Márciusban jön a Metro: Last Light
Tavasszal jön a Metro: Last Light, s az alapkiadáson túl lesz Limited Edition is, bár túl nagy dolgot nem kell várni, mindössze digitális jutalmakat kapnak, akik lecsapnak rá.
Tavasszal jön a Metro: Last Light, s az alapkiadáson túl lesz Limited Edition is, bár túl nagy dolgot nem kell várni, mindössze digitális jutalmakat kapnak, akik lecsapnak rá.
Tízezrek repültek novemberben, amiért profiljuk karaktereit mesterséges intelligencia működtette helyettük. A botozás mindig is kockázatos üzlet volt.
A Dead Space 3 Xbox 360-on hangutasítások támogatásával fog megjelenni, hogy gördülékenyebb lehessen a kooperatív mód.
Csak valamikor jövőre fog megjelenni az ArmA III, a csapatnak ugyanis még időre van szüksége ahhoz, hogy egy kiváló játékot tudjon elkészíteni.
Tegnap óta érhető el Xbox 360-on a Call of Duty: Black Ops II Nuketown Zombies pályája, mely a méltán népszerű Nuketown élőholtakkal elárasztott változata. Alant hivatalos videó is megtekinthető a DLC-ből.
Bár Európában és Amerikában sokszor oltják a Nintendo politikáját, a cég hazájában senki sem tudja megközelíteni a nagy N-t. 3DS-ből több fogyott, mint PS3-ból valaha, Wii U-ból pedig az első héten elment 308 ezer darab.
A BioWare úgy számol a Wii U-val, mint fontos platformmal, és bár a Mass Effect 3 nem robbantott bankot a Nintendo új gépén, lesznek még játékok a franchise-ból.
Se pénz, se idő nem jutott a többjátékos mód kidolgozására, így Ken Levine és csapata inkább elhagyta a koncepciót. Kérdés, hogy bánja-e ezt valaki egyáltalán egy ennyire szóló-orientált játék esetén.
Alkotója szerint nem marad el a 2014-es AAA-színvonaltól a rajongók által pénzelt Star Citizen űrszimulátor. A CryEngine 3.0 két év múlva is versenyképes lesz -- ezt egyébkén a Crytek is garantálja.
Az Assassin's Creed III a Ubisoft eddigi legnépszerűbb játéka, hiszen egy hónap alatt hétmillió példányban kelt el.
Nagy sikerrel zárult a Humble THQ Bundle, hiszen közel 900 ezer csomag kelt el, összesen ötmillió dollár értékben.
Megjelent a 7 Wonders of Crysis sorozat első része, melyet egy hollywoodi rendező segítségével hozott össze a Crytek.
Bár nem lett free-to-play, a havidíjtól elbúcsúzott a Funcom-féle The Secret World. A játékhoz fizetős DLC-k jönnek januártól, aki ma megveszi, játszhatja.
Nem a Bethesdához, hanem a bitComposerhöz vándoroltak a hányatott sorsú játéksorozat hivatalos jogai. Hogy mit kezd velük a cég, a jövő zenéje, bár ha van eszük, befejezik a GSC összeomlásakor félbemaradt Stalker 2-t.
A VGA 2012-n bemutatott The Phantom Pain trailer rengeteg kérdést vetett fel, melyeket minden bizonnyal a jövő heti Famitsu válaszol majd meg. A japán játékmagazin nagy meglepetést ígér -- csak nem tényleg az MGS 5 mocorog?
A Trion Worlds először az End of Nationst vette el a Petroglyphtől, most pedig egy rakás embert menesztett, állítólag a Riften dolgozó brigád tagjai közül. Jó fejek, pont most, karácsony előtt.
A Shades of Darkness egy önmagában is futtatható expanzió lesz, és az alapjátékot követő eseményeket meséli majd el, két frakció, a sötételfek és Heresh nekromantái szemszögéből.
Az első rész után a pazarra sikeredett Broken Sword II: The Smoking Mirror -- Remastered is elérhető andoidos készülékekre. Kötelező vétel, akkor is, ha már vagy ezerszer végigjátszottuk.
A Square Enix múlt héten beindított visszaszámlálója lejárt, s kiderült, milyen titkos játékon dolgoznak: jön a Star Galaxy.
Kiderült, hogy a Silicon Knights titokban több érdekes játék fejlesztésén is dolgozott. Az egyik egy Silent Hill-szerű, nyitott világú horrorjáték lett volna.
Külföldi újságíróknak megadatott a lehetőség, hogy megjelenés előtt próbálják ki a Gearbox Aliens-témájú FPS-ét. A zsurnaliszták előre megvágott anyagokat is magukkal hozhattak, s mivel lejárt az embargó, most bárki megnézheti ezeket.
Nem csalás, nem ámítás: egyetlen kattintásnyira vagytok attól, hogy ingyen kapjatok Metro 2033 Steam-kódot. Kihagyhatatlan ajánlat, azonnal kattintsatok a lenti linkre, és irány a posztapokaliptikus Moszkva!
Bár valószínűbb, hogy csak free-to-play lesz a Funcom MMORPG-je, és ezt szeretnék a tudtunkra adni. Nem lenne meglepő húzás, hisz sajnos nagyot hasalt a pénztáraknál az évekig készülő program.
Habár a digitális korszakban már csökken a jelentősége, azért nem hátrány, ha az ember asztalán ott figyel egy naptár, ami nem csak a dátumokról, az ünnepnapokról és névnapokról tájékoztat, de alkalomadtán még bele is lehet firkálni ezt-azt. A PC Guru szerkesztősége 2012 végén összeállított magának egy videojátékos naptárat a 2013-as évre, és mikor elkészültünk vele, úgy döntöttünk, hogy elérhetővé tesszük a magazin olvasói és a videojátékok szerelmesei számára is.