Bizonyára sokan emlékeztek még, hogy az előző generációban mekkora poén volt a Guitar Hero sorozat, és milyen rajongótábora volt a sikert sikerre halmozó ritmusjátéknak. A recept egyszerűségében hordozta a nagyszerűséget: a megfelelő időben gombokat kellett lefogni egy plasztikgitár nyakán, miközben a háttérben pörgött a nóta és karikatúra metálzenészek ugrabugráltak egy virtuális színpadon. Bevallom töredelmesen, én is rengeteget játszottam a korábbi epizódokkal. Gyakorlatilag kéthavonta tartottunk nagyobb szabású GH-s házibulikat, a szilvesztereket is végigdöngettük, és azt sem igen fogom elfelejteni, mikor az egyik ilyen acsarkodásra való készülődés során a lábdob csattogásától visszhangzott az egész négyemeletes ház, hétköznap, éjfél tájékán… Az új Guitar Hero egy kicsit másabb felfogással indul neki 2015 ünnepi szezonjának, félreteszi a többi hangszert valamint a korábban megszokott közösségi bulizást, és az egyéni élményt helyezi a rivaldafénybe.

SZÓLÓRA FEL!

Ahogy a játék címe is mutatja, az új GH epizód az élőzenélés hangulatának átadására próbál fókuszálni. Az egyjátékos kampány során nem Johnny Napalmékkal zúzunk majd, hanem fesztiválszínpadokon játszunk súlyos embertömegek előtt, belső nézetből. A háttereknél el is felejthetjük a 3D-s real-time grafikát, marad a kilencvenes évek FMV (Full Motion Video) stílusa 2015-ös színvonalra turbózva. A nagyfelbontásban pompázó koncertvideók már csak a remek képminőség és a mozgalmas képsorok miatt is fenntartják az ember figyelmét. A technológiai oldalról igencsak felkészült FreeStyleGames mágusai pedig egy kisebb stúdióban rögzített közönség és a CG kelléktár lehetőségeinek segítségével óriási stadionbulit varázsolnak a képernyőre. Az illúzió csak nagyon ritkán törik meg (néhol azért a mesterségesen feldúsított nézőtér hömpölygéséből látszik némi természetellenesség), de még az is jól működik technikailag, mikor a játék közönség- és zenésztárs-reakciók között váltogat a bénázásunknak, vagy epikus virágzásainknak megfelelően.

LECSERÉLTED A FENDERT?

Az új hangszer nemcsak kinézetével csábít, hanem a reformszerű gombkiosztásával is, amely az eddigi mechanikát a feje tetejére állítja. Két gombsor van, egy alsó (fehér) és egy felső (fekete), amely három-három gombot tartalmaz. A kisujjunkat így el is felejthetjük, viszont a kétsoros megoldásnak köszönhetően akár akkordozást is mímelhetünk.

Jó hírünk, hogy a számok zeneisége és a ritmusok interpretálása nem veszik el a dalok újszerű gombleosztásában. A nehézség kezdő szinttől az expert magasságig kellemesen fokozódik, bár tény, hogy néhány nóta esztelenül elborult kombókat tud az arcunkba dobni. Kellő gyakorlás után a nehezebb számokkal is meg lehet birkózni, de nem segíti fejlődésünket, hogy a korábbi részek nótabetanulós opcióit kukázták az új fejlesztők. A hangszer amúgy nem százszázalékos, révén az egyes számú fekete gomb ferde lenyomásra hajlamos beragadni. A nyak levarázslása visszadobozolásnál szintén egy külön műsorszám (csavarhúzó, vagy valami laposabb ollóvég kell hozzá), de legalább a nyaki csatlakozó immár egy élkontaktozott áramköri lapvégre fekszik fel, nem pedig a korábban megszokott, idővel instabillá váló kontaktus + rugós tüskesor megoldáson alapul.

KAPCSOLD ÁT A ZENETÉVÉRE!

Ha meguntuk, hogy különböző fesztiválszínpadokon ugráljunk zenésztársaink között, akkor jöhet a komolyabb kihívás, és átválthatunk a GHTV-re, ami praktikusan az első klipcsatorna a videojátékok történetében. A fejlesztők megpróbáltak egyfajta korai Music Television életérzést pumpálni a játékba, a menüben található adók pedig műsorszerűen pörgetik a videótárban található klipeket. A felhozatal itt jóval több klasszikust sorakoztat fel, mint a LIVE mód, ahol leginkább az aktuális (közelmúlt) slágerein van a hangsúly. A tévéadás minősége nagyban függ az eredeti forrásától: nyilván egy friss sikernóta anyaga sokkal tisztább képpel bír, mint egy nyolcvanas években rögzített Pat Benatar koncertfelvétel. A GHTV a LIVE móddal ellentétben pontozási rendszert is használ, így nemcsak csillagokért, hanem pontalapú ranglistás helyezésért is folyik a küzdelem. A készítők okosan matekozták ki a nehézségi szintek közötti léptéket. Könnyebb fokozaton nyilván egyszerűbb magas szorzóra hajtani, legnehezebb fokozaton pedig sokkal több bogyókát kell lefognunk. Magyarul egy 80%-os expert küzdelem sokszor több pontot ér a nagyobb lefogásszám miatt, mint egy 90%-os teljesítmény közepes szinten. A játékmechanikát további bónuszokkal is meglocsolják: szintlépéshez respektet gyűjtögethetünk, a szintekkel pedig újabb perkszerű szuperképességeket nyithatunk meg, amelyek a Star Power elsütésénél segíthetnek minket.

Egy gond van a szisztémával: a freemium jellegű rendszerben ugyan ingyen pötyöghetünk a gépi rotációban váltakozó klipeken, de ha magunk szeretnénk válogatni a közel kétszáz nótás dallistából, akkor ingyenjáték-tokeneket, vagy nyitott időszakot garantáló lehetőséget kell megváltanunk a boltból. Néha a játéktól kapunk ilyeneket, és a játszogatás során összegyűjtött, programon belüli fizetőeszközzel is válthatunk játéklehetőséget, ám nyilván a rendes pénzünket is bedobhatjuk a buliba a szabad játékidőért cserébe. Ezzel a szemlélettel azért egy picit megerőszakolják a Guitar Hero tradicionális árkád megközelítését, mert a fókuszált gyakorlás (ami a netes ranglistákon való előkelő szerepléshez elengedhetetlen) anyagi vonzattal is járhat.

MŰBŐL VAN-E A MÁJERED?

Mint már fentebb is írtuk, a prezentáció technológiai megvalósítására nem lehet panasz. A látványelemek modern és letisztult képet nyújtanak, a zene és kép kalibrálása is pikk-pakk megoldódik − sőt, még automata késleltetéstanulásra is lehet kérni a játékot. Egy gond van csupán a külsőségekkel: a játék alatt pörgő belső nézetű koncertvideók során a színészek minden természetességet nélkülözve, a lehető legnyálasabban, szó szerint túljátszottan mutatják be a sztárzenész lét mozzanatait. Félreértés ne essék, ezek a mozzanatok jópofa kikacsintásként is működhetnének, mert tényleg olyan részleteket is mutatnak, amelyek a háttérmunkálatok rejtett rétegeit fedhetik fel az avatatlan szemek számára. Kár, hogy a koncepció ellenszenvessége révén rövid idő után a visszájára fordul. A Guitar Hero Live által közvetített világképnek annyi köze van a valósághoz, mint egy reality show-nak. Így a célközönség is sokkal inkább a mai MTV stílusára vevő ifjúság, mintsem a gitárzene széles spektrumának „trú” vonulatait követő rokker (vagy éppen popper) arcok tábora.

VISSZA! VISSZA!

Alapvetően nincs gond az új Guitar Hero játékkal, mert a mechanikai frissítései jól megalapozottak. A GHTV ötlete is előremutató gondolkodásra utal, hiszen a neten frissülő csatornákkal ügyesen fenn lehet tartani a játék iránti érdeklődést. A dörgedelmes rockhangulat veleje azonban sokat puhul a közönség szélesítésére való törekvések során. A játék mögött húzódó monetizációs megoldások szintén csorbítják a GH árkád mivoltáért rajongó ősközönséget. Nem rossz buli az új Guitar Hero epizód, némi anyagi és kritikai sikert is jósolunk a LIVE-nak az ötletes megoldásaiért, de picit azért sajnáljuk, hogy hibái miatt az öt csillagos értékelésről ezúttal le kell mondanunk.