Ugyanez a bajom az UFO-kérdéssel is. Aki hisz benne, azt mondja, hogy létezik, tehát be van bizonyitva. Aki nem hisz benne, azt mondja, hogy mivel nem létezhet, nincs is. Nem lehetne inkább reálisan megvizsgálni az ilyen vitás kérdéseket? A komoly tudósoktól (azt hiszem joggal) elvárnám, hogy feltevések és kinyilatkoztatások helyett vizsgálják azokat az eseteket, amikre nincsen reális magyarázat. Ne azzal jöjjenek, hogy száz esetből csak kettő-hármat nem lehet megmagyarázni, hanem éppen azokra forditsanak nagyobb figyelmet!
szerk: jó vicc, Ragnos! de szted hogyan lehetett hazahozni a Holdról egyszerű bádogdobozban a tökéletes mnőségű filmeket, mikor a Fld körül keringő űrhajók hagyományos negativra készült felvételei mind "sziporkáznak" egy kicsit?
Engem baromira zavart és zavar, hogy sokan kavarnak ezekben az ügyekben és tények közlése helyett felkavarják a port. Az amerikaiak hold-utazásával kapcsolatban is felmerültek kétségek. Láttam egy doku-filmet róla. Felvetettek egy érdekes kérdést, hogy sugárvédelem nélkül hogyan hozhatták haza a Holdról a filmeket. Hámlokon vágtam magam, hogy ez miért nem jutott eszembe eddig, mikor tudom,hogy az atomerőművekben a legegyszerűbb sugárzás-mérés a delikvens névkártyájában levő film-negativ, amin előhiváskor fehér pontokat és csikokat hagy a sugárzás.
Tudod mi volt a válasz a kérdésre? Az ég világon semmi. Lógva hagyták az egészet.
Biztosat csak kevesen tudhatnak. De volt egy olyan feltevés is, hogy az amerikaiak csakazért hallgattak, mert igy több pénzt követelhettek űrkutatásra.
CSak halkan kérdezem, hogy vajh' miért hallgattak a németek, az angolok és a franciák?
szerk: az előbb emlitett Aranysas cikksorozatban olyan orosz dokumentumokat és fényképeket is bemutattak, amik évtizedekig titkosan voltak.
Nem tudok elég gyorsan keresni neked, de a hires repülögéptervező, Iljusin (ő tervezte az Il-2 Strumovik-ot) fia egy egészen másik balesetben égett össze, valahol Kina közelében. Ha akarod, előszedem neked az Aranysas c. újság űrhajós sorozatából az adatokat, de az időbe telik.
Pont erre utaltam az USA presztizsveszteségével. Jelenleg az első három nemzetközileg elismert űrhajós:
1. Jurij Gagarin
2. German Tyitov
3. John Glenn (aki a harmadik Mercury-pilóta volt, de az első kettő csak űrugrást hajtott végre)
Szted az USA nem venné el az oroszoktól az elsőséget, ha tehetné?
Vigyázz a deheroizálással! Sokan fogalmaznak meg feltevéseket, de senki sem ad elő meggyőző bizonyitékokat! Amit Nemere a könyvében leirt Gagarinról, azt könyvtári módszerrel és logikával is cáfolni lehet.
Miért ismerte volna el az USA Gagarint első űrhajósnak, mikor a nemzetközi gyakorlattal szembemenve egy sor amerikai pilótát űrhajósnak jegyeznek. (A nemzetközi megfogalmazás szerint űrhajós az, aki a világűrben legalább egyszer megkerüli járművével a Földet) Az USA-nak baromi nagy presztizsveszteség volt az orosz űrrepülés. Gondolj Kennedy beszédére!
Én pl a Gagarin, kozmikus hazugság-ra gondoltam. Elfelejtette, hogy volt két magyar fiatalember, aki nem könyvtárból, hanem a helyszinen ismerte meg a történteket. Helybeliektől hallották, hogy nem merénylet, hanem a te jelen állapotodnál sokkal keményebb másnaposság okozta Gagarin halált. Gyakorlatilag részegen szállt fel, mert senki sem mert ellentmondani a népszerű űrpilótának.
A saját könyvre való hivatkozás egy dolog. De ha egy könyvemben úgy hivatkozok saját korábbi irományomra, mint Einstein tételeivel egyenértékű forrásműre, ott már baj van.
szerk: bocs! nem akartam pofátlan lenni a rád való utalással
Tulajdonképpen nem váltottam, a jelszavam volt rossz. Mivel nekem egyáltalán nincs Alternatyv E-mal címem, ezért amikor írtam be az új jelszót, sztem leütöttem egy rossz betűt, és nem találtam, mivel a jelszavam le volt írva papírra. De azért nagyon köszönöm
Ha mozga.david@citromail.hu-ra küldted, akkor azt nem tom megnézni
Mert azóta az E-mail címem más, azaz topsecretdd@citromail.hu. Ezért is elnézést mindenkitől, aki levelet küldött oda, majd szólok Darthsnak, hogy cserélje. SORRY!
Davidkaboy! Bocs, de én egy megszokott rend szerint szoktam kezdeni a NET átnézését, ezért küldtem tegnam Citromail-en a választ. Ott láttam meg először az üzidet. Remélemmegkaptad a választ és érthető is volt.
Jó reggelt mindenkinek a monitor előtt, meg a táborban is!
Végre igazán jót alhattam, egy jó kis esőtől lehűlt az idő, plussz ma szünetet tartanak a melósok.
Szépen megcsöppent a létszám, reggel ilyenkor már rég beszélgettek
Gondolom sokan mentek a tábora De azért nem, sokan maradtak is, csxak gondolom még nem keltek fel
Amúgy semmi érdekes, jól megreggeliztem, most pedig sztem játszok egy kis COD2-t
Philip K. Dicket én is olvastam egyet. Tetszett ám az is. Azt, amikor a főszereplő egy olyan ürge, aki háborúkat robbant ki, meg nyer meg, meg mittomén...Tetszett. Remélem nem írtam hülyeséget...
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.