylines áprilisban befut Xbox One-ra is, ráadásul hozzácsapják az első DLC-t, az After Darkot is.
A BioWare szerepjátékát, a Mass Effect: Andromedát is az osztrák szupervédelem biztosította feltörés ellen. Eddig bírta.
A Frank Rising DLC megjelenésével egyidőben külön is megvásárolhatóak a Dead Rising 4 előrendelőknek osztogatott apróságai.
Gyakorlatilag nincs olyan hónap, melyben ne történne az Overwatch háza táján valami, és a jelek szerint ez most sem lesz másképp.
Újabb hét, újabb brit eladási lista, újra a Mass Effect: Andromeda vezetésével, és természetesen a GTA 5 sem ment sehová.
Úgy tűnik, hogy a Destiny 2 kiegészítői két visszatérő szereplőre, Osirisre és Rasputinra fognak koncentrálni.