blakerin azért ez nem ilyen egyszerű.. az emberek nem azért hittek a kereszténységben mert megparancsolták nekik ... hanem mert megnyugvást jelentett akkoriban és most is!
Attól még hogy egyes uralkodok mire hogyan hivatkoznak és csürik csavarják a dolgokat, az semmit se von le a kereszténység érdemeiből ha úgy tetszik...
Az indiánok akkor is meghaltak volna, hiszen mindennek a hátterében politikai érdekek húzodnak!
Tipikus példa a II. világháborúban a zsidók üldözése!
andreas írta:
blakerin azért ez nem ilyen egyszerű.. az emberek nem azért hittek a kereszténységben mert megparancsolták nekik ... hanem mert megnyugvást jelentett akkoriban és most is!
Ettől az érveléstől, gondolom, Koppány baromira jól érzimagát. Neki sem parancsolta senki, hogy új Istenben higyjen, csak négybe vágták, mert nem volt rá hajlandó.
Hiába értek egyet István királlyal, azért a módszer, ahogyan kerszténnyé tette az országot, még véres maradt! És nem is tökéletes! Két-háromszáz évvel később is voltak területek,ahol fehér lovat áldoztak.
Hiszen máig fennmaradtak Mo-n a hajdani sámánizmus nyomai!
Senkinek sem tűnik fel, hogy a katolikus hit a császárság megszilárdulása után lett az üldözöttek vallásából állam-vallássá? Egy Isten - egy császár. Ezzel meg lehetett az embereknek magyarázni, hogy miért kell alázatosaknak lenniük.
szerk: a Bibliára hivatkozva vetették a spanyolok rabszolgaságba az amerikai indiánokat és kezdték kiirtani őket. Hiszen őket nem emliti a Biblia, ergo ők nem lehetnek emberi lények! Valahol itt kezdődhetett a fajelmélet!
blakerin azért ez nem ilyen egyszerű.. az emberek nem azért hittek a kereszténységben mert megparancsolták nekik ... hanem mert megnyugvást jelentett akkoriban és most is!
Attól még hogy egyes uralkodok mire hogyan hivatkoznak és csürik csavarják a dolgokat, az semmit se von le a kereszténység érdemeiből ha úgy tetszik...
Az indiánok akkor is meghaltak volna, hiszen mindennek a hátterében politikai érdekek húzodnak!
Tipikus példa a II. világháborúban a zsidók üldözése!
Senkinek sem tűnik fel, hogy a katolikus hit a császárság megszilárdulása után lett az üldözöttek vallásából állam-vallássá? Egy Isten - egy császár. Ezzel meg lehetett az embereknek magyarázni, hogy miért kell alázatosaknak lenniük.
szerk: a Bibliára hivatkozva vetették a spanyolok rabszolgaságba az amerikai indiánokat és kezdték kiirtani őket. Hiszen őket nem emliti a Biblia, ergo ők nem lehetnek emberi lények! Valahol itt kezdődhetett a fajelmélet!
A bibliát nehéz értelmezni. Ifin mindig van egy történet csak egy oldal de azt kb 3 órán keresztül fejtegetjük és olyan háttér jelntések jönnek ki bellőlle hogy az valmi fantasztikus.
Igen a biblia televan vérrel meg szörnyű dolgokkal. De jézus eljövetele után naogyon meg változik a helyzet. Igen a katolikus papok azért inkább világi nézetűek. Pl Meg tudná mondani valaki miért kell a pápa isten földi helytartója Isten itt van nem kell neki helytartó. A gyónáshoz meg minek kell egy pap ahoz hogy én lerendezzem a büneimet Istennel.
Dantes-nak igaza van valóban az istentiszteletek nagyrészén ugyanaz megy más körítésben, de azért ez érthető úgyértem lényeg le van téve a tízparancsolatban, az a szinoptikusok evangéliumaiban.. ennyi kész a többi mind csak körítés de valójában épp elég is, annak aki a judeo-keresztény életfelfogást követi
A Biblia nem színtiszta történelem, de akor is globális hatással bírt. A történelemre, a filozófiára mindenre...
szerk: Jézus sose mondta tekintette a nőket alsobbrendűnek .. de ő se tudott változtatni egy olyan életszemléleten ami olyan filozofusokat is megfertözött mint Arisztotelész?!
A Biblia nem egy utopisztikus mesebeli időröl tudosít !!! Tökéletes képet ad arról hogy több mint 2000 évvel ezeőtt az emberek ugyanannyira ösztönelvűek voltak mitn manapság! Ettől függetelnül miért ne prédikálhatna valaki arra hogy ideje változtatni .. felhagyni hedonista életszemléletünkkel?
Dantes-nak igaza van valóban az istentiszteletek nagyrészén ugyanaz megy más körítésben, de azért ez érthető úgyértem lényeg le van téve a tízparancsolatban, az a szinoptikusok evangéliumaiban.. ennyi kész a többi mind csak körítés de valójában épp elég is, annak aki a judeo-keresztény életfelfogást követi
Ha valaki a Bibliából idéz, az általában már egy kis hamisitást jelent. Hány oldalas a Biblia? És hány passzust, mondatot szoktak idézni belőle a miséken, példabeszédekben.
Már maga az csalás, ha valaki színtiszta történelemnek akarja beállítani a Bibliát. Li tudja, hágy évszázadon-ezreden át terjedtek a Biblia történetei szájhagyomány útján, folyton változva, mire valaki a saját elképzeléseivel módositva papirra vetette.
Azóta is ezt teszik vele. Ahány fordítás, mind torzit rajta egy-egy kicsit.
szerk: éppen azért kellett kimaradnia. Még a Tizparancsolat is azt mondja: Felebarátodnak sem asszonyát, sem más jószágát el ne kivánjad!
Egy kalap alá veszi a nőket az állatokkal és minden más tulajdonnal.
Hogyan illene ehhez egy szabad akaratáért kiálló asszony?
A Biblia jó dolog... Szoktam olvasni. Már csak azért is, mert jó történetek vannak benne. A Jelenések könyve a kedvencem... Igazi agymunk azt megfejteni, értelmezni .
Azt sajnálom én is, hogy ilyen apokrif dolgokat nem raktak bele... Ez is jellemző: "kanonizáció" . Pedig ezt a Lilith dolgot nem lenne rossz tudni. Hiszen ez azért meghatározta volna az évszázadok során gyakorlott női szerep felfogását... Hiszen így az igazi nő nem csak egy oldalborda, szolga, hanem egyenrangú társ... Érdekes . Mindenesetre én annyira nem sírok emiatt . Nem vagyok feminista :
Én papokkal elvből nem beszélek. Hívökkel szívesen, de papokkal sohasem. Emlitettem, hogy egy rég halott, Jókai Mór nevű fazontól tanultam sokat a vallásról. Amikor ő élt és irt, még jobban meg kellett gondolnia, hogy mit ir a vallásról.
Egyébként nagy vicc, amikor a papok a tiszta életre akarnak okitani a Biblia alapján, holott a Biblia egy része tele van gyilkossággal, vérfertőzéssel, aljassággal.
Példa: az egy igaz ember, Lót, aki a családja egy részével túlélte Sodoma és Gomorra pusztulását, saját kéjsóvár lányainak áldozatává válik. Megvakitják és leitatják, majd közösülnek vele.
A Biblia nem egy utopisztikus mesebeli időröl tudosít !!! Tökéletes képet ad arról hogy több mint 2000 évvel ezeőtt az emberek ugyanannyira ösztönelvűek voltak mitn manapság! Ettől függetelnül miért ne prédikálhatna valaki arra hogy ideje változtatni .. felhagyni hedonista életszemléletünkkel?
Nekem baromi nagy szerencsém van. Mondjuk én nem katolikus istenten tiszteletre járok hanem reformátusra. Ahol kezdésnek 35 éves a tiszteletes és nem egy fa pofa hanme igazán fiatalos csávó . Szervezet nekünk biciglis tábort amiben ő is részt vett. VAn egy ifi klub is ahova az összes fiatal aki a templomba jár az ott van ( kb 25 főt jelent ez ). ÉN szivesen járok temlomba mert jó a társaság és jól tud beszélni is a tiszteletes. Az éneklést meg egyszerűen meg oldom nem éneklek. A szomszéd faluban egyszer valami focit csináltak a templomban hogy reformálják az isten tiszteletet. NA ez már kicsit durva volt. Az óta 20 emberel kevesebben járnak vasárnaponként.
Én papokkal elvből nem beszélek. Hívökkel szívesen, de papokkal sohasem. Emlitettem, hogy egy rég halott, Jókai Mór nevű fazontól tanultam sokat a vallásról. Amikor ő élt és irt, még jobban meg kellett gondolnia, hogy mit ir a vallásról.
Egyébként nagy vicc, amikor a papok a tiszta életre akarnak okitani a Biblia alapján, holott a Biblia egy része tele van gyilkossággal, vérfertőzéssel, aljassággal.
Példa: az egy igaz ember, Lót, aki a családja egy részével túlélte Sodoma és Gomorra pusztulását, saját kéjsóvár lányainak áldozatává válik. Megvakitják és leitatják, majd közösülnek vele.
Gratula, Dragon83! Tiz emberből legalább kilenc kapásból rávágja, hogy Éva. Pedig Isten azért vette ki Ádám oldalbordáját, és alkotta meg belőle Évát, mert az Ádámmal együtt teremtett Lilith nem fogadta el a férfi felsőbbrendűségét. Elfutott ura és parancsolója elől a pusztába. Azóta sok helyen nőstény-ördögnek emlegetik Lilithet.
Köszönöm. Még a Vampire The Masqurade - Redemption játékban beszélt erről egy cigány jósnő. Onnan tudom.
blarskerin írta:
Arra mit mondanál, hogy ki volt az első asszony a világon?
Lilith.
Mivel hogy a rock mottója ugye a Sex'n'Drugz'Rock n Roll pont nyerő volt a második világháború útán amikor mindenki akart egy kicsit szórakozni .. szerintem pont ez hedonista életkoncepció tette a rockot eleve mindenki számára kedveltté, és máig ez tartja benne az életet ... úgy mint a metálban.. jó persze manapság sok együttes énekel másról ... nos ... egy-két együttes mindenesetre!!
Hát a kereszténységenk sosem volt ez a mottoja így kimaradt a feeling is! De például ha valaki bekapcsolja a Winamp.ján a rádiót és be"tune"olja Gospelre .. finoman szólva qrva jó számok vannak szerintem főleg ilyen jazz-esek de a country terén is a vallálos beállítottságú számok fergetegesek.
Amúgymeg azért az egyház az egy dolog a vallás meg egy másik ezt azért nem felejtsük el!
Én se hallottam Lilithről ... nincs róla szó a Genesisben tudtommal ez valami apokrif iratban van?
Gratula, Dragon83! Tiz emberből legalább kilenc kapásból rávágja, hogy Éva. Pedig Isten azért vette ki Ádám oldalbordáját, és alkotta meg belőle Évát, mert az Ádámmal együtt teremtett Lilith nem fogadta el a férfi felsőbbrendűségét. Elfutott ura és parancsolója elől a pusztába. Azóta sok helyen nőstény-ördögnek emlegetik Lilithet.
Dantes írta:
szerk: ilyen tételeket én is smián megtudnék oldani, mert mondom csak a szertatrásaikat nem ismerem, de egyébként elég sokat tudok a vallások múltjáról és visellt dolgaikról. Talán ezért is lettem ilyen vallás-ellenes.
Ne bizd el magad, Dantes! Én ne, vagyok hivő, de sokat tanultam egy Jókai Mór nevű rég halott fazontól.
Arra mit mondanál, hogy ki volt az első asszony a világon?
blarskerin írta:
Arra mit mondanál, hogy ki volt az első asszony a világon?
Én itt a miskei templomban kb 3x voltam
Én is így vagyok, Istenben hizek, de a templomban, meg a papban nem nagyon, főként a papba, a templomba talán, de nem járok
Persze, szerintem sem a templomban kezdődik a vallás. Én is szinte csak azért járok, mert mindig is jártam. Legrosszabb az amikor a begyöpösödött hardcore katolikus öreg nénik teljesen megvetően néznek rám, gondolom a hosszú hajam miatt, miközben pont a mások elfogadásáról van szó.
Igen, ezeket az ellentmondásokat "szerettem" nagyon .
Szeresd felebarátodat - de köpd le azt, aki nem jár templomba .
Vagy: házasodj, csinálj több gyereket - de a nemi közösülés úgy bűn és fertő, ahogy van (elsősorban nekem ez tett be - mivel szexmániás vagyok ).
Meg tényleg ezek az öreg nyanyák: errefelé is sokan vannak... Vasárnap elmegy a templomba, alázatosan, bólogat, helyesel, majd a hét többi 6 napján kipletykál mindenkit, rágalmaz, hazudozik, káromkodik...
Csupa ellentmondással teli dolog. De végülis a vezetők tudják . Ráférne egy reform az egész egyházra, szvsz. De ez már más téma .
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.