Hamarosan teljesen megújul a Hearthstone, de új játékmód és kiegészítő is érkezik
Igazi bejelentéscunamival rukkolt elő a Blizzard a Hearthstone kapcsán.
Igazi bejelentéscunamival rukkolt elő a Blizzard a Hearthstone kapcsán.
A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kapcsán egyre több részletre derül fény, most épp arra, kiket irányíthatunk majd a kampányban.
A Monogamy után újabb felnőtteknek szóló társasokat néztünk meg, és ha nem is pirultunk bele, azért itt-ott sikerült meglepetést okozni.
Az Uncharted filmben Tom Holland alakíthatja Nathan Drake-et, most pedig az is kiderült, hogy fest a színész a karakter bőrébe bújva.
Mostantól már tölthetőek az Epic Store eheti ingyenes játékai, melyek a Halloween tiszteletére elég hátborzongatóak lettek.
Nemrég bemutatkozott a speciális lencsékkel felszerelt Prizm Gaming szemüvegcsalád, amit kifejezetten játékosoknak készítettek.
Te mit tennél, ha egy átmulatott éjszaka után holttest mellett ébrednél? Feliratos előzetest kapott a Kaley Cuoco főszereplésével készült A légikísérő.
Hamar mém lett belőle, de ahogyan az várható volt, a Nintendo közbelépett.
A sok kisebb késés után most egy nagyobbat toltak a premieren.
Kreatív módját választotta a kiadó a játék reklámozásának.
A Capcom elárulta, milyen opciók fognak rendelkezésre állni a bővített verzióban.
Kiderült, mikor számíthatunk az Amplitude Studios 4X stratégiájára.
Nagyon úgy tűnik, hogy hazánk legismertebb és legnépszerűbb streamereire is lesújtott a banhammer, méghozzá az Apple miatt.
A Scorn egy nagyon elborult, H. R. Giger legjobb munkáit idéző horrorjátéknak tűnik, melyet most 14 percig csodálhatunk mozgás közben.
Rövid kis kedvcsinálót kapott a Darkest Dungeon 2, mely elárulja, hogy nagyjából mikor debütál a játék korai hozzáférésű verziója.
A Serious Sam sorozat mögött álló Croteam hosszú ideig megőrizte a függetlenségét, most viszont az egyik kiadó szemet vetett rájuk.
David Fincher a Holtodiglan után újra kamerát ragadt. A Netflixen debütál a Gary Oldman főszereplésével készült új rendezése.
Nemrég elindult a Darkest Dungeon-társas Kickstarter kampánya, ami a jelek szerint nagyon betalált a játékosoknál.
Az NBA 2K21 játékosai közül nemrég többen is elnyomhatatlan reklámokra panaszkodtak, a fejlesztők most közleményben reagáltak.
Szép, új, kínai fantáziavilág, japános – rövid szoknyájú, mély dekoltázsú – karakterekkel, ahol nagy a zűrzavar. Rendet kell tenni, na, de nem a ruhaiparban!
A maja birodalom és mezoamerika legnagyobb városa után egy másik kontinensre kalauzol a nyughatatlan Daniele Tascini. Kipróbáltuk a Tekhenut, melyben az egyiptomi isteneknek kell adózni egy az égbe nyúló obeliszk tövében.
Természetesen a Halo: The Master Chief Collection is kap egy ingyenes következő generációs frissítést, méghozzá pár hét múlva.
A koronavírus hatására rengeteg játék csúszott az elmúlt hónapokban, a Square Enix elnöke szerint pedig ennek még nincs vége.
A Samsungtól megkaptuk a gyártó legjobb és második legdrágább telefonját, ami elképesztő tudással akar hódítani.