Take-Two és Rockstar: biztos jövő
Nem, ebben a hírben nem lesz szó a GTA IV PC-s verziójának gondjairól, ami szerintem már kissé túlfújt lufi. A franchise jól teljesít, ami számokban és eredményekben egyaránt megmutatkozik.
Nem, ebben a hírben nem lesz szó a GTA IV PC-s verziójának gondjairól, ami szerintem már kissé túlfújt lufi. A franchise jól teljesít, ami számokban és eredményekben egyaránt megmutatkozik.
Lehet, hogy túl szigorú voltam a PC Guru tesztjében, lehet, hogy nem, ezt majd a történelem eldönti, azonban nekem mindenképp kisebb csalódást okozott a Sacred 2, annak ellenére, illetve azzal együtt, hogy valóban jól el lehet vele csapni az időt – főleg most, úgy egy gigányi patch felizzadása után...
Will Wright nagyszerű sorozatának folytatásához az EA minap bejelentette a játék hardverkövetelményeit egyaránt PC-re és Laptopra is.
Jövő tavasszal érkezik a The Last Remnant extra tartalmakkal telepakolt PC-s kiadása, amit várhatóan sok RPG-rajongó szeretni fog.
A játék megjelenését követően homály fedte a Prince of Persia kioldható karaktereinek a mibenlétét PC-n. Eljött az igazság pillanata!
Megérkezett a Grand Theft Auto IV PC-s kiadásnak első hibajavítása, ami remélhetőleg minden nagyobb problémát megold.
Mióta PC-re is lehet Guitar Herózni (bár gitár nélkül meglehetősen röhejesen festenek az emberek, kezükben az elfordított klaviatúrával), már sokan izgatottabban lesik a folytatásokról szóló információkat...
A görög mitológiából adaptált történettel meghajtott RPG-hez is megérkeztek a játékosok érzékeny pontját érintő gépigénnyel kapcsolatos információk. No, lássuk csak...
Leteszteltük a PC-s herceget, és boldogan vettük a sorozat újabb megújulását, ami véleményünk szerint jól sült el...
Jövő májusban érkezik az X-Men Origins: Wolverine című film, és az alapjául készülő játék szerencsénkre PC-n is meg fog jelenni.
A Mirror’s Edge hamarosan PC-n is kilövőállásba kerül. A következő sorokban megtudhatjátok, milyen kompromisszumok megkötése mellett lesz képes dalra fakadni a kicsike.
Hamarosan érkezik a Burnout Paradise PC-s kiadása, de még a megjelenés előtt egy rendhagyó demó formájában tehetünk egy próbát a játékkal.
Eljött PC-re, mi meg kiteszteltük minden báját, nyűgjét, baját. Kemény a gépigény, viszont maga játék kárpótol mindenért, mint az a videóból is kiderül!
Két marha jó hírt közölhetünk a készülő Resident Evil ötödik részével kapcsolatban, az egyiküknek a PC-sek, a másikuknak pedig a konzolosok fognak örülni...
Beszámoltunk már a játék megjelenéséről, és az első tapasztalatokról is. A barátkozás elég nehéz a drágával, hiszen macerás és bugos a telepítés, és a futtatás is kihívások elé állítja az embert. Ám útban a segítség...
Készül a Mirror’s Edge első letölthető tartalma, amiben csak Time Trial pályákat találnunk, továbbá megtudtuk, mikor jelenik meg a játék PC-s kiadása.
Már a komplett szerkesztőség nyüstöli a GTA negyedik részét PC-re, ki jobb, ki rosszabb tapasztalatokkal -- ez pedig nem is csoda, hiszen tegnap óta itthon is kapható a drága.
Nem hiszem, hogy sok bevezetőt igényel a dolog: ahogy közeledett december 3., úgy lett egyre izgatottabb minden akció- és GTA-rajongó. Aztán kinyitottak a boltok, útra keltek a futárok, és a nagy izgalmat felváltotta az öröm – és a csalódás...
Két hete számoltam be arról, hogy az egykor szebb napokat látott Midway komoly bajban van. Nos, a hullámok összecsaptak felette, és nevetséges összegért egy magánbefektető kezében landolt a vállalat.
A Rockstar úgy látszik, tanult az EA hibáiból, és röviddel a GTA IV megjelenése előtt tisztázott minden kérdést a játék másolásvédelmével kapcsolatban.
A Kikizo portálnak sikerült beszivárognia a Sony Online Entertainment Seattle-i bázisára, ahol elkapták és kihallgatták Kevin O'Hara vezető „világtervezőt”, sőt, bele is pillanthattak a The Agency jelenlegi, szupertitkos verziójába. Jelentem, a projekt egészen biztatónak tűnik...
Végre számtalan információmorzsa látott napvilágot a minket, PC-seket egyelőre ugyan nem érintő, de a lelkünk mélyén igen is remélt GTA DLC kapcsán.
Megjelent a Gothic 3 kétesztendős évfordulójára a Forsaken Gods alcímet viselő küldetéslemez, amellyel kapcsolatban a kiadó azt ígérte: kijavít minden hibát, amelyet a 3-ban nem sikerült...
Újabb utalást találtunk arra vonatkozóan, hogy a Halo-trilógia zárófejezete hosszú idő után mégis elkészül személyi számítógépekre.