Nálunk elég hűvös volt reggel, fel is kellett vennem egy pulóvert. Most végre süt a nap, de nincs valami hű de meleg. EZT pedig utálom. Én inkább izzadok egy kicsit a 35 fokban, minthogy fázzak. Felőlem az ősz és tél, mint évszak meg is szűnhetne(bár ez taccsra vágná a mezőgazdaságot, de csak kitalálnának valamit ) Egész évben 25-30 fok, na az már döfi lenne.
Látom mennyire várjátok az iskolát. : Igaz milyen jó? Che veled szívesen cserélnék, de a közép és ált. sulisokkal már nem. Nekik folyamatosan kell tanulniuk. That's not good. Örüljetek, hogy újra találkozhattok a haverokkal, na meg a csajokkal.
Én is úgy vok mint Che hogy évfolyam társam volt csak Ő nem lány hanem fiú. MAjd az évnyitón beszélek vele ismer-e valakit azt majd valami lesz. Nem félek inkább kicsit izgulok. De majd elmúlik.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Új helytől nem kell félni... Már, ha "jó helyre" ment az ember .
Nekem pl. gimnáziumba, 9-ben 1 csaj ismerősöm volt, és annyi... (Az is csak évfolyamtársam volt ált. isk-ban, inkább később ismertem meg - nem úgy, fujj . ) 12-ben meg szinte mindenkivel jóban voltam, 36 főből 15-20-szal biztosan haveri kapcsolatba kerültem...
Nem kell félni az idegen környezettől . Csak normálisan kell viselkedni, nem antiszociálisan . S akkor megy az...
Azért ez nem mindenkire igaz. Pl én most kezdek új iskolában egy gyereket ismerek,de őt se nagyo. Majd lesz valahogy de én nem várom a sulit. PErsze amikor ismertem az osztálytársaimat akkor azért egy kicsit más volt.
Új suli. Az buli. Ott nem emlgeteik folyton azokaz az állatságokat amit régebben elkövettél. Ottt szép tiszta üres lappal lehet kezdeni. A beilleszkedés meg meglesz pár nap altt. Csak ne parázz az idegenektől
Nem tom mit itálja mindenki az iskolát én például alig várom már az évnyitót. Hétfőn ujra iskola, nekem már hiányzik. Csak az a sok hülye tanár ne lenne ben.
Azért ez nem mindenkire igaz. Pl én most kezdek új iskolában egy gyereket ismerek,de őt se nagyo. Majd lesz valahogy de én nem várom a sulit. PErsze amikor ismertem az osztálytársaimat akkor azért egy kicsit más volt.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Itt nálunk nagyon kellemes idő van, süt a nap, de nincs 50 fok A mai napomat főként pihenéssel és gyakorlással töltöm, mivel holnap F1C versenyem lesz Ja és el kell mennem megvenni a könyveket Már most utálom a sulit, talán csak a havarok miatt érdemes járni A tanárok rettenetesek() bár ez érthető, mivel az osztály egyik része...(na ezt nem írom le, még warnt kapok ). Hogy hogyan fog zajlani ez az év, gözöm sincs Sokat törtem magam, mit is kéne csinálnom, hogy közben ne bolonduljak meg Az első beteg ötletem az volt, hogy tanulok, mint állat, amíg nem leszek mindenből min. 4-es, aztán lexarom az egészet De aztán rájöttem, hogy ez azért nem olyan bölcs dolog. És ezzel véget is ért a nagy gondolkodásom Majd csak lesz valahogy
Nem tom mit itálja mindenki az iskolát én például alig várom már az évnyitót. Hétfőn ujra iskola, nekem már hiányzik. Csak az a sok hülye tanár ne lenne ben.
Itt süt a nap, de hideg van... Éjszaka be kellett csuknom az ablakot. Mit ne mondjak: örültem nagyon! De komolyan! Elegem van már a 40 fokból, ez a nyár most megértette velem, hogy jó-jó a strandidő, de nem ennyire. Talán most először fogom élvezni az őszt .
Iskola suxxx... Az egyetem már nem olyan, mint az alsóbb iskolák, de itt is van elég szívás... Főleg, hogy nekem kell összállítani az órarendemet, ami komoly agymunkát igényel . Hihetetlen, hogy egy tanszéken belül is olyan banális tévedések vannak, hogy akár egy ugyanazon oktató által tartott órák is ütközhetnek . LOL? Az... Meg főleg ez az előjelentkezés... Ma lezárul, holnap elkezdik vágni, és lehet, hogy levágnak egy csomó tárgyról. Utána meg lehet szívni, hogy "na, akkor most mit, hogy vegyek fel" . Kellemes dolog, mit ne mondjak... Főleg, hogy a jövő év az utolsó évem, és meg kéne, hogy legyen a kreditszám (hát igen, 3 éves képzésnél nem lehet szarakodni ). Úgyhogy eszem-.... kivan ettől a részétől (igaz, 2 óra alatt megcsináltam ).
S a legjobb: filmaszkon a tárgyfelvételt nehezítik azzal, hogy vannak filmvetítések .
Més szerencse, hogy jövő héten nem kell még bejárni... Ahh!
Dehogy az utolsó! Hamarosan jön az őszi szünet, a téli szünet, sí-szünet. Akkor be lehet pótolni a gépezést.
Különben is, középiskolában az egyik tanárunk mindig azt mondta, ha panaszkodtunk a sok tanulni való miatt: "Semmi vész! Egy nap áll huszonnégy órából és a hozzá tartozó éjszakából!"
Jó reggelt!
Ez az utolsó hétköznap hogy egésznap itt vagyok/vagyunk. Nekem nem ma lesz az évnyitó hanem vasárnap. Inkább hagyjuk ezt a témát mert ezt mindenki utálja.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Nem értelek. Mikor negyvenkét fok volt, az volt a baj. Most hűvösebb van ez sem tetszik? Én este külön dijazom a tizennégy fokot. Olyan jót alszom, mint egész nyáron egyszer sem
Kifejezetten hűvös van, az ég borult, esténként pedig rá kezd esni, nem nagy esők ezek csak úgy könnyedzik egy kicsit úgy immel-ámmal, mint a hisztis gyerekek szoktak...
Nahát, esténként biza elég hűvös van, nem, nem is hűvös sokkal inkább szabályosan hideg, így aztán ma este munkába menet csatolok az öltözékem mellé egy pulóvert is. Elég strapabíró, legény vagyok és nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy ágynak esek egy kis hidegtől, vagy széltől. Éppen ezért hozzá vagyok szokva ahhoz, ha nyár van még ha hideg is , nyáriasan öltözködök... de ezek az esti tizennégy fokok ezt azért már tényleg nem kéne...
jó reggelt. szép az idő melleg lesz. Az év nyitosookkla meg egyyüt érzek. A földrajz nálunk tök jól van tanitva , a mi osztájunk viszonylag jó képességű ennek elleenére földrajzból majd nem 4 en meg buktak és még 5 en kettest kaptak
Velem az a baj, hogy állandóan pörög az agyam, mindig kitalálok valamit és igyekeznem kell megcsinálni, mert már jön a következő ötlet. Valaki hülyeségből azt mondta, hogy ha olyan jó modellező vagyok, csináljak papirból űrhajót. Amikor a fiaim olyanidősek lettek, Legot még vettünk nekik, de StarWars játékokra nem telt. Elővettem a papirt. Megcsináltam nekik a teljes ürhajó sorozatot. Élvezték a játékot, meg hogy irigyelték őket a suliban. Aztán csináltunk vitorlás hajókat is, azt már együtt és nagy csatát rendeztünk velük a mozaik padlón. Izgi volt, mert le lehetett szedni darabonként az árbocukat, ha "eltalálták" valamelyiket.
Legalább van mi legfoglaljon a hétköznapok gondjai mellet, és valami örömöt
adjon Neked és családodnak. Látam a képeket a makettekról, le a kalappal .
Nem nagyon látszik rajtuk, hogy nem sablon alapján készültek, hanem kreativításod
és kézügyeséged gyümölcse.
Velem az a baj, hogy állandóan pörög az agyam, mindig kitalálok valamit és igyekeznem kell megcsinálni, mert már jön a következő ötlet. Valaki hülyeségből azt mondta, hogy ha olyan jó modellező vagyok, csináljak papirból űrhajót. Amikor a fiaim olyanidősek lettek, Legot még vettünk nekik, de StarWars játékokra nem telt. Elővettem a papirt. Megcsináltam nekik a teljes ürhajó sorozatot. Élvezték a játékot, meg hogy irigyelték őket a suliban. Aztán csináltunk vitorlás hajókat is, azt már együtt és nagy csatát rendeztünk velük a mozaik padlón. Izgi volt, mert le lehetett szedni darabonként az árbocukat, ha "eltalálták" valamelyiket.
A pecához nekem sem volt soha. De itthon aztán nagyon el tudom foglalni magam. Szeretek olvasni. Irogatok ( a második regényemet kezdtem feltenni az oldalamra). Modellezek, pontosabban modelleztem. Az utóbbi időben kevés pénzem és időm marad rá, meg a "pici" fiam is nagyon szeret segiteni apucinak. Ezekhez jö még néhány pc-s játék. Úgyhogy el vagyok, mint a befőtt.
szerk: majd elfelejtettem, hogy nekem is van egy 17 éves ladám. A Döncike.
Engem megnyugtatott a lógatás, én egy lógós típus vagyok - ez vicc volt.
Irigyellek a türelmedért, nekem sajnos nincs, amihez már csipesz kell,
na azt inkább hagyom. Pedig legtöbbször mindent megpróbálok saját magam
megszerelni, váltakozó sikerrel.
A pecához nekem sem volt soha. De itthon aztán nagyon el tudom foglalni magam. Szeretek olvasni. Irogatok ( a második regényemet kezdtem feltenni az oldalamra). Modellezek, pontosabban modelleztem. Az utóbbi időben kevés pénzem és időm marad rá, meg a "pici" fiam is nagyon szeret segiteni apucinak. Ezekhez jö még néhány pc-s játék. Úgyhogy el vagyok, mint a befőtt.
szerk: majd elfelejtettem, hogy nekem is van egy 17 éves ladám. A Döncike.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.