Mielőtt akár egy mondatnak is nekikezdenék, tartozom egy ötszavas vallomással, ami így szól: Metroid Dread, It Takes Two. Na, ez az a két játék, amiről most egészen biztosan nem fog esni egyetlen szó sem – nem azért, mert nem tetszettek, hanem azért, mert itt állnak a polcon bontatlanul, arra várva, hogy karácsony közeledtével végre nekikezdhessek mindkettőnek. Nyilván mindig, mindenkinél vannak kimaradó címek, inkább csak azért tettem külön említést róluk, mert egészen biztos vagyok abban, hogy ha ez az összesítés néhány héttel később íródik meg, akkor minden bizonnyal ők is feliratkoztak volna a személyes toplistámra. A jó hír az, hogy így sem volt nehéz feltölteni, ergo játékfronton nem volt rossz ez a 2021-es év – következzenek hát azok a remekművek, melyek leginkább mély benyomást hagytak bennem az idei esztendőben.

5. Narita Boy

Ritkán helyezem a tálalást a tartalom elé, ugyanakkor ami ütős, azt el kell ismerni: márpedig a Narita Boy kiütötte a labdát abból a bizonyos parkból, olyan audiovizuális körítéssel, amihez hasonlót tényleg nagyon ritkán látunk és hallunk. A szikrázóan kreatív elemekből építkező, fantasztikus animációkkal életre keltett Digitális Királyság erősen „CRT-sített”, neo-retro látványvilágával egész egyszerűen nem tudtam betelni, így kis túlzással szájtátva suhantam végig a játékon, ami mechanikailag nem tartogat semmi különlegeset, már-már átlagosnak is mondható, de ezzel együtt is szórakoztató volt a játékmenet szintjén. Ha több lett volna benne a felfedezés, a harcrendszerbe pedig tettek volna egy kis extra mélységet, akkor nem kizárt, hogy még az all-time kedvenceim közé is befér.

4. Ocean's Heart

Miközben azért sírok, mert a Pokémon-játékok valójában 25 éve tök ugyanolyanok, addig itt van egy indie cucc, amit pont azért imádok, mert az említett korszakot idézi meg. Érti ezt valaki? Az év nosztalgiatripje nálam egyértelműen az Ocean's Heart volt, ami olyan, mintha fognád a klasszikus Zelda-játékokat és a 16-bites korszak JRPG-it, majd szépen összegyúrnád őket egy könnyed, desszertként is simán legurítható gombócba. Egy szívvel-lélekkel készült, egyszemélyes alkotás, amiben egyrészt minden benne van, amiért jó érzéssel lehet visszagondolni ezekre a – mai szemmel egyébként igencsak archaikus – művekre, ugyanakkor meg is lett nyirbálva annyira, hogy az élmény áramvonalas, lendületes legyen végig, de a nagyszabású kaland érzete is megmaradjon. Ez egy olyan egyensúly, amit nagyon nehéz belőni, Max Mraznak azonban sikerült, ezért pedig minden dicséretet megérdemel.

3. The Great Ace Attorney Chronicles

Nagyon régóta bennem volt már, hogy jó lenne újrázni a Phoenix Wright-trilógiát, így eléggé kapóra jött a The Great Ace Attorney Chronicles megjelenése, hiszen így nemcsak az étvágyamat csillapíthattam a Capcom ügyvédesdije kapcsán, hanem teljesen új ízeket is kaptam. Na jó, inkább csak némileg más fűszerezést, hiszen az alapok nem sokat változtak, csupán a körítés lett más. Az azonban telitalálat: amúgy is gyengém ez a korszak, Takumi-mester pedig szokás szerint kiélte magát, a brit kultúrából merítve, karikatúrák és vicces szituációk tucatjait felvonultatva. A karakterek csodálatosan szerethetőek (vagy éppen utálhatóak), a fordulatok jópofák, az ügyek izgalmasak, a játékidő pedig brutális. Mi más kell egy (pontosabban kettő) Ace Attorney-játéktól?

2. Resident Evil Village

Néhány évvel ezelőtt a Resident Evil 7 nemcsak arra mutatott rá, hogy a klasszikus túlélőhorror játékmenet a mai napig remekül tud működni, hanem arra is, hogy a Capcom sikerszériájának az ég világon semmi szüksége nincs a meglévő szereplőgárdára. A szabadság egy izgalmas és csontig hatolóan félelmetes epizódot eredményezett, ez a fajta kötetlenség pedig most a Resident Evil Village esetében még inkább bejött – mondhatnánk, hogy Resident Evil 4-utánérzés az egész, csak nem lenne igaz, hiszen számos ponton túlmutat azon. Lényeg a lényeg: rég találkoztam már ennyire erős settinggel, és ami a legjobb, hogy a Village eközben nem felejt el videójátékként működni. Az utolsó harmadra aztán kissé szétesik az élmény, de így is hálásak lehetünk a kiadónak, hogy zöld utat adott ennek a cseppet sem biztonsági játékot jelentő projektnek.

1. Ratchet & Clank: Rift Apart

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt hiányérzetem az elmúlt néhány generációváltás alkalmával, de ez valahol természetes, hiszen a technikai fejlődés léptéke – legalábbis az arányokat tekintve – már közel sem olyan, mint mondjuk, az ezredforduló környékén. A PS5 esetében azonban most ismét bizsereg bennem valami: nyilván az extra kakaó sem elhanyagolható, de a DualSense és az SSD párosa számomra tényleg igazi reformként hat. Kellenek persze azok a dedikált (és kellően kreatív) játékok is, amik valóban ki is használják az ezekben rejlő lehetőségeket, a zseniális Astro's Playroom után pedig a Ratchet & Clank: Rift Apart volt az első igazi, AAA-s, nextgen mámor, ami tényleg az újdonság varázsával hatott. A nyers játékélmény sem különb: a kaland volumenét tekintve kicsit hiányoltam belőle az eredeti trilógia monumentalitását, ám a harc, a platforming és az ötletek tekintetében már egyértelműen ott van a Rift Apart a sorozat legjobb darabjai között – az Insomniacnál még mindig nagyon érzik, hogyan kell forgatni azt a csavarkulcsot.

Az év ezen részében általában a backlog szokott lebegni lelki szemeim előtt, a bevezetőben említett két címet leszámítva azonban most sokkal inkább a 2022-es év mozgatja a fantáziámat. Félreértés ne essék: 2021 nagyon messze volt attól, hogy felejthetőnek nevezhessük. Azt azonban már most látom, hogy február végén, március elején az Elden Ring, Gran Turismo 7 páros valóságos szingularitásként fog megnyílni a naptáramban, elnyelve a nem létező szabadidőm összes percét – és akkor hol van még az év további része. Éppen ezért az előttem lévő egy-két hónapban azon leszek, hogy minél több kimaradt élményt pótoljak, hiszen alig párat pislantunk, és máris újból pörög a videójátékos mókuskerék.

2021 végét érintő összefoglalóinkat ezen a linken keresztül összegyűjtve is eléritek!