A Valve leleplezte a Steam Deck-re érkező játékok kompatibilitási rendszerét
Vannak olyan címek, amelyek kifejezetten jobban optimalizálva lesznek az eszközre, mint mások.
Vannak olyan címek, amelyek kifejezetten jobban optimalizálva lesznek az eszközre, mint mások.
Egy szivárgás alapján már most megtekinthetjük a skineket és cuccokat, amiket a héten mozikba kerülő film ihletett.
A Junji Ito munkái ihlette horror fejlesztője 10 hónapos hallgatás után új screenshotokat tett közzé az Early Access játékról.
Mégsem maradnak sokáig arcade-gépek nélkül a japán főváros lakói.
Egy picikét rossz, illetve egy kifejezetten jó hírrel is szolgált a FromSoftware.
Kiderül, hogy miért fest ennyire élethűen minden a játékban.
Az ikonikus Bates Motel mintájára készült hátborzongató alkotás épp időben érkezett a halloween-i szezonra.
Az Activision egy roppant rövid előzetesben foglalta össze, hogy mi vár majd a játékosokra a sorozat új felvonásában.
A Compulsion Games egyik munkatársa egy interjúban árult el pár részletet a stúdió következő projektjéről.
Idén minden idők egyik legmeghatározóbb szuperhősjátéka is kerek évfordulót ünnepel. Tekintsünk is vissza, minek köszönhette elsöprő sikerét.
Az ikonikus filmsorozaton alapuló alkotás játékosbázisa már a közelében sincs a korábbiaknak.
Egy álláshirdetés alapján úgy tűnik, hogy a StarCraft, a WarCraft és az Overwatch stúdiója egy szerepjátékon dolgozik.
Az indie színtér legnagyobb előnye, hogy a fejlesztők mernek kísérletezni, így egészen egyedi játékok születnek.
Egy új sorozatot szeretnék indítani, amely az általam legmeghatározóbbnak vélt, kimagasló videojátékos pillanatoknak állít emléket.
A Resident Evil: The Card Game egy hamarosan megjelenő kooperatív játék, amelyben Chris Redfield vagy Jill Valentine bőrébe bújva kell együtt menekülnünk a helyről.
Van, aki hat napon át nem tudok bejelentkezni a játék online szervereire.
Egy Far Cry 5 játékos a térképszerkesztő segítségével újraépítette a Resident Evil 4 kanyon-szintjét, elképzelve, hogyan nézhet ki a klasszikus pálya az új rendszereken.
Az NFT-t használó Age of Rust fejlesztője már megerősítette, hogy a Valve eltávolítja a Steamről a blockchain alapú játékokat.
Az Wolfenstein: Enemy Territory-t és a Brinket is jegyző Splash Damage egy saját sci-fi játékon dolgozik.
Nincs is vidámabb dolog annál, mint amikor egy fantasy-stratkó játékban a gép közli: hát, egy kristály instabillá vált, készülj az éjszaka démonjainak gyilkos hullámaira!
Véres akcióból és békésebb kalandokból is jutott erre a hétre. Nézzük a legújabb játékokat!
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Teljesen új helyszínt kapunk a kiegészítőben, de arra is várnak finomságok, aki nem szeretne pénzt költeni a játékra.
Az EA megerősítette, hogy az eset után Jon Gruden nem lesz többé megtalálható a játékban.