HBO GO januári ajánló 2.
Teljesen felfrissül az újévben az HBO GO műsortára. Két részes ajánlóban mutatjuk be nektek a streamingszolgáltató új produkcióit.
Teljesen felfrissül az újévben az HBO GO műsortára. Két részes ajánlóban mutatjuk be nektek a streamingszolgáltató új produkcióit.
Immár PC-n, PS4-en és Xbox One-on is elérhető a Borderlands 3 első DLC-je, a Moxxi's Heist of the Handsome Jackpot.
Megérkezett a 2019-es State of the Stream jelentés, melyből kiderül, hogyan változott a piac a tavalyi évhez képest.
Az Embracer Group bejelentette, hogy 88 millió svéd koronáért felvásárolta a Tarsier Studios csapatát.
Az SCS Software mindkét kamionos játéka kap majd jövőre kiegészítőt, most már azt is tudjuk, hogy hova megyünk árut szállítani.
Megérkezett az első hivatalos előzetes a Tenet című új Christopher Nolan-filmről, amely jövő júliusban kerül mozikba.
Teljesen felfrissül az újévben az HBO GO műsortára. Most két részes ajánlóban mutatjuk be nektek a streamingszolgáltató új produkcióit.
Elérkeztünk 2019 végéhez, íróink után SteelSaint és drag is sorra került, most pedig Böjti mutatja be az esztendő legjobbjait – szigorúan saját élményei alapján.
Újabb oldal tette közzé éves toplistáját, ezúttal az Empire stábja gyűjtötte csokorba a 2019-es esztendő legjobb videojátékait.
Fény derült a Resident Evil 3 remake néhány újabb részletére, például arra, hogy egyes karakterek jóval nagyobb szerepet kapnak majd.
A We Happy Few mögött álló Compulsion Games alapítója nemrég egy interjúban mesélte el, szerinte miért nem lett igazán sikeres a játék.
A Killing Floor 2 mögött álló Tripwire elárulta, jövőre már nem egyedül, hanem a World War Z alkotóival közösen fejlesztik tovább a játékot.
Már a Google játékstreamelős szolgáltatásán is elérhető a Borderlands 3, van azonban egy apró bökkenő...
A csillagszemű színészóriás ezúttal a kilencvenes évek kultfilmjének folytatásával tér vissza a vászonra jövő év augusztusában.
Ideje visszatekinteni a mögöttem lévő esztendőre, amely mint mindig, most is szolgált néhány fontos tanulsággal.
Jonathan Cooper szerint a felvásárlás csak a kezdet volt a Microsoft számára.
Mesut Özil nemrégiben a közösségi médiában szólalt fel Kína ellen, azóta az összes lehetséges módon igyekeznek őt bojkottálni.
A PlayStation eredetileg egy Nintendo konzol lett volna, de sosem valósult meg. Egyetlen prototípus készült, ezt árverezik most el.
Noha az új Telltale a régi cég birtokában lévő Telltale Toolt is felvásárolta, a The Wolf Among Us 2 mégis új motort kap majd.
A Solo elkészítése nem volt egy fáklyás menet – még George Lucas idején találták ki, felemésztett egy rendezőpárost, és jószerivel az egész filmet újraforgatták.
Újabb oldal összegezte az idei esztendőt - nézzük, melyik játékok voltak idén a legjobbak a The Guardian munkatársai szerint.
Érkezik a Ghost Recon Breakpoint a Google játékstreamelős szolgáltatásába, és vele együtt a Stream Connect funkció is.
Bajba kerülhetnek minden idők egyik legdrágább tévés produkciójának készítői, miután az egyik színésszel meghíúsultak az egyeztetések.
Az Avatárban a mechpáncélos bakáknak szurkoltál a környezetvédő navik helyett? Kipróbálnád milyen kifosztani egy idegen bolygót? Van egy jó hírem...