Anthem Tesztek
Anthem teszt
Kevesebb mint két év kellett ahhoz, hogy az Anthem az E3-as leleplezéstől a digitális és fizikai boltokig jusson, és szintén kevesebb mint két telt el azóta, hogy a fejlesztők, a Bioware előző játéka, a Mass Effect: Andromeda után a következő produkció napvilágot lásson. Mondhatni, elég kevés egy AAA kategóriás programhoz, ráadásul a stúdió helyzete már 2017-ben is némi aggódásra adott okot.
Anthem hírek, újdonságok
Az Anthem napjai meg vannak számlálva – Ég veled, drága online lövölde!
2026. január 12-én végleg el kell búcsúznunk az EA játékától, ugyanis a szerverek leállnak és offline már nem lehet játszani vele.
Megvan, mikortól kell végső búcsút vennünk az Anthemtől
Az EA és a BioWare bejelentette, mikortól lövik le az Anthem szervereit.
Remek lett volna az Anthem folytatása
Legalábbis ezt állítja az egykor a játékon dolgozó Ian Saterdalen, aki szerint rendkívül jó irányba haladt a projekt, mielőtt az EA leállította a fejlesztést.
[Bréking] Az EA elkaszálta az Anthem 2.0-t
A BioWare egy kis csapata már 2019 óta dolgozott az Anthem megújításán, az EA most azonban úgy döntött, hogy elkaszálja a projektet.
Ezen a héten eldől, mi lesz az Anthem sorsa
A BioWare az elmúlt másfél évben azon dolgozott, hogy teljesen átalakítsa a játékot, most pedig eljött az idő, hogy az EA döntsön.
Anthem – Az átalakítások a Destiny-t veszik alapul
A BioWare a minap egy blogbejegyzésben osztotta meg, milyen elképzelései vannak az Anthem 2.0 fejlődési lehetőségeiről.
Anthem 2.0 – Ilyen lesz az átalakított lootolás
A BioWare nagyban dolgozik az Anthem kijavításán, ennek apropóján pedig ma bemutatták, hogy néz majd ki a lootolás a 2.0-ás verzióban.
Anthem – Úgy tűnik, kalózok már biztosan lesznek a játék kijavított, 2.0-ás verziójában
Az Anthem 2.0 körül mostanában elég nagy volt a csend, nemrég viszont a BioWare egyik művésze bemutatott pár koncepciórajzot.
Nyugalom, a BioWare még dolgozik az Anthem átalakításán
Az Anthem körülötti munkálatokról mostanában keveset hallottunk, a BioWare azonban jelezte, hogy nem felejtették el a projektet.
Döntött a BioWare: az alapoktól épül újjá az Anthem
Egy ideje pletykáltak arról, hogy teljesen átalakulhat az Anthem, a BioWare most pedig egy blogposztban megerősítette, hogy ez igaz.
Anthem - a Bioware a játék teljes átalakításán dolgozik
Az Anthem nem egészen úgy sült el, ahogy a Bioware tervezte, most arról számoltak be, hogy a játék teljes átalakítására készülnek.
Anthem – A Bioware Mass Effect páncélokkal ünnepli az N7 napot
Az N7 nap alkalmából a Bioware belerakott az Anthembe néhány, a Mass Effect világára emlékeztető Javelin skint és egy Shepard emote-ot is.
Anthem - Újabb kulcsfigura távozott a Bioware-től
A Bioware csapatának újabb tagja hagyta ott a stúdiót és vele az Anthemet, de pár vigasztaló szóval azért tudott szolgálni.
Anthem – Szezonális modellre vált a BioWare
A BioWare mindezidáig Actokban frissítette az Anthemet, de most átváltanak a szezonális modellre.
Anthem - megérkezett az Origin Accessre
A Bioware hányattatott sorsú játéka, az Anthem fél évvel megjelenése után megérkezett az Electronic Arts előfizetéses szolgáltatására.
Anthem – A Bioware még mindig nem mondott le róla
A BioWare feje, Casey Hudson egy blogposztban úgy írt az Anethemről, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
Anthem – A játék vezető producere elhagyta a BioWare csapatát
Ben Irving, az Anthem vezető producere, nyolc év után hagyja hátra a BioWare csapatát, állítása szerint a játék előtt fényes jövő áll.
Anthem – Megjött a májusra ígért Cataclysm frissítés
Befutott az Anthem eddigi legnagyobb frissítése, ami több tartalmi újdonsággal és a Cataclysm című eseménnyel szolgál.
Anthem – Andrew Wilson szerint bőven van benne potenciál
Andrew Wilson egy interjúban kifejtette, bár az Anthem jelenleg nincs a legjobb formában, azért így is akad benne nem kevés potenciál.
Anthem - Az EA Play két órájába nem fért bele, de a Bioware szerint még jó lesz
Az Anthem hiánya a tegnapi EA Play során azért szembetűnő volt, de a Bioware szerint a játéknak van jövője és potenciálja.
Anthem - Ilyen lesz a Cataclysm
Megjöttek az első képsorok az Anthem nagy frissítéséről, a Cataclysmről. Döntsétek el ti, hogy megéri-e rá várni.
Anthem – Alulteljesítette az EA elvárásait, de rekordot is döntött
Az EA elárulta, hogy az Anthem startja alulmúlta a kezdeti elvárásaikat, ugyanakkor egy igen fontos rekordot is megdöntött.
Anthem – A fejlesztőket más projektre irányítják át
Az Anthem – fogyóban lévő – elkötelezett játékosaiban aggodalmat váltott ki a hír, miszerint egyre több fejlesztőt irányítanak át más projektekhez.
Anthem: matchmaking-gondok a bezuhant játékosszám miatt
Úgy tűnik, hogy még az ág is húzza a BioWare játékát, hiszen azok sem tudnak már vele gondtalanul játszani, akik szeretnének.