XIII Century: Death or Glory
A XIII Century: Death or Glory a Total War-széria Medieval ágára hajaz, azaz egy 13. századi, csatázós RTS, ráadásul történelmileg teljesen hiteles. A korszak 60 legendás történelmi személyisége jeleik meg a játékban, köztük II. Fülöp Ágost, II. Frigyes, I. Edward, Alekszandr Nyevszkij, Simon De Monfort, William Marshall. Öt kampányban (angolok,...
tovább
XIII
A képregények érdekes jelenségei kultúránknak, már csak olyan szempontból is, hogy a kép és a szöveg egyedi módon találkozik bennük. Ennek köszönhetően mind irodalmilag, mind grafikus művészeti szempontból megállják a helyüket. Legismertebbek a szuperhősös történetek, melyek mostanában már a filmvásznon is tiszteletüket teszik. Azonban...
tovább
Final Fantasy XIII
További platform megjelenések
A Final Fantasy XIII a PlayStation 3 és az Xbox 360 első FF-játéka, egyben az első HD-grafikában pompázó alkotás, ami játékmenetében sokkal lineárisabb élményt nyújt, mint a korábbi felvonások. A programot négy és fél évvel a konzolos premierje után PC-re is kiadták.
tovább

XIII Remake – Fókuszban a PS5-ös játékmenet
Hamarosan újgenerációs konzolokra is ellátogat a klasszikus FPS felújítása, most pedig egy új videót kaptunk belőle. tovább
Új fejlesztővel kap második esélyt a XIII felújítása
A Microids gondozásában visszatért klasszikus nem igazán ért fel az elvárásokhoz, de ez most változhat. tovább
Íme az Xbox Game Pass újoncai és leköszönői
A Microsoft szolgátatása újabb remek címekkel bővült, de egyúttal pártól hamarosan könnyes búcsút is kell vennünk. tovább
Online exkluzív
Ashwalkers teszt – Lehet még újat mutatni a posztapokaliptikus játékok zsánerében?
Az Ashwalkers egy posztapokaliptikus kalandjáték, ami rögtön 34 befejezéssel vár minket, de ennyi vajon elég az üdvösséghez?
Online exkluzív
XIII Remake teszt – Inkább maradj az eredetinél!
Ha a PlayMagic azt akarta megmutatni, hogyan nem szabad remake-et készíteni, akkor sikert aratott. Minden egyéb esetben csúfosan elbukott.
Lightning Returns: Final Fantasy XIII teszt
Hiába volt rá egy csomó ideje, a Square Enix harmadjára sem tudta gatyába rázni a Final Fantasy XIII-sorozatot, így a leköszönő konzolok...Hacktivity MMXIII - első nap
A tizedik Hacktivity találkozón vagyunk túl, megpróbáljuk kicsit megmutatni a teljesség igénye nélkül, milyen volt a hackerek találkozója. Akik már...Hacktivity MMXIII - második nap
A tizedik Hacktivity találkozón vagyunk túl, megpróbáljuk kicsit megmutatni a teljesség igénye nélkül, milyen volt a hackerek találkozója. Akik már...Bloginterjú 2014.
Nyolcadik éve üzemel már az antivírus blog, ami nem rövid idő, emellett pedig a nem régen elnyert az "Év információbiztonsági újságírója" cím egy...
XIII | Launch Trailer NA | Microids & PlayMagic
XIII | Launch Trailer NA | Microids & PlayMagic videó a PC Guru Online oldalán PC, PS4, Xbox One és Nintendo Switch platformon. tovább
XIII Weapons trailer
XIII Weapons trailer a PC Guru Online oldalán, PC, PS4 és Xbox One platformon. tovább