A Remedy elárulta, mennyibe került a Control elkészítése
Három éven keresztül készült a finn stúdió legújabb játéka, amely közel 30 millió eurójába került a Remedy-nek.
Három éven keresztül készült a finn stúdió legújabb játéka, amely közel 30 millió eurójába került a Remedy-nek.
Több mint 800 ezer gépet adtak el a hálaadás hetében, ez pedig új rekord a konzol történetében. A játékok is jól fogytak.
Úgy tűnik, hogy nemcsak a Vanquish, hanem egy másik PlatinumGames-játék, a Bayonetta is visszatér a tizedik évforduló alkalmából.
A BioWare újra a Dragon Age 4 kapcsán tweetelt, ezúttal a producer Mark Darrah tett közzé egy enyhén szólva is titkosított képet.
A Nintendo bejelentette, hogy jövő héten Kínában is sor kerül a konzol hivatalos premierjére - egyetlen belsős játékkal.
A Microsoft kilenc új játékot jelentett be az Xbox Game Pass PC-s verziójához, köztük néhány igencsak minőségi alkotással.
A kooperatív játékra kihegyezett, túlélős elemekkel teletűzdelt horrorjáték, a GTFO még év vége előtt elérhetővé válik a Steamen.
Ezúttal egy körökre osztott stratégiai játékot próbálhattok ki - csak pár kattintás, és már tiétek is a béta hozzáférések egyike!
Bár a Respawn mára már főleg az Apex Legends és a Star Wars Jedi: Fallen Order miatt ismert, azért volt nekik jó játékuk 2019 előtt is.
Curtis Alexander a PS4 online felületét használta drogügyleteinek lebonyolítására, az FBI a Sony-hoz fordult bizonyítékokért.
Egy amerikai politikus kampánypénzt vert el játékokra Steamen, mellette persze jutott másra is a 150 ezer dollárból, aminek lába kélt.
Megerősítették, hogy áll az In the Valley of Gods fejlesztése, ugyanakkor nem kell végleg lemondanunk a játékról - egyelőre.
Noha az Ubisoft 2020-ra ígérte az Avatar játék debütálását, a nagy csend miatt sokan már lemondtak a programról. Nem kellett volna.
A mai napon vált Steamen is elérhetővé a Halo: Reach, a játékosok pedig hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe.
A Red Dead Online következő frissítésével bekerül a játékba a Moonshiner foglalkozás, azaz mi is felcsaphatunk illegális szeszfőzőnek.
Ma jelenik meg PC-re a Halo: The Master Chief Collectionből a Reach, s bár hivatalos modolási lehetőség még nincs, a fejlesztők biztosítottak alternatívát.
3 darab Steames teljes játékkal, 1 exkluzív interjúval, 31 játékteszttel, 6 bemutatóval, BarCraft italkuponnal és ESET-kóddal vár a decemberi, ezzel együtt pedig legutolsó nyomtatott PC Guru.
A frissen bemutatott The World of Cyberpunk 2077 Deluxe Edition borítóján a játék térképe látható.
Az alapjáték után úgy döntöttünk, megnézzük, mit nyújt a kiegészítők terén a méltán népszerű A Mars Terraformálása.
Nem fogják automatikusan korhatárossá tenni a játékokból származó erőszakos jeleneteket, de kivételek azért lesznek.
Nagyon úgy néz ki, hogy jövőre visszatérünk a Starship Troopers rovaroktól hemzsegő világába, méghozzá egy könyörtelen RTS segítségével.
A Persona 5 Royal készítői holnap jelenthetik be a játék nyugati megjelenési dátumát, de lehet, a PS Store kiszivárogtatta ezt előttük.
Az EA és a Microsoft hálaadásnapi Star Wars Jedi: Fallen Order reklámja teljesen korrekt lett, csak épp elspoilerezi a játék legvégét.
Az újabb héttel egy újabb Silent Hills pletyka is felütötte a fejét, ami szerint a játék a való világban is kommunikált volna velünk.