AniMe Matrix – Így lesz szupermenő egyedi kütyü a világ legerősebb 14 colos gamer laptopjából
Különleges technológiával érhető el a ROG Zephyrus G14.
Különleges technológiával érhető el a ROG Zephyrus G14.
Több forrás is megerősítette, hogy szeptember 20-án 500 ezer Activision fiók adatai kerültek ki a netre hackerek munkája nyomán.
Mutatjuk, hogyan regisztrálhattok az októberben induló bajnokságra, melynek összdíjazása 700 ezer forint lesz.
Az id Software legendás alapítója még 2013-ban hagyta el a stúdiót, most azonban elkezdte pedzegetni, hogy lehet, visszatérne.
Ezen a héten debütál a legendás Mafia felújított verziója, a Mafia: Definitive Edition, mely a Denuvo védelmét élvezi majd.
Nemrég debütált az Nvidia GeForce RTX 3080, amit gyakorlatilag azonnal el is kapkodtak a bemutatójától fellelkesült játékosok.
A CD Projekt RED közzétette a Cyberpunk 2077 gépigényét, a komolyabb felbontáshoz ajánlott vasakat azonban csak később leplezik le.
Még egyszer láthatjuk Daniel Craiget a 007-es szerepében. Immár feliratosan is látható a jubileumi, huszonötödik James Bond epizód második előzetese.
Napjainkban igen gyakori a régi játékok felújítása, és nagyon úgy néz ki, hogy 2003 egyik nagy klasszikusával is ez fog történni.
Építsd újra Rómát a tűzvész után, és hódítsd meg a környező területeket is – mindehhez csupán pár kocka, néhány kártya és egy filctoll áll rendelkezésre! Megérkezett a roll-and-write műfaj eddigi legkomplexebb játéka, Turczi Dávid és Nick Shaw tolmácsolásában.
2021-ben érkezik a MassHive Media fejlesztésében készülő szerepjáték.
A Tokyo Game Show alkalmából kétórás prezentációra számíthatunk.
Markarth városa is megnyílik előttünk az MMORPG-ben.
Rekord mennyiségű játékos repült rá a Football Manager 2020-ra, amely jelenleg is ingyenes az Epic Games Store-on.
Ideje lecsapni a legújabb lehetőségekre!
League of Legendsben és FIFA 21-ben mutathatjátok meg tudásotokat.
A júliusi bejelentés után most végre az első valódi trailer is befutott.
Új trailert kapott a stratégiai spinoff, amely most Xbox One és Xbox Series konzolokra is ellátogat.
Az Observer nextgen konzolokra felújított változata, a System Redux még idén megjelenik PC-re, PS5-re és Xbox Series X-re.
Egy év után újra visszatérhetünk a The Outer Worlds világába, hogy megvizsgáljunk egy családi tragédiát és fényt derítsünk egy aszteroidát övező rejtélyre.
A Sony Interactive Entertainment elnöke, Jim Ryan elmondta, hogy végül miért nem követték azt az utat, mint a Microsoft.
Nemrég élesedett a Fall Guys legutóbbi frissítése, ami a jelek szerint alaposan megnehezítette a csalni vágyók dolgát a játékban.
Ma tartotta meg a CD Projekt RED a Cyberpunk 2077 háttérvilágát bemutató Night City Wire 3. részét, ami nem egy érdekességgel szolgált.
Végre forog az Uncharted filmadaptáció, az első fotón pedig láthatjuk a Nathan Drake-Sully párost alakító Tom Hollandot és Mark Wahlberget.