Nekem csak az volt a fő bajom, hogy kerek, kisiskolás betűkkel irtam (irok). Mivel nyolcadikban követelmény volt, hogy egy lassabb beszéd tempójában le tudjuk irni a tollbamondást, sietni kezdtem. Ettől kisebbek lettek a betűk, később pedig lemaradt a sietségtől egy-egy részük. Pl. az ly-ból egy felső és egy alsó hurok maradt, a gy-nél az y-ból csak egy plussz hurok lett a g mellett.
Akkor ezt pislákoljátok: 2.tól 8.-ig 4 egész 7 fölött voltak az átlagaim, úgy hogy nem tanutam, nem irtam leckét, és egész életembe linkeskedtem. Most kilencedikbe egy fokkal több tanulás mellet ez 3,54 azért ez engem zavar. Nem gond idén tanulok (persze miután elegett jártatam itt a szám) aztán felviszem 4,1-4,2 annél töbre nem éri meg, túl sok vele a meló, najó nekem mennem kell pá srácok. Jó szorakozást minden Gurusnak. Buli buli buli!!!!!!!!!!!!!
Elég érdekes. A szépirás nekem sem az erősségem. A füzeteimet az osztályból csak négyen tudják elolvasni. Mégis a témazárokba mindig szép, gyöngybetükkel irok (3-as). Mármint magamhoz képest. Mondjuk nem is tom 2-szer is újra kellet irnom a gazdaság környezetet mert tanár ocsmánynak találta. Hát van ilyen.
Az én írásomat meg csak 2-en: én és a tanár Vagy randán írok, de mindent, vagy szépen, de kimaradnak dolgok... Egyetemen de ciki lesz
Nálunk van 2 stréber egyik egy csaj.Rajta nagyon meglepődtem és egy kissrác.Viszont egy csajt hívok mindig strébernek.Ő utálja (de a többiek meg őt).Kitti a neve és mindig csak Kittike mennyi ennyi meg annyi, Kittike hogy van ez meg az, ahh...
Elég érdekes. A szépirás nekem sem az erősségem. A füzeteimet az osztályból csak négyen tudják elolvasni. Mégis a témazárokba mindig szép, gyöngybetükkel irok (3-as). Mármint magamhoz képest. Mondjuk nem is tom 2-szer is újra kellet irnom a gazdaság környezetet mert tanár ocsmánynak találta. Hát van ilyen.
Ahhoz a klubhoz én is csatlakozhatnék. Nekem a helyesirásommal nem volt sok bajom, na de a külalakkal! Kegyelemből mindig hármast, vagy négyest kaptam, mert nem akarták azzal lerontani a nyelvtan és az irodalom jegyeimet.
Ezért tanultam meg anno géppel irni. Azt többen el tudták olvasni, mint a kézirásomat.
Kamikaze szivesen megtanitanálak a helyesírásra csak hát az a helyzet, hogy kettes lettem belőle pedig az elmélet négyesre tudtam. Hát igen az az osztály rokord: 1 oldalon 35 háromvonalas 22 kétvonalas hiba és a vesszőkről még nem is beszéltünk. És csak egyest kaptam rá gyerekek. Ezt hidjétek el! Utálom a tollbamondást!!!!!
Na ne mond!!
Nekem meg 1 szóba ami 5 betűből áll 3 hibát írt ki a tanár!!
Kamikaze szivesen megtanitanálak a helyesírásra csak hát az a helyzet, hogy kettes lettem belőle pedig az elmélet négyesre tudtam. Hát igen az az osztály rokord: 1 oldalon 35 háromvonalas 22 kétvonalas hiba és a vesszőkről még nem is beszéltünk. És csak egyest kaptam rá gyerekek. Ezt hidjétek el! Utálom a tollbamondást!!!!!
Remélem nem regizik megint.De ha igen akkor küldünk neki egy vírust.Megpróbálnánk rávenni, hogy adja meg az msn-jét és küldünk neki egy erős kis vírust.Mindenesetre reménykedjünk, hogy nem lesz olyan hülye, hogy azal foglalkozik egy héten keresztül, hogy ezt a honlapot fogja elrontani.
Hellósztok!
Ma nem tudtam írni mert Pécsen voltam. Látom ment az élet amíg nem voltam. Feltünt egy dilis is. Dantes nincs alkoholmérgezésed a KÚRA-TÚRÁtól?
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.