Rengeteg játékkal bővül május második felében is a Game Pass
A Game Pass tartalmára eddig sem lehetett úgy istenigazából panaszunk, hamarosan pedig egy sor új játék is bekerül majd a felhozatalba.
A Game Pass tartalmára eddig sem lehetett úgy istenigazából panaszunk, hamarosan pedig egy sor új játék is bekerül majd a felhozatalba.
Kiderült, meddig kell még várnunk a Neon Giant játékára.
Az EA év elején felvásárolta a Codemasters csapatát, Andrew Wilson szerint azonban nem akarnak beleszólni a stúdió munkájába.
Végre kiderült, hogy kik rendezik a Secret Invasion epizódjait. A Disney+ sorozatának főszerepében visszatér Nick Fury és Talos.
Vajon vissza tudja hozni jelenlegi lemaradását a Békéscsabai E-sport Egyesület?
2020 negyedik leggyakrabban keresett filmcíme volt, most folytatódik a Netflixen: készül a 365 nap második és harmadik része.
Szerelem, háború és áldozatok várnak ránk a Ragnarök második évadjában. Feliratos előzetest kapott a Netflix norvég fantasy sorozata.
Az eredeti történeten alapul majd a második rész, aminek már rendezőjét és a forgatókönyvíróját is megtalálta a Paramount.
Egyetemre járni nem a legegyszerűbb feladat, egy egész intézményt irányítani viszont még annál is több fejfájással jár. Az Alma Materben azonban pontosan ez a teendő, méghozzá egy 15. századi intézet élén!
Érdekes pletyka látott napvilágot a Starfield kapcsán: a Microsoft állítólag rendszerszintű modtámogatást szeretne.
Sinatraa ügye még nem zárult le, de a profi e-sportoló nem volt együttműködő.
Előbűjik a sötétből a következő The Dark Pictures-játék.
Nemrég debütált a Mass Effect Legendary Edition, mely egyből népszerűbb lett Steamen, mint a BioWare akármelyik másik játéka.
A Netflix új francia-amerikai sikerfilmje egyszerre funkcionál izgalmas pszichothrillerként és filozofikus sci-fiként.
Június elején megjelenik a Chivalry 2, a rajt előtt azonban még mindenkinek lesz lehetősége kipróbálni a játékot a nyílt bétának hála.
Az AT&T 2018-ban vásárolta fel a Warner Mediát, a cégóriás most pedig bejelentette, hogy túl is adtak relatíve friss szerzeményükön.
Már tíz éve, hogy megjelent a Witcher 2, a fejlesztők pedig ezt megünnepelendő ingyenes tartalmakkal kedveskednek mindenkinek.
Nálunk járt a Samsung egyik felsőkategóriás Neo QLED TV-je, amin mind a filmezés, mind a játék valódi élményszámba megy.
A hollywoodi legendák eddig egyetlen egyszer találkoztak a filmvásznon, huszonhét év után viszont újra együtt játszanak.
Az Arkane Studiosnak nem egy remek játékot köszönhettünk a múltba, és az első szivárgások alapján új projektjük is izgalmas lesz.
Elkezdődött a GOG következő heti vására, melyben a független fejlesztésű címek legjavát árazta le a digitális áruház.
Észak-Amerikában bemutatták, és azonnal a nézettségi toplista élére került a Spirál: Fűrész hagyatéka. Szép bevételt hoztak más filmek is.
Budapesten is lehet vagány autós üldözést forgatni: hosszú jelenet érkezett a nyáron debütáló Fekete Özvegyből.
A kiadó bejelentette, hogy az eladások már 700 ezer felett járnak.