Kisebb címekre fog fókuszálni a jövőben a People Can Fly
Az Outriders és a Gears of War: Judgment fejlesztői persze azért az AAA címeknek sem intenek búcsút.
Az Outriders és a Gears of War: Judgment fejlesztői persze azért az AAA címeknek sem intenek búcsút.
Mihoyo másik játéka, a Honkai Impact 3rd is célkeresztbe került.
A PlayStation-család újabb tehetséggel bővül a manchesteri stúdió csatlakozásával
Címet és közeli bemutatódátumot kapott a brit rendező izgalmasnak ígérkező kémfilmje. Nagy nevek a főszerepekben.
Városépítés korokon át, legacy keretek között, egy legendás játéktervezőtől. Papíron látszólag minden a My City mellett szól, a gyakorlatban pedig elég gyorsan kiderül, hogy mindez nemcsak papíron annyira fantasztikus!
A többszörösen elhalasztott és problémákkal küzdő MMO úgy tűnik végül közönségére talált.
Baljós előjelek a James Bond: Nincs idő meghalni premierje körül. Megvan, mekkora nyitóbevétellel lehetne elégedett a produkció.
Nálunk járt az MSI mobil szörnyetege, amibe olyan hardvert pakoltak bele a tajvani mérnökök, hogy akár asztali gépként is megállhatná a helyét.
Rengeteg szivárgást követően az Electronic Arts végül hivatalosan is leleplezte a bétateszt idejét.
A 3D-s platformjáték a tavalyi megjelenés után nemsokára debütál az újgenerációs kiadásban.
Az amerikai blockbusterek mellett botrányfilm és két hazai alkotás is megmozgatta a magyar mozilátogatókat a hétvége folyamán.
Vagány, akciódús és szabad szájú westernfilmmel jelentkezik a Netflix. Befutott A vadnyugat törvényei szerint új előzetese.
Bombaként robbant a hír az amerikai sajtóban, miszerint neves rendező keze alatt dolgozhat újra együtt Brad Pitt és George Clooney.
A Microsoft frissítette a Microsoft Edge webböngészőt az Xbox konzolokon, ami lehetővé tette a PS1 és Nintendo 64 játékok lejátszását.
A James Bond producerei friss rádióinterjúban beszéltek a Daniel Craig-féle Bondról. A lehetséges utód is szóba került.
Végre premierdátumot kapott a fesztiváldíjas Post Mortem, illetve érkezett egy jelenetrészlet is Bergendy Péter filmjéből.
Csodálatos felnövéstörténetet ígér David Bowie zenéjével fűszerezett előzetese alapján Paul Thomas Anderson friss rendezése.
Úgy tűnik, tényleg elkészül a régóta ígért Riddick 4. Vin Diesel sejtelmes, mégis egyértelmű üzenetet osztott meg közösségi oldalán.
A Steamforged Games a legendás túlélőhorror sorozat újabb epizódját eleveníti meg társasjátékként.
A Marvel's Avengers vezető producere megerősítette, hogy a hamarosan megjelenő exkluzív Spider-Man DLC saját, egyedi sztoriküldetéset és átvezetőket tartalmaz majd.
Hasít a nemzetközi mozipiacon az új Marvel szuperhősfilm és a Free Guy. Nagy cím bukott hétvégén a jegypénztáraknál.
A Maxisnál a The Sims 4-en dolgozó álláshirdetés külön kiemeli, hogy a játék közösségét többségében fiatal nők alkotják.
A Remedy Entertainment leleplezte a PC-s port specifikációit.
A technikai teszt során a rajongók végre a kezükbe kapták a játék egyik újdonságát, és láthatóan nagyon élvezték a használatát.