Negyvenmillió dollárral lerendezni egy kínos ügyet, két következtetést von maga után. Egy: sokkal több volt a vádlott tárcájában, mint amit kénytelen volt kiszedni onnan. Kettő: tényleg volt egy ügy, amit le kellett zárni. Nem nevezhető mindennaposnak a lopás és a szerződésszegés vádja a videojáték-iparban (a Trendy Entertainment szerint egykori kreatív direktoruk, Jeremy Stieglitz azelőtt ment új stúdióhoz, hogy lejárt volna az ezzel kapcsolatos tilalma, ráadásul magával vitt egy csomó Trendy-fejlesztőt is), és valószínűleg sosem tudjuk meg, melyik félnek is volt igaza. De az biztos, hogy a Trendy Entertainment és a Studio Wildcard hajcihője sokáig emlékezetes marad – már csak azért is, mert remek indikátora annak, hogy hova is nőtt az a műfaj, amely 2008-ban még csak egy pocakos svéd fejlesztő dédelgetett álma volt, mára viszont dollármilliókat termelő üzletág, ahol vannak a nagyon nagy ágyúk, és vannak a végtelen létszámban elérhető aprócska halak, akiknek a nevét vagy soha nem ismerjük meg, vagy a lehető leggyorsabban el szeretnénk felejteni. Az ARK: Survival Evolved egyértelműen az első kategóriát erősíti, hiszen ez az a túlélős cucc, amely egy hónap leforgása alatt egymillió embert tudott behúzni, másfél év alatt pedig már bőven hat milliónál járt – és ha előveszünk egy számológépet, beszorozzuk ezt a kedvező árazásával, rögtön rájöhetünk, honnan is tudott csak úgy 40 millió dollárt előkapni a fejlesztőcsapat feje, hogy egyszer és mindenkorra elhajtsa korábbi munkáltatóját.

NEM SPÓROLTUNK SEMMIN

A dínók, és persze a túlélős játékok után ugyanis nagy a kereslet – más magyarázatot elég nehéz lenne találni arra, hogy az ARK a megjelenésekor miért robbant akkorát, és miként tudott egy újonnan alapult csapat nem csak egy ennyire meghatározó játékot csinálni, de összesen bő 3 évet ülni rajta anélkül, hogy közben a csúcsra járatták volna az olyan pénznyomó eszközöket, mint a merchandise vagy a spinoff termékek. Bár soha ne mondd, hogy soha: ki tudja, mikor érkezik az ARK világát használó kártyás RPG...

Ez az elsöprő siker annyira persze nem érthetetlen, ha azt nézzük, hogy az ARK alapvetően egy olyan téma felé nyúlt, amely érthetetlen módon valahogy mindig elkerülte a játékipar figyelmét. Dínós játékból, pláne az őskort idéző környezetben nem nagyon akadt több egy-kettőnél az elmúlt 30 évben. Pedig a Jurassic Park után kirobbant, több generáció gyermekkorát meghatározó dínó lázból ítélve még mindig elég sokan felkapják a fejüket az ősállatok hallatán, főleg, ha azokat szó szerint meg is lehet nyergelni.

Az ARK alapvetően azért mégiscsak egy túlélős játék, méghozzá abból is a lehető legtradicionálisabb: szinte anyaszült meztelenül ébredünk fel egy hatalmas, több négyzetkilométeres világban (vagy világokban, lásd a 3. oldal keretes írását), egész pontosan egy szigeten. Testünkön fehérnemű, szemünk előtt a teljes szabadság, körülöttünk idegen és agresszív lények, hasonló tulajdonságokkal rendelkező, ember irányította játékosok, és az időtől függően az égen vagy a tűző nap, vagy a fagyos Hold. Nem éppen olyan alapfelállás, amely láttán bárki vidám mosollyal áldaná a szerencséjét, de hát ebben a műfajban ezt már megszokhattuk; itt mindenért meg kell dolgozni.

A MUNKA HŐSE

Ebben a világban ez hatványozottan igaz, hiszen már az első kőbunkóhoz is puszta kézzel kell kirázni a legközelebbi fából az anyagot, a növényekből a rostokat, a bokrokból a bogyókat, a földről a kavicsokat, a sziklákból az ércet és a kovakövet, mindezt a végtelenségig ismételve. A kraftoláshoz itt is receptek szükségesek, ezeket viszont nem wikiről kell kilesni, vagy összevissza kísérletezni: az ARK egy rendes, RPG-szerű rendszert használ, ahol a szintugrások tapasztalati pontokat nyitnak meg, amikből permanens útmutatók vásárolhatók. Ilyen a balta, a tábortűz, az alapvető ruházat, a nádból készült fal és ajtó, egy hálózsák, vagy a legmagasabb szinten az automatizált gépágyú és a high-tech páncél.

Karakterszintből jelenleg 100 van, de az alájuk beosztott több tucatnyi engramnak akkora az engram pont igénye, hogy szó szerint több száz óra kell ahhoz, hogy akár csak távoli látótávolságba kerüljünk a fejlesztés felső plafonjával. Már csak azért is, mert az ARK világában két dolog állandó: a folyamatos halálozás és a grindelés. Előbbi azért is kellemetlen, mert olyankor azonnal bukunk mindent, szó szerint nulláról kell újrakezdeni a kalandot (szerencsére vissza lehet menni a hullánkhoz az otthagyott cuccokért), utóbbi pedig azért, mert az ARK legnagyobb problémáját jelenti: mindenhez irreálisan sok idő kell, a játékidő legtöbb részét nem a legnagyobb attrakció, a saját lénypark megszerzése és használata teszi ki, hanem az odáig vezető út. Ebben a műfajban ez egyáltalán nem szokatlan, de az ARK egyértelműen a leginkább időigényes túlélős játék, ami a piacon van, és nagyon szűk marokkal méri a sikerélményt.

Ez elsősorban oda vezethető vissza, hogy abszolúte semmi támpontot vagy útmutatást nem ad az időnként felbukkanó egy-két soros tippeken kívül. Bár a főmenüben akad egy, az alapvető tudnivalókat elmagyarázó, statikus képekből álló tutorial, de ezenkívül abszolúte semmi segítséget nem kapunk, úgy kerülünk a vadonba, hogy azt sem tudjuk, melyik a bal és a jobb kezünk, amit csak tetéz, ha a spawnolás pár vad és 10-15. szint alatt legyőzhetetlen ellenfél közé dob. A sikerért, a túlélésért egyszerűen meg kell küzdeni, és az első pár órára jellemző tanulóidőszakot összeszorított fogakkal kell túlélni – utána viszont olyan élmények jönnek, amiket egy másik hasonszőrű játékban sem lehet megtalálni.

FALON NYÚL

Lovagoltál már dinoszauruszon? Volt már egy egész falunyi saját őslényed? Itt lehet: az ARK tulajdonképpen több játék egyszerre. A felszínen és a szíve mélyén a túlélésről szól, de közben vannak benne RPG elemek, egy közepes minőségű, de sok lehetőséget tartogató építős rész, klán-alapú csatározások ostromokkal megfűszerezve a PvP-szervereken, lénytenyésztés és nevelgetés, legyőzésre váró bossok, felfedezésre váró ősi barlangok és titkok, mindez egy az együttműködést, összedolgozást díjazó keretbe foglalva. Ha pedig az idő felemésztéséről van szó, nem kell messzebb menni a több mint 100 lénynél, akiket már megismerni is több hét lesz, hát még elfogni és megszelídíteni. Természetesen nem lehet minden kreatúrára nyerget húzni, de hús- és növényevő is beterelhető a karámba. Először a célállatot le kell pofozni, benyugtatózni, majd addig etetni, míg nem megenni vagy eltaposni akar, hanem kezes bárányként lesi ura és parancsolója minden utasítását. Onnantól kezdve hátasaink az elsődleges és a leggyorsabb közlekedési eszközként funkcionálnak (földön és a levegőben egyaránt), de remek málhás szamarak is, ha pedig támadásról van szó, egyszerűen nincs párjuk.

Ha igazán meg akarod ismerni az ARK világát és a benne rejlő lehetőségeket, jobb, ha minimum egy ismerősöddel az oldaladon vágsz neki, máskülönben nagyon gyorsan kieshetsz a néha irritálóan nehéz, és felfoghatatlanul unalmas mókuskerékből. A csapatban való portyázásnak számtalan előnye van, a gyorsabb nyersanyagszerzéstől kezdve a nagyobb támadóerőn át egészen az olyan komolyabb jutalmakkal kecsegtető akciókig, mint az ostrom vagy a rablás. Erre csak a PvP szervereken van lehetőség, ahol minden lerakott épület, minden megszerzett loot, és persze minden ember szabad préda – egy zár, egy komolyabb védelmi rendszer sem tudja az örökkévalóságig elzárni egy rosszakaró elől a megszerzett javakat. Sajnos a PvP emiatt csak és kizárólag a veteránoknak ajánlható, akiknek nem feltétlenül jelent akkora problémát az eltulajdonított tárgyak, a lerombolt épületek visszaszerzése és helyreállítása. A masszív játékosszám miatt órák alatt el lehet veszíteni mindent, ami egy ennyire időigényes játék esetében elég nehezen tolerálható dolog. Arról nem is beszélve, hogy a korai hozzáférés alatt a csalás is komoly problémát jelentett – aki biztosra akar menni, a több ezer szerver közül mindenképp a hivatalosakat használja, már csak azért is, mert úgy a nehezen felfejlesztett karakterét sem veszíti el egy átgondolatlan wipe során. Elvégre az engramok újranyitása a végleges szint eléréshez szükséges közel 7000 engram pont fényében valóságos rémálom lenne, főleg azoknak, akik elérték a végjátékot, ahol megnyílik a teleportálás, a jetpackkel való közlekedés, a futurisztikus testpáncél, és minden olyan játékszer, amely éket ver az amúgy is ambivalens téma építőelemei közé, az őskorszak, az őslények és a térkép közepén található high-tech torony egyvelegébe.

KALIFORNIAI ÁLOM

Fogást pedig ezen túl is könnyedén lehet találni, hiszen a Wildcard az évek során bebizonyította, hogy vagy részeg tengerészek, vagy egy vakmerő, hosszú távú stratégiával nem rendelkező kapitány kormányozza a hajóját. Minden nagyobb javítócsomag teljesen kiszámíthatatlan új bugokat hozott be; a korábban véglegesnek beharangozott rendszereket kényük-kedvük szerint hajigálták ki vagy változtatták meg teljesen; akár 24 óra leforgása alatt képesek voltak 180 fokos fordulatokat venni egy-egy kényes témát illetően; a technikai oldal instabilitását, a folyamatos teljesítménybéli problémákat az 1.0-s változatra sem sikerült megoldani. A legmagasabb beállításokkal csak a legbrutálisabb gépek birkóznak meg, de lehetőség van annyira lebutítani mindent – sőt erre a startkor még külön launcher opciós is van! –, hogy egy többéves konfiguráción, esetleg egy PS4-en is teljesen játszható minőségben lehessen nekivágni az ismeretlennek.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy az ARK játszhatatlan lenne (bár a PS4-es változat szó szerint heteken át volt képes véletlenszerűen összeomlani, vagy el sem indulni...), vagy a jövőben ne foglalkoznának vele – példaértékű, hogy milyen gyakorisággal toldozzák-foltozzák –, de az biztos, hogy sokkal jobban is lehetett volna kezelni a fejlesztését és a megjelenését, vagy úgy magát az egész játékot. Szinte mindenhez érteni akar egyszerre, de igazán semmiben sem jeleskedik. Gyönyörű, de gyatrán fut. Kraftolása mély, de túlságosan egyszerű. Nyersanyagtípusból sokkal kell számolni, ráadásul akkora mennyiséggel, mint amit egy nagyobb ország igényelne. Karakterei rettenetesen néznek ki, világa viszont álomszép tud lenni. Örömmel nyúl teljesen új témák felé, ezáltal folyamatosan megújulva és visszahúzva magához, de ezért irgalmatlanul sok pénzt kér. Ambivalens, ambiciózus, botrányos és zseniális, végtelen és páratlan – olyan, amilyennek te magad látod, és amit kihozol belőle.