Nincs elég hely a New World szerverein
Az Amazon új játékának rajtja ugyan sikeres volt, azonban úgy tűnik a szerverek nem tudják tartani a lépést.
Az Amazon új játékának rajtja ugyan sikeres volt, azonban úgy tűnik a szerverek nem tudják tartani a lépést.
A többszörösen elhalasztott és problémákkal küzdő MMO úgy tűnik végül közönségére talált.
A Ubisoft új előzetest osztott meg a játékról, melyben a főszereplő egy harcias szárnyas.
Izzik a lista a kiváló címektől – végre kiderült, hogy melyik produkciók érdekelték a legjobban a Netflix nézőit világszerte.
Nálunk járt az MSI mobil szörnyetege, amibe olyan hardvert pakoltak bele a tajvani mérnökök, hogy akár asztali gépként is megállhatná a helyét.
A szolgáltató úgy tűnik komolyan gondolja terjeszkedését a videójátékok felé, bár egyelőre nem tudni, mi a terve a stúdióval.
A cuki tacskó büszkén pózol a képen, a gazdája pedig már nagyon várja a játék megjelenését.
Az EA eltávolította Benjamin Mendy-t, amíg a bírósági tárgyalására vár, de nem elég hamar ahhoz, hogy a FUT-kártyája ne kerüljön ki.
A James Bond producerei friss rádióinterjúban beszéltek a Daniel Craig-féle Bondról. A lehetséges utód is szóba került.
A 343 Industries eltörölt egy feltételt a következő próbakörhöz való csatlakozáshoz.
A CD Projekt RED közösségi finanszírozású kampánya többszörösen is túllépte a kitűzött célt.
Hideki Kamiya elmondta, hogy mik ennek a feltételei.
Egy elkötelezett fan hűen rekonstruálta az eredeti Resident Evil 2-t a való életben, utánozva annak ma már elavult játékmenetét és hangdizájnját.
Vaják-lázban ég a Netflix. A friss jelenetrészletek után bejelentették, hogy két animációs sorozat is készül a szolgáltatón.
Folytatódik a dán bűnügyi filmsorozat. Ezúttal utcai bandák, kiskorú, pedofília és eltűnt személy ügyében nyomoznak hőseink.
Hamarosan akciódús roguelike adaptációt kap a szolgáltató nemrég debütált eredeti alkotása.
Úgy tűnik, folytatódik a mozikban a halasztási hullám. Ezúttal a velencei sikerhorror az áldozat, jóllehet csak kicsit toltak a bemutatón.
Az adatbányászok ismét mélyre ástak és érdekes dolgokat találtak a battle royale várható újdonságairól.
Újra mozgásba lendült a népszerű anime kimondhatatlanul hosszú címet kapott adaptációja.
Két új Survival pályával bővül a Ghost of Tsushima önálló játékká vált multiplayer módja, a Legends.
Az eredeti Nintendo egyik legnagyobb klasszikusa volt, ellátogatott szinte minden platformra, majd a Konamitól karót kapott.
A Behaviour Interactive ráadásul nem is kevés változtatásról számolt be.
A 2018-as sikerjáték még mindig felkapott, és 2023-ban érkezik a folytatása is.
Bár elég régen tanultam már a sejtek működéséről, soha nem árt ismételni. Pláne akkor nem, ha erre játék mellett nyílik lehetőség.