Overwatch – Torbjörn lánya a 27. hős
Hivatalosan is bemutatkozott és már a tesztszerveren is kipróbálható az Overwatch 27. hőse, Brigitte Lindholm, Torbjörn lánya.
Hivatalosan is bemutatkozott és már a tesztszerveren is kipróbálható az Overwatch 27. hőse, Brigitte Lindholm, Torbjörn lánya.
Egy Snapchat-en megosztott videó miatt a bíróság tiltotta el a kiskorút az erőszakos videojátékoktól, okostelefonját a szüleinek adták.
Az FPL egyik atyja szerint több levelet is kaptak szülőktől, hogy engedjék gyereküket játszani a profik között az FPL-ben.
A Crash Bandicoot N.Sane Trilogy sikere után az Activision a befektetőinek szóló jelentésben jelezte, a jövőben több játékát is felújítja.
E heti listánkra olyan karaktereket gyűjtöttünk össze, akik csak mellékszereplőként jelentek meg egy játékban, pedig főszereplők is lehetnének.
Bejelentette a Hitman korábbi fejlesztőiből verbuvált The Bearded Ladies az új játékát, a mutánsok és robotok harcát elhozó Mutant Year Zero: Road to Edent.
Még soha nem volt ennyi játékhelyszín Győrben és Debrecenben, mint amennyi a márciusi PlayIT-ek alkalmával lesz.
Küszöbön a március, talán lassan a tavasz is, de az biztos, hogy jövő hónapban lesz pár film a Fórum Hungary jóvoltából, amire érdemes beülni.
A netflixes Witcher-sorozat írója elárult, melyik szereplők fognak feltűnni Geralt mellett a sorozatban.
A Final Fantasy XV PC-s debütálása már a küszöbön van, ennek kapcsán pedig a játék rendezője elmondta, mire várhatunk a jövőben.
A Dragon Age korábbi kreatív igazgatója arról beszélt, mivel rajong a zsánerért, szívesen csatlakozna a Cyberpunk 2077 fejlesztőihez.
Marcus Sellars állítja, a rendelkezésére álló információk alapján a Platinum Games Xbox One exkluzív címnek szánja a Vanquish 2-t.
A Euro Truck Simulator 2 legambiciózusabb hazai modja rendületlenül készül, a fejlesztők viszont nemrég a közösség segítségét kérték a munkálatok felgyorsításához.
A Cyberpunk 2077-tel a CD Projekt RED nem csak egy játékot akar összehozni, hanem egy hatalmas nagy franchise-ot is.
A Lionhead Studios első igazán nagy húzása volt a Black & White, melyben kipróbálhattuk, milyen is istennek lenni. Házikedvenccel.
Tizenkét perces játékmenet-videót kapott a Fallout 3 rajongói remake-je, a Capital Wasteland, ami a Fallout 4-re ülteti át a programot.
A From Software holnap végleg leállítja a Demon’s Souls online szolgáltatásait, így érdemes még egyszer utoljára kiélvezni a lehetőséget.
Bár hivatalos bejelentés egyelőre még nincs, a Fortnite következő frissítésében a légifölény érdekében már hátirakétát is szerezhetünk.
Bár egy ideig úgy tűnt, hogy 2019-ig csúszik az A Way Out, Josef Fares most Twitteren jelezte, hogy a játék aranyba ment.
A kritikákat és felhasználói értékeléseket összesítő oldal, a Metacritic megmutatja, hogy tavaly mely kiadó hogyan teljesített.
Tévedésből kerülhetett be az orosz állami televízió egyik csatornájának összeállításába az a jelenet, mely az Arma 3-ból származik.
Már elérhető a Final Fantasy XV PC-s verziójának demója, mely a játék oktatómódját és az első pár küldetését tartalmazza.
Az eladási listák alapján a Metal Gear Survive nem nyitott magabiztosan az Egyesült Királyságban, a hatodik helyet tudta megcsípni.
Van nálunk hat darab jegy a Zombi Expressz premier előtti díszbemutatójára, melyet nagyon szétosztanánk köztetek!