Hírek

Öt konzolexkluzív cím, amit PC-re is akarunk

Öt konzolexkluzív cím, amit PC-re is akarunk

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha minden játék csak személyi számítógépekre jelenne meg. Nem lennének oldalakon keresztül elhúzódó viták a konzolos és PC-s játékosok között, a fejlesztési költségek olcsóbbá válnának, s ami a legfontosabb: minden játékot megkapnánk. Sajnos azonban nem egy olyan világban élünk, ahol a Sony, a Microsoft és a Nintendo nem gyárt konzolokat, ebből fakadóan pedig vannak exkluzív címek, amiket belátható időn belül nagy valószínűséggel nem fogunk megkapni. Az új listámban most azt az öt sorozatot, illetve játékot vettem sorba, melyeknek nagyon örülnénk, ha elkészülnének PC-re is.

Ősszel jön az Age of Wonders III

Ősszel jön az Age of Wonders III

Bejelentették az Age of Wonders III-at, melyet az Overlord készítői jegyeznek. A TBS-RPG hibrid ősszel jön PC-re és Macre, sokat azonban még nem tudunk róla -- egyelőre a fő támogatók személyét is titok övezi.

Splinter Cell: Blacklist előzetes

Splinter Cell: Blacklist előzetes

A Splinter Cell: Blacklist bejelentése és bemutatása a tavalyi E3-on esett meg, azóta azonban alig hallottunk valamit a játék felől, leszámítva a kínzásjelenet keltette, nem kicsit nevetséges botrányt. Az eltelt hónapok folyamán a Blacklist azonban változott, formálódott, és nemrég újságírók egy szűk köre megnézhette, milyen lett a játék, melyet idő közben elhalasztottak, hogy legyen idő befejezni a munkát. A Conviction, bár a klasszikus részekhez képest akciódúsabb és vadabb volt, történetmesélés és játékmenet terén igen magasra tette a lécet – vajon sikerülhet-e a konzervatívabb Blacklistnek megugrani a mércét, és visszahódítani a modernizált Samet nem kedvelő, egykori fanatikusokat?

Skyrim: Dragonborn -- videoteszt

Skyrim: Dragonborn -- videoteszt

A PC Guru exkluzív videotesztjében Chris és Wilson a The Elder Scrolls V: Skyrim PC-re ma megjelent kiegészítőjét vette górcső alá.

Újjászületik a Realms of Arkania

Újjászületik a Realms of Arkania

A '90-es évek elejének legendás német RPG-je visszatér, hogy megmutassa, milyen is volt annak idején egy keményvonalas szerepjáték. Persze csak PC-n.

Extrák a PC-s Resident Evil 6-ban

Extrák a PC-s Resident Evil 6-ban

A személyi számítógépekre megjelenő Resident Evil 6 egy extra módot fog tartalmazni, ami csak később, fizetés ellenében lesz elérhető konzolokra.

Nem lesz jobb a PC-s Dead Space 3

Nem lesz jobb a PC-s Dead Space 3

A PC-s Dead Space 3 port semmilyen előnnyel nem indul a konzolos változatokhoz képest, még a textúrák felbontása is ugyanaz marad, tudtuk meg a fejlesztőktől. Pápá, DX 11-es álmok!

PC-re is jön a Resident Evil: Revelations!

PC-re is jön a Resident Evil: Revelations!

A még 3DS-exkluzív Resident Evil-epizód PC-re, PS3-ra, Wii U-ra (!) és Xbox 360-ra is megjelenik májusban. A már megismert játékelemeket újdonságokkal is feldobják a Capcom programozói.

Független magyarok: S.T.A.L.K.E.R.: Lost Alpha interjú

Független magyarok: S.T.A.L.K.E.R.: Lost Alpha interjú

Ismét jelentkezik a PC Guru Online Független magyarok rovata, kérdéseinkre ezúttal Munkácsi Zoltán, alias dezodor, a Dezowave Group alapítója válaszolt. Témánk a tavalyi év modja, a Stalker: Lost Alpha, mely nemsokára tényleg elkészül, hogy teljesen új élménnyel ajándékozza meg az ukrán FPS-sorozat rajongóit. Az interjúhoz exkluzív képeket is kaptunk.

TMNT játék a PC Guruval!

TMNT játék a PC Guruval!

Újra itt vannak a Tini Nindzsa Teknőcök! A Nickelodeonra január 20-án érkező sorozat már meghódította Amerikát, most pedig a magyar rajongók mindennapjait dobják fel a világ legmenőbb nindzsái. Minden idők egyik legsikeresebb franchise-ának legújabb verziójában a harcművész teknősök a legmodernebb technika segítségével mentik meg a világot.

Velük játszunk jövő héten! (2013. 4. hét)

Velük játszunk jövő héten! (2013. 4. hét)

Új, szombatonként jelentkező rovatunkban a következő héten megjelenő játékokat gyűjtjük össze nektek. Az év 4. hetében megérkezik a PC-s DmC, és befut két kickstarteres projekt is -- ki mire ruház be?