Késik a Sebastien Loeb Rally Evo
A Milestone nem régiben bejelentett raliszimulátorával majd csak jövőre zúzhatunk az úttalan utakon.
A Milestone nem régiben bejelentett raliszimulátorával majd csak jövőre zúzhatunk az úttalan utakon.
A Supermassive Games bejelentette, hogy a fejlesztők elvégezték az utolsó simításokat is a játékon, így készen állnak a túlélőhorror premierjére.
A Final Fantasy VII Remake nem teljesen ugyanaz lesz, mint az eredeti játék. Aggodalomra azonban nincs ok, jó lesz ez.
Az augusztus végén érkező Risen 3: Titan Lords Enhanced Edition megkapta az első trailerét. Hangulatos, de ezen kívül nem ad többet.
A PC Guru magazin a FIX TV hivatalos médiapartnere. A Gamer Zone adásaiban nyerhettek majd magazint.
Interjút készítettünk a Zadbox Entertainment fejlesztőivel, melynek révén bepillantást nyerhettek a Quern: Undying Thoughts készítésébe.
A játék producere, Kodzsima Hideo Twitteren osztott meg két képet a Metal Gear Solid V: The Phantom Painből néhány érdekes részlet kíséretébe.
A július 29-én megjelent Windows 10 már 14 millió felhasználó gépén működik -- jelentette be a Microsoft.
A Far Cray 4 pályaszerkesztőjével készült egy-két jól sikerült pálya, de a Future Dead Australia, ami a Mad Maxet idézi meg, igazán pofás lett.
A Team17 bejelentette a legújabb Worms játékot. A szokásos, kétdimenziós program vár, a pusztító kukacok főszereplésével.
A Capcom a Resident Evil hivatalos Facebook-oldalán egy esetleges Resident Evil 2 remake-ről kérdezi a véleményünket.
A Star Wars: Battlefront Community frissítésen esett át, így megválaszolásra került néhány kérdés, amivel a játékosok az EA-hoz fordultak.
Ezen a héten ünnepelte 5. születésnapját a StarCraft II: ennek örömére Chris és wilson 20 percen át beszélgetett a sorozatról.
Tavaly nem volt Need for Speed, és az EA momentán nem biztos abban, hogy jövőre újra lesz. Talán tényleg felhagynak az évenkénti NFS-gyártással?
A Bohemia Interactive fejlesztői videójában új részleteket tudhatunk meg az Arma 3 jövőre esedékes kiegészítőjéről.
A Fatshark keresi a Warhammer: End Times – Vermintide trailerének orgánumát. Megkötés nincs, ingyen játék van.
A Croteam zseniális logikai kalandja a PC meghódítása után a PlayStation 4-et is birtokba veszi, ráadásul rögtön egy Deluxe Edition formájában.
A Valve leárazta a Steam Os-re elérhető játékokat, amelyek persze PC tulajok számára is elérhetők.
Az EA a gazdasági konferenciáján elmondta, hogy jövőre meg fog jelenni az új Battlefield. A játékot a DICE fejleszti.
A Psyonix zajos sikerű sportjátéka, a Rocket League augusztusban DLC-t kap: a Supersonic Fury többek között két verdát ad garázsunkhoz.
Valamikor a jövő év első negyedében fog megjelenni a Coldwood Studios cukorfalat platformjátéka, az Unravel -- közölte az EA.
Digitálisan augusztus 12-én, lemezes formában pedig szeptember 4-én jelenik meg a Brothers: A Tale of Two Sons PS4 és Xbox One konzolra.
A Wasteland 2 felújított és kiegészített változata, a Director's Cut október 13-án fog megjelenni PC-re, majd október 16-án konzolokra.
Hatalmas sikernek bizonyul a Psyonix őrült versenyjátéka, melyben rakéta-meghajtású autókkal focizhatunk.