Jelentős növekedést és rekord számokat produkált Európa egyik legnagyobb piaca
Több mint 8,5 milliárd euró volt a forgalom 2020-ban Németországban.
Több mint 8,5 milliárd euró volt a forgalom 2020-ban Németországban.
A ModernWarzone szerint WWII: Vanguard az új rész munkacíme, mely az alternatív második világháborúban fog játszódni.
A történet Sackboyról szól, de ha kell, akkor barátai is segítenek neki. Itt az ideje, hogy ti is szóljatok nekik, mert multiban még jobb az élmény!
A Fumax jóvoltából hazánkban is megjelenhetett az Assassin’s Creed Valhalla: Geirmund Sagája, ami a maga nemében kifejezetten ütős lett.
Kezdetét vette a nyílt próba PC platformon.
Befutott az első gameplay videó a feltámasztott projektről.
Egy ideig úgy tűnt, hogy a most pénteken megrendezésre kerülő ID@Xbox adásban a Hades is feltűnik majd, ezt azonban megcáfolták.
A Watch Dogs: Legion fejlesztői nemrég elárulták, milyen friss tartalmakkal készülnek a közeljövőben a játékhoz kapcsolódóan.
A Nightdive Studios csapata egy ideje már dolgozik a Shadow Man: Remastered elkészítésén, munkájukat pedig hamarosan piacra dobják.
Egyelőre nem túl széles a választék az amerikai mozikban, viszont fokozatosan megindult az újranyitás a legnagyobb városokban.
A Halálos iramban 9 mozibemutatójára legalább nyárig várnunk kell, de legalább újabb érdekesség derült ki a filmről.
15 éves lett a videójátékos ipar egyik leglazább és legkedveltebb zombija, aki most végre visszatérhetett a föld alól, az elmúlás és múlt szagát hozva magával.
Tovább bővült az ingyenes játékok felhozatala az Indiegala oldalán, ezúttal a Cat on a Diet szerezhető be.
Ma debütál a QAnon Sámán körüli mozgalom hátterét feltáró dokusorozat, folytatódik a John Oliver-Show és érkezik egy mexikói tinifilm.
Az id Software fejlesztői nemrég egy videóban árulták el, hogy egyelőre nem terveznek leállni a Doom Eternal támogatásával.
A nézői és olvasói értékelések alapján sorrendbe helyezték az elmúlt tizenöt év bestseller regényeiből készült filmeket.
Úgy néz ki, a Fallout 76 támogatásával idén sem hagy fel a Bethesda, a fejlesztők pedig elárulták, mi mindennel készülnek 2021-re.
Immár 25 éve, hét felvonáson és számtalan spinoffon keresztül vadászhatjuk az elszabadult vírusokat és parazitákat – a nyolcadik rész előtt tökéletes az alkalom, hogy újra átvegyük, milyen hosszú és viszontagságos utat járt be a széria.
Végre kiderül, hogy mi történt Kate Kane-nel, jóllehet Ruby Rose helyett ezenetúl új színésznő ölti magára Batwoman jelmezét.
Mostantól külön alkalmazás nélkül, a Huawei virtuális okostelefon-asszisztensébe integrálva is elérhetőek az e-sport világ eredményei.
Igaz történeten alapuló film beszél a drogfüggőség borzalmairól. Előzetesen a Mila Kunis és Glenn Close főszereplésével készült Négy jó nap.
Az alkotó kész volt bármilyen kompromisszumra, de a Valve rövidre zárta az ügyet.
Az Ál/Arc 2 rendezője elárulta, hogy állnak az egyeztetések John Travolta és Nicolas Cage visszatérésével kapcsolatban.
Megjelenési dátumot kaptak az átiratok és az első DLC is.