Star Wars Battlefront 2 – Az Uralkodót innét is kidobták
A DICE ideiglenesen kivette Palpatine császárt a Star Wars Battlefront 2 többjátékos módjától, mert egy bug miatt túlságosan erőssé vált.
A DICE ideiglenesen kivette Palpatine császárt a Star Wars Battlefront 2 többjátékos módjától, mert egy bug miatt túlságosan erőssé vált.
Most már a Hollywood Reporter is arról pusmog, hogy az egyelőre cím nélküli Star Wars 9-ben Billy Dee Williams visszatér Lando Calrissian szerepében.
Egy vadonatúj Star Wars játék mellett még két másik projekten is dolgozik Jade Raymond stúdiója, az EA Motive.
Casey Hudson egy interjúban árulta el, hogy a BioWare-nél szívesen dolgoznának egy új Star Wars játékon, de ennek vannak akadályai.
Az E3 2018 alatt jelentették a Star Wars Battlefront 2-höz a Klónháború tartalmakat, most kiderült, hogy kapjuk meg ezeket.
Az EA Vancouvert elhagyó Amy Hennig nyilatkozata alapján a stúdió jelenleg nem dolgozik a Visceraltól „megörökölt” Star Wars játékon.
Mark Hamill rávilágított egy fontos különbségre George Lucas Csillagok háborúja filmjei és a Disney új Star Wars sorozata között.
A Pokémon, bevételeit tekintve, maga mögé utasított minden más franchise-t, köztük a Marvelt és a Star Warst is.
Az új híresztelések szerint Ewan McGregor vissza fog térni Obi-Wan Kenobiként a Star Wars saga következő epizódjában.
A pletykák szerint Billy Dee Williams újra magára öltheti Lando szerepét a közelgő, J. J. Abrams rendezte Star Wars 9-ben.
Tom Kane, A klónok háborúja című animációs sorozat egyik szereplője azt állítja, a Lucasfilm egyszerre kilenc filmen dolgozik.
Rian Johnson új Star Wars trilógiája teljesen új irányt vesz, nem kapcsolódik majd semmihez a korábbi történetekből.
Vince Zampella, a Respawn fővezére is ott van az EA Play 2018-on és megosztott velünk pár részletet készülő Star Wars játékukról.
A tavaly megjelent Star Wars Battlefront 2 is megkapja a kötelező kiegészítését, jön a fiatal Solo és egy új, izgalmas éra még a klasszikus kor előttről!
A Star Wars: Az ébredő Erő mögött álló Bad Robot filmstúdió beszáll a játékiparba, ehhez többek között a Tencenttel kötött megállapodást
A DICE egy trailerrel emlékeztetett minket arra, hogy hamarosan elindul a Star Wars Battelfront 2 Han Solo szezonjának második etapja.
A Star Wars Battlefront 2 és a Need for Speed: Payback körüli botrányok ellenére az EA rekorddal zárta a legutóbbi üzleti évet.
Két hét múlva kerül a mozikba a Solo: Egy Star Wars történet, egyúttal elindul a Battlefront 2-ben a Han Solo szezon.
A Star Wars: Racer a Baljós árnyak ikonikus fogatversenyét ültette át játékba, és hamar sokunk kedvencévé vált, viszont régóta nem lehetett megvenni.
Néhány lelkes rajongó megpróbálja átültetni a klasszikus Star Wars: Rogue Squadront Unreal Engine 4 alá.
Az EA vezető designere, Patrick Söderlund szerint tanultak a Star Wars Battlefront 2 esetéből, és nem követik el megint a játék hibáit.
Áprilisban érkezik a Star Wars Battlefront 2 Night on Endor frissítése, egy időszakos játékmóddal és mikrotranzakciókkal.
Újabb trailert kapott a Solo: Egy Star Wars történet, ami jobban megismerteti a film szereplőit, de a sztoriból is villant valamit.
Az Electronic Arts nem akart nyerőgépet csinálni a Star Wars Battlefront 2-ből, és már bánja, hogy bevezette a lootboxokat.