Anthem Tesztek

Anthem teszt

Anthem teszt

Kevesebb mint két év kellett ahhoz, hogy az Anthem az E3-as leleplezéstől a digitális és fizikai boltokig jusson, és szintén kevesebb mint két telt el azóta, hogy a fejlesztők, a Bioware előző játéka, a Mass Effect: Andromeda után a következő produkció napvilágot lásson. Mondhatni, elég kevés egy AAA kategóriás programhoz, ráadásul a stúdió helyzete már 2017-ben is némi aggódásra adott okot.

Anthem hírek, újdonságok

Anthem – Csak nem FPS módot kap?

Anthem – Csak nem FPS módot kap?

Egy álláshirdetés alapján az Anthemben vagy lesz olyan rész, ahol FPS módban akciózhatunk, vagy az egészet végigvihetjük ebből a perspektívából.