Misztikus-nyomozós kalandjátékot kínál ingyen az Epic Games Store
Itt a következő ingyenes játék az Epic Games Store-on, ami ezúttal egy belsőnézetes kalandjáték.
Itt a következő ingyenes játék az Epic Games Store-on, ami ezúttal egy belsőnézetes kalandjáték.
A Digital Foundry munkatársai szerint a Final Fantasy 7 Remake Intergrade PC-s változata még az ajánlott konfigurációt meghaladó gépeken is szaggat.
Az ékszerek története egyidős az emberiséggel. Az ember ősidők óta készített olyan tárgyakat, amelyekkel a közvetlen környezetét, vagy a saját testét díszítette. Erre az ásatások során előkerült leletek szolgáltatnak bizonyítékot.
Ahogy a világ fejlődik, az emberek is egyre kényelmesebbek lesznek, és lehetőleg mindent most azonnal, a legkevesebb erőfeszítés árán akarnak elérni. Az építkezés és a felújítás azonban még mindig idő- és munkaigényes feladatokkal jár.
A Szukits igazán ütős kiadványokkal zárta az évet, ezek közül az egyik Lovecraft műveit kelti életre, a másik pedig egy alien emberibb, kevésbé “idegen” oldalát.
Úgy tűnik, hogy a Respawn Entertainment után a Bioware is elengedi a Frostbite motort, ami két játékuknál is komoly fejtörést okozott nekik.
Elérkeztünk a Max Payne-trilógia utolsó darabjához, amelyet a Remedy helyett immár a GTA-játékokról ismert Rockstar Games készített.
A 2007-es Modern Warfare bizony tele van emlékezetes pillanatokkal, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy mennyire horrorisztikus lenne manapság egy nukleáris háború.
Friss érdekességeket árult el a készülő projektről a Silent Hill alkotója, Tojama Keiicsiró.
Ha fánkról van szó, egyszerűen Gombóc Artúrrá válok, és lehet szögletes, kerek, csokis vagy málnás, de a hasamban a helye. Vagy az asztalon, egy családi társasként.
Ugyan még csak néhány napja érhető el a teljes új évad Netflixen, de a fanok máris kiszúrtak benne egy easter egget.
Egy gyermek táplálkozása már a születés utáni pillanattól kezdve kiemelt figyelmet kap.
Idén már nem kapunk több hírt a Hogwarts Legacy-ről, derült ki a fejlesztőcsapat tweetjéből.
Megérkezett a második ünnepi ingyenes játék az Epictől, ami ezúttal egy, a Dark Souls nyomdokaiban lépkedő akciójáték lett.
Nem kizárt, hogy az év legnagyobb kedvence még várat magára, de így sem volt nehéz feltölteni a toplistát.
Megérkezett az első nagy DLC a Sherlock Holmes Chapter One-hoz, amelyben egy megállíthatatlan tolvajt kell nyakon csípnünk.
A gyerekszoba berendezése nagyon izgalmas feladat, ha kisbaba érkezik a családba, és akkor is, amikor átalakítjuk a meglévő gyermekbirodalmat. Nem csupán a bútorok kiválasztására és a falak színeire kell gondot fordítanunk. Fontos, hogy a padló borítása is szép, kényelmes és egészséges legyen.
A Winston Zeddemore-t alakító Ernie Hudson árulta el, hogy biztosan készül egy új Ghostbusters-játék.
Az indie színtér legnagyobb előnye, hogy a fejlesztők mernek kísérletezni, így egészen egyedi játékok születnek.
Nem telhet el hét PS Store ajánló nélkül. Az év végén ezek a játékok kerültek fel a magyar áruházba.
Egy zöldtudatos tanulmány mutatott rá, mely játékok a legkevésbé károsak környezetünkre.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Az Everybody House Games eddig sosem látott módon házasította a népszerű műfajt egy klasszikussal.
Az emberekre veszélyt jelentő reploidok és a gonosz Dr. Wily ellen egyetlen esélyünk maradt, a lassan 35 éves Mega Man, aki fizikai formában is legyűri vérszomjas ellenfeleit.