Kérjük jelentkezz be!

Foci

Kétségtelenül a világ legnépszerűbb sportja.
#694399 fyktyvf 2012. április. 26. 22:27
fyktyvf
#694396 :: jedimaster (2012. április. 26. 22:17)
fyktyvf írta: A Real egyszer találkozott igazán komoly csapattal a Barcelonán kívül ebben a szezonban, ki is esett ahogy kell.
Miért, a Bayern találkozott sokkal erősebb ellenfelekkel? Jó, a csoportkörben volt egy Napoli és egy City, de egyik sem megoldhatatlan feladat. Egy Marseille és egy Basel azt hiszem meg pláne nem (igaz utóbbiak egyszer odaszúrtak, de ugye tudjuk mi lett belőle). Sőt, tovább is mehetnék azzal, hogy ők meg elbuktak a bajnokságban, ráadásul pont a BL szereplése miatt sokat kritizált Dortmund verte őket, amikor kellett (vagy éppen nem kellett) volna. Bele is lehetne kötni, de tény, hogy zsinorban másodszor is ők lettek a bajnokok, és véleményem szerint jövőre sem lesznek gyengébbek. Összességében az én véleményem az, hogy mindkét csapat jó volt, mindketten megérdemelték volna a döntőbe jutást, egyszerűen a büntetőknél a Bayern bizonyult jobbnak.
jedimaster írta:

Összességében az én véleményem az, hogy mindkét csapat jó volt, mindketten megérdemelték volna a döntőbe jutást, egyszerűen a büntetőknél a Bayern bizonyult jobbnak.

Ez.

Egy percig sem állítottam, hogy a Bayern erősebb lenne a Realnál, de azt minden esetben kikérem magamnak a csapatom nevében, hogy lenézően azt mondják róla, hogy gyengébb.

Anti_Paladin írta:

Nyilván az lett volna, de már sokszor említettem: mindig nagyon veszélyesek azok a csapatok, akik már lemondtak a bajnoki címről.

A Bayern még a saját könnyebb ligáját sem tudta megnyerni egy olyan Dortmund mögött, ami sehova nem jutott, míg a Real nagy erőfeszítéseken megy keresztül, ugye a szombati El Clásico is, kellett neki a hajrá.

De ha pihenten jönnek, simán ott lett volna egy Real 4-es. A meccs úgy is kezdődött, hogy az lesz, csak aztán megtört az egész a szépítés után.

Tehát akkor azt mondod, hogy a Real kvázi beáldozta a BL-döntőt a bajnokság érdekében? Ugye ezt te sem gondolod komolyan.

A Dortmundnak pedig nem kellett heti 2 mérkőzést játszaniuk, illetve 25 (lehet azóta több) meccses veretlenségi sorozatban vannak. A "könnyebb" liga meg abból a szempontból relatív, hogy nálunk egy Nürnberg is az élete mérkőzését játssza a rekordbajnok ellen MINDEN KIB­ASZOTT ALKALOMMAL, ahogy találkoznak a ligában. Ilyenkor aztán vért isznak, darabolnak is ha kell. Szoktam Real meccset nézni, meglehetősen gyakran, de én ezt valahogy nem szoktam érezni az opponensek részéről, még akkor sem, ha történetesen rúgnak 1 gólt a Madridnak, utána biztosan kapnak ötöt, mert szétesnek a pi­csába.
#694398 jedimaster 2012. április. 26. 22:21
jedimaster
#694394 :: fyktyvf (2012. április. 26. 22:12)
Seashine írta: mert szerinted a német liga erősebb,mint a spanyol.itt értettem meg,hogy nincs értelme veled tovább beszélgetni a fociról
Nem kifejezetten erre gondoltam, de örülök, hogy végre nem kell olvasnom a marhaságaidat jedimaster: azért ne tagadjuk, így kifejezetten vicces, a "Real majd ver 4-et a Bayernnek oszt jóvan" átlag Real szurkolók véleménye után ^^
fyktyvf írta:

jedimaster: azért ne tagadjuk, így kifejezetten vicces, a "Real majd ver 4-et a Bayernnek oszt jóvan" átlag Real szurkolók véleménye után ^^
Persze, ezzel egyetértek én is Még úgy is, hogy kicsit a Real-hoz húz a szívem (főként a múlt csapata miatt, amikor még volt Zidane, Figo, Raúl, Carlos...). De a Barca részéről is voltak ilyen hozzászólások, már a londoni zakó után is, hogy majd otthon 3-4-5 gólos győzelem lesz... És azt hiszem az esélyük ott aztán megvolt.
#694396 jedimaster 2012. április. 26. 22:17
jedimaster
#694389 :: fyktyvf (2012. április. 26. 22:04)
Seashine írta: Bőven nincs a 2 csapat egy szinten,az,hogy ezen a 2 meccsen nagyjából ugyanazt nyújtották,nem jelent semmit.Nézzük csak meg a bajnoki tabellákat(és itt most nem feltétlenül csak a helyezésekre gondolok)
Akkor mégis miből lehetne legjobban megítélni két csapat egymáshoz viszonyított szintjét? Abból, hogy a Madrid a Barcán kívül beárazza a bohócligát? A Real egyszer találkozott igazán komoly csapattal a Barcelonán kívül ebben a szezonban, ki is esett ahogy kell. Ha a Bayern is úgy játszik, ahogy legjobban tud, akkor ez 2-2, vagy 2-3 is lehetett volna (nem nagyképűségből, de Ribéry meg Robben játszott ebben a szezonban sokkal jobban is, az ő játékuk pedig meghatározó). Így jobbára az akarás, hajtás döntötte el.
fyktyvf írta:

A Real egyszer találkozott igazán komoly csapattal a Barcelonán kívül ebben a szezonban, ki is esett ahogy kell.

Miért, a Bayern találkozott sokkal erősebb ellenfelekkel? Jó, a csoportkörben volt egy Napoli és egy City, de egyik sem megoldhatatlan feladat. Egy Marseille és egy Basel azt hiszem meg pláne nem (igaz utóbbiak egyszer odaszúrtak, de ugye tudjuk mi lett belőle). Sőt, tovább is mehetnék azzal, hogy ők meg elbuktak a bajnokságban, ráadásul pont a BL szereplése miatt sokat kritizált Dortmund verte őket, amikor kellett (vagy éppen nem kellett) volna. Bele is lehetne kötni, de tény, hogy zsinorban másodszor is ők lettek a bajnokok, és véleményem szerint jövőre sem lesznek gyengébbek.

Összességében az én véleményem az, hogy mindkét csapat jó volt, mindketten megérdemelték volna a döntőbe jutást, egyszerűen a büntetőknél a Bayern bizonyult jobbnak.
#694394 fyktyvf 2012. április. 26. 22:12
fyktyvf
#694391 :: Seashine (2012. április. 26. 22:07)
mert szerinted a német liga erősebb,mint a spanyol.itt értettem meg,hogy nincs értelme veled tovább beszélgetni a fociról
Seashine írta:

mert szerinted a német liga erősebb,mint a spanyol.itt értettem meg,hogy nincs értelme veled tovább beszélgetni a fociról

Nem kifejezetten erre gondoltam, de örülök, hogy végre nem kell olvasnom a marhaságaidat

jedimaster: azért ne tagadjuk, így kifejezetten vicces, a "Real majd ver 4-et a Bayernnek oszt jóvan" átlag Real szurkolók véleménye után ^^
#694391 Seashine 2012. április. 26. 22:07
Seashine
#694389 :: fyktyvf (2012. április. 26. 22:04)
Seashine írta: Bőven nincs a 2 csapat egy szinten,az,hogy ezen a 2 meccsen nagyjából ugyanazt nyújtották,nem jelent semmit.Nézzük csak meg a bajnoki tabellákat(és itt most nem feltétlenül csak a helyezésekre gondolok)
Akkor mégis miből lehetne legjobban megítélni két csapat egymáshoz viszonyított szintjét? Abból, hogy a Madrid a Barcán kívül beárazza a bohócligát? A Real egyszer találkozott igazán komoly csapattal a Barcelonán kívül ebben a szezonban, ki is esett ahogy kell. Ha a Bayern is úgy játszik, ahogy legjobban tud, akkor ez 2-2, vagy 2-3 is lehetett volna (nem nagyképűségből, de Ribéry meg Robben játszott ebben a szezonban sokkal jobban is, az ő játékuk pedig meghatározó). Így jobbára az akarás, hajtás döntötte el.
mert szerinted a német liga erősebb,mint a spanyol.itt értettem meg,hogy nincs értelme veled tovább beszélgetni a fociról
#694390 jedimaster 2012. április. 26. 22:05
jedimaster
Én azt mondom, ahogy a Barca is a Real is csak magának köszönheti, hogy kiesett. A Barca ugye vezetett, és több mint egy félidőt emberelőnyben is játszott, kihagytak egy tizenegyest, stb... Lehet kifogásokat keresni, de két gólt kapni emberelőnyben, arra nincs magyarázat. A Real előtt is azért ott volt a lehetőség, elég hamar rúgtak két gólt és ha nem szedi magát össze a Bayern, akkor könnyen kiütés is lehetett volna... Tizenegyesekkel kikapni meg elég rossz dolog. Akik meg Ramos büntetőjén viccelődnek... hát, no comment. Mintha nem hagytak volna ki büntetőt. Nem tudom miért nem lehet kicsit kulturáltabban szurkolni egy csapatért, unom már ezt a folyamatos egymás vérének szívását. Nekem is vannak olyan klubok, játékosak, akik nem szimpatikusak, de nem hangoztatom semmilyen oldalon, fórumon, hogy milyen egy sz@r, nulla, stb. Sajnos egyre kevesebb ember képes normálisan, értelmes véleményt alkotni (ez mondjuk általánosságban mindenre igaz).
#694389 fyktyvf 2012. április. 26. 22:04
fyktyvf
#694383 :: Seashine (2012. április. 26. 21:49)
Bőven nincs a 2 csapat egy szinten,az,hogy ezen a 2 meccsen nagyjából ugyanazt nyújtották,nem jelent semmit.Nézzük csak meg a bajnoki tabellákat(és itt most nem feltétlenül csak a helyezésekre gondolok)

Akkor mégis miből lehetne legjobban megítélni két csapat egymáshoz viszonyított szintjét? Abból, hogy a Madrid a Barcán kívül beárazza a bohócligát?

A Real egyszer találkozott igazán komoly csapattal a Barcelonán kívül ebben a szezonban, ki is esett ahogy kell. Ha a Bayern is úgy játszik, ahogy legjobban tud, akkor ez 2-2, vagy 2-3 is lehetett volna (nem nagyképűségből, de Ribéry meg Robben játszott ebben a szezonban sokkal jobban is, az ő játékuk pedig meghatározó). Így jobbára az akarás, hajtás döntötte el.
#694388 Ricco 2012. április. 26. 22:00
Ricco
Ha a tegnapi Bayern továbbjutás nem volt megérdemelt, akkor semmi sem az. Amúgy -bár utólag nem néztem vissza-, de C gólja nem volt véletlenül egy kicsit les?

Még a Bernabeuban is jobb volt a Bayern, főleg a második félidőben. Nem egy, nem kettő ziccerük volt (Gomez, Robben).
#694387 kacsurka 2012. április. 26. 21:59
kacsurka
#694383 :: Seashine (2012. április. 26. 21:49)
Bőven nincs a 2 csapat egy szinten,az,hogy ezen a 2 meccsen nagyjából ugyanazt nyújtották,nem jelent semmit.Nézzük csak meg a bajnoki tabellákat(és itt most nem feltétlenül csak a helyezésekre gondolok)
Seashine írta:

Bőven nincs a 2 csapat egy szinten,az,hogy ezen a 2 meccsen nagyjából ugyanazt nyújtották,nem jelent semmit.

Nem jelent semmit, csak azt, hogy a Real kiesett és ha a farkadon pörögsz és vered a melled akkor se játszanak idén döntőt. Mellesleg teljesen mindegy melyik csapat volt a jobb, az számít, hogy melyik rúgott több gólt.

Seashine írta:

Nézzük csak meg a bajnoki tabellákat

Ez a BL, nem a bajnokság.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#694383 Seashine 2012. április. 26. 21:49
Seashine
#694375 :: Slaughteratthebrisz (2012. április. 26. 21:34)
Keményen el vagy tájolva. Mindkét büntető jogos volt és jól tette, hogy befújta. A Realnak szorítottam, de azt mondom a Bayern megérdemelte, mert fele annyi pénzből egy ugyanolyan ütőképes csapatot raktak össze, ja és több a szerethető figura is ott, mint Madridban.
Bőven nincs a 2 csapat egy szinten,az,hogy ezen a 2 meccsen nagyjából ugyanazt nyújtották,nem jelent semmit.Nézzük csak meg a bajnoki tabellákat(és itt most nem feltétlenül csak a helyezésekre gondolok)
#694378 fyktyvf 2012. április. 26. 21:38
fyktyvf
#694371 :: Seashine (2012. április. 26. 21:22)
mondhatsz amit akarsz,egyáltalán nem volt jobb a Bayern a visszavágón,mint a Real.Sőt... És most megint Kassai elvtárshoz fordulnék,mert ugye azt még nem is írtam,hogy egyik büntető sem volt jogos(ebben azt hiszem nem kell vitatkoznunk).Vagyis 1-0al ment volna a Real Münchenbe májusban.
Seashine írta:

mondhatsz amit akarsz,egyáltalán nem volt jobb a Bayern a visszavágón,mint a Real.Sőt...
És most megint Kassai elvtárshoz fordulnék,mert ugye azt még nem is írtam,hogy egyik büntető sem volt jogos(ebben azt hiszem nem kell vitatkoznunk).Vagyis 1-0al ment volna a Real Münchenbe májusban.

Ha sárga lennék és csilingelnék, akkor bizonyára én lennék a villamos, igaz? Már ha érted mire gondolok.
#694375 Slaughteratthebrisz 2012. április. 26. 21:34
Slaughteratthebrisz
#694371 :: Seashine (2012. április. 26. 21:22)
mondhatsz amit akarsz,egyáltalán nem volt jobb a Bayern a visszavágón,mint a Real.Sőt... És most megint Kassai elvtárshoz fordulnék,mert ugye azt még nem is írtam,hogy egyik büntető sem volt jogos(ebben azt hiszem nem kell vitatkoznunk).Vagyis 1-0al ment volna a Real Münchenbe májusban.
Keményen el vagy tájolva. Mindkét büntető jogos volt és jól tette, hogy befújta.
A Realnak szorítottam, de azt mondom a Bayern megérdemelte, mert fele annyi pénzből egy ugyanolyan ütőképes csapatot raktak össze, ja és több a szerethető figura is ott, mint Madridban.
#694371 Seashine 2012. április. 26. 21:22
Seashine
#694366 :: fyktyvf (2012. április. 26. 20:51)
Anti_Paladin írta: Jobb a Real, és ez a párharcban is kimutatkozott, de a Bayernnek szerencséje volt. Ilyen a foci: gömbölyű. Nagyon izgultam a 11-eseknél, elvégre mégiscsak a világ két legjobb kapusa állt ott, és ez meg is látszott: tuti 11-eseket fogtak. Ennél jobban nem kell rúgni azokat, főleg nem ennyire stresszes helyzetben...nem a rúgók voltak a hibások, kivéve Ramos.
Bocsánatot kérek Seashine-tól, te vagy csöncsön igazi sötét oldala. Amúgy a foci nem gömbölyű, csak a labda, amivel játsszák... ^^ Ezt a Bayernnek szerencséje volt vonalat meg kifejthetnéd egy igazi, Citro-féle posztban :3 InMortal: igen, Bayern-fan vagyok, bár szerintem eléggé süt minden hozzászólásomról ^^
mondhatsz amit akarsz,egyáltalán nem volt jobb a Bayern a visszavágón,mint a Real.Sőt...
És most megint Kassai elvtárshoz fordulnék,mert ugye azt még nem is írtam,hogy egyik büntető sem volt jogos(ebben azt hiszem nem kell vitatkoznunk).Vagyis 1-0al ment volna a Real Münchenbe májusban.
#694354 fyktyvf 2012. április. 26. 20:00
fyktyvf
#694352 :: Seashine (2012. április. 26. 19:38)
Tök mindegy,hogy kinek szurkolsz,objektíven nézve a Chelsea megérdemelte a továbbjutást a Bayern nem.Pontosabban nem volt jobb,mint a Real.A büntetőpárbaj meg ugye lutri. De mindegy,ez már a múlt,majd talán jövőre.Idén ha minden jól megy,meglesz a bajnokság,az is szép eredmény.Ami ugye pl. a Bayernnek sem jött össze.
Seashine írta:

Tök mindegy,hogy kinek szurkolsz,objektíven nézve a Chelsea megérdemelte a továbbjutást a Bayern nem.Pontosabban nem volt jobb,mint a Real.A büntetőpárbaj meg ugye lutri.
De mindegy,ez már a múlt,majd talán jövőre.Idén ha minden jól megy,meglesz a bajnokság,az is szép eredmény.Ami ugye pl. a Bayernnek sem jött össze.

Te nem vagy véletlenül az NST-s csöncsön Real-szurkoló ikertestvére?

Amúgy ha a Bayern nem érdemelte meg a továbbjutást, akkor a Real még fele annyira se, sőt. Nem tudom milyen meccset néztél, de a Bayern 90-ből 70 percig simán jobb volt, mint a Real, nemcsak Münchenben, hanem a Bernabeuban is. 20 perc alatt 2-0 maximum a Deportivo Nyakonrúglak szintű spanyol bohóccsapatokat töri meg, a Manchesternek két éve a 3 gól se volt elég, és most is kevésnek bizonyult...
#694353 kacsurka 2012. április. 26. 19:44
kacsurka
A bajnokságot már csak elveszíteni lehetne ezek után, ami nem valószinû.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#694352 Seashine 2012. április. 26. 19:38
Seashine
#694349 :: kacsurka (2012. április. 26. 19:23)
A különbség az, hogy nem ugyanannak a csapatnak szurkolunk. A személyeskedést meg tartsd meg a kispajtásaidnak.
Tök mindegy,hogy kinek szurkolsz,objektíven nézve a Chelsea megérdemelte a továbbjutást a Bayern nem.Pontosabban nem volt jobb,mint a Real.A büntetőpárbaj meg ugye lutri.
De mindegy,ez már a múlt,majd talán jövőre.Idén ha minden jól megy,meglesz a bajnokság,az is szép eredmény.Ami ugye pl. a Bayernnek sem jött össze.
#694350 autita 2012. április. 26. 19:31
autita
a kakás helyzet sztem nem passzív les,mert csak a legvégén lépte át,mert sztem látta,h már beintették a lest...
#694349 kacsurka 2012. április. 26. 19:23
kacsurka
A különbség az, hogy nem ugyanannak a csapatnak szurkolunk. A személyeskedést meg tartsd meg a kispajtásaidnak.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#694346 Seashine 2012. április. 26. 18:59
Seashine
#694342 :: kacsurka (2012. április. 26. 18:52)
Tudjuk, a Real több gólt lőtt volna, ha belövi a helyzeteket... Ez kb a "Ha az bement volna, akkor gól" szituáció. Nem kell magyarázkodni, a Real is kiszopott csak úgy, mint a Barca.
a 2 kiszopás között azért bőven van különbség te fociszakértő..
#694342 kacsurka 2012. április. 26. 18:52
kacsurka
Tudjuk, a Real több gólt lőtt volna, ha belövi a helyzeteket... Ez kb a "Ha az bement volna, akkor gól" szituáció. Nem kell magyarázkodni, a Real is kiszopott csak úgy, mint a Barca.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
#694332 Seashine 2012. április. 26. 17:44
Seashine
döntőben én is chelseanek fogok szurkolni,mert ők azok,akik úgy vannak a döntőben,hogy meg is érdemelték a továbbjutást,nem semmi amit a barca ellen leműveltek.

amúgy egy apró szösszenet még a tegnapi meccsről. kb. 115.perc,marcelo tizanhatoson belül megszerzi,megiramodik,átviszi az egész bayern védelmen a labdát majd passzol a lesen álló kaká irányába.kaká tisztában van vele,hogy lesen van,átugorja a labdát,így az ronaldo elé kerül aki bőven nincs lesen,pontosabban kerülne,mert kassai bácsi befújja amit nem kéne,vagyis a lest.azt ott ronaldo simán megcsinálta volna 1 az 1ben neuerrel,ilyeneket nem szokott hibázni(csak sorsdöntő büntetőket). felhívnám a figyelmet,hogy nem arra az esetre gondolok,mikor sípszó után ronaldo még átemelte neueren,akkor is hasonló volt a szitu,csak ott tényleg lesen volt.
#694315 Eskel 2012. április. 26. 15:16
Eskel
#694312 :: Ricco (2012. április. 26. 15:06)
Azért nem semmi BL szezon. A tegnapi meccsnek meg kb már a második félidő eleje óta sejteni lehetett, hogy ez lesz a vége. A real félt, h bekap még egy gólt, ezért a tizikre játszottak, de nem jött be. Bár előbb is vége lehetett volna, ha Gomez nem cselezi túl magát a kaputól 7 méterre, hanem rálövi (úgy ahogy tette azt előtte néhányszor hetven méterről). Robben is kihagyta a szinte kihagyhatatlant. Meg amúgy a Bayernesektől kérdezem: Robben tényleg ennyire önző még mindig? Nem egyszer szabályosan belevezette 2-3 emberbe, pedig tisztán passzolhatott volna a társainak. A hiányzókért nagy kár, de így is jó döntő lesz szerintem. A meccset meg nézheti Terry a lelátóról. Ha meg meg is nyerjük, akkor azt, ahogy Lampard a magasba emeli a trófeát (bár belőle kinézném, h -ha a szabályok megengedik- átadja a lehetőséget, vagy legalábbis ketten emelik fel vagy ilyesmi).
Ricco írta:

Azért nem semmi BL szezon.

A tegnapi meccsnek meg kb már a második félidő eleje óta sejteni lehetett, hogy ez lesz a vége. A real félt, h bekap még egy gólt, ezért a tizikre játszottak, de nem jött be. Bár előbb is vége lehetett volna, ha Gomez nem cselezi túl magát a kaputól 7 méterre, hanem rálövi (úgy ahogy tette azt előtte néhányszor hetven méterről). Robben is kihagyta a szinte kihagyhatatlant. Meg amúgy a Bayernesektől kérdezem: Robben tényleg ennyire önző még mindig? Nem egyszer szabályosan belevezette 2-3 emberbe, pedig tisztán passzolhatott volna a társainak.

A hiányzókért nagy kár, de így is jó döntő lesz szerintem.

A meccset meg nézheti Terry a lelátóról. Ha meg meg is nyerjük, akkor azt, ahogy Lampard a magasba emeli a trófeát (bár belőle kinézném, h -ha a szabályok megengedik- átadja a lehetőséget, vagy legalábbis ketten emelik fel vagy ilyesmi).

Hm, elképzelem hogy Terry befut és valóban Lampard-al karöltve emelik a magasba, mindketten igazi vezér egyéniségek. Istenem Terry mit csináltál, miért kellett ezt?
#694312 Ricco 2012. április. 26. 15:06