Pedig az alapötlettel nincs semmi baj, vegyük is rögtön a történetet, ami kifejezetten izgalmas játékot sejtet. A sztori a közeljövőben játszódik, amiben Kim Dszong-il, Észak-Korea keménykezű diktátora meghal, hatalma pedig átszáll fiára, Kim Dzsong-namra. Apjával ellentétben a fiú békét hirdet, majd bejelenti, hogy szeretné egyesíteni a kettészakadt Koreát, ami valahogy sikerül is neki. Eközben a világ többi részén válságok sora követi egymást, az olajforrások apadni látszanak, az Egyesült Államok pedig recesszióba zuhan. Emberek százezrei próbálnak Mexikóba menekülni, visszavonják katonai erőiket a csendes-óceáni térségéből, majd Japán megadja magát Koreának, mielőtt nagyobb baj történne. Ezután következik az USA elleni invázió. Kezdésnek az elektronikus rendszereket pusztítják el, majd Amerikát koreai katonák lepik el, megkezdődik a megszállás. Persze hamar felüti fejét az ellenállás is, de hősünk kezdetben mit sem tud róluk, hiszen ő igyekszik békésen tűrni a megpróbáltatásokat. Itt kapcsolódunk be mi a játékba, miután szereplőnket sikeresen kiszabadítják a fogságból, majd a szabadságunk visszaszerzését követően elkezdődik az, amit már minden modern FPS-ben láthattunk: lövünk mindenkire, megyünk előre egy csőszerű pályán, amit néhol átvezető jelenetek szakítanak meg. A Homefront tagadhatatlan előnye, hogy mindeközben igyekszik izgalmas történettel, jól felépített pályákkal szórakoztatni a játékost, a szkriptelt jelenetek száma viszonylag alacsony, a kihívás pedig pontosan olyan szinten mozog, amit egy hasonló kaliberű játéktól elvárhatunk. Hiába azonban a fejlesztők igyekezete, az alapvetően tisztességes iparosmunka, sajnos a játék hamar érdektelenségbe fullad, lévén hogy semmilyen üde foltot nem sikerült felfedeznünk benne. Egyetlen új ötlet sem került a játékba, lényegében egy ezerszer lerágott csonton vagyunk kénytelenek csámcsogni egészen a vége főcím megjelenéséig. És ami még ennél is bosszantóbb, hogy még ez a csámcsogás sem tart túl sokáig…
Mennyi?!
És most tessék kérem megkapaszkodni, mert az előbb említett főcímre tényleg nem kell sokat várni. Normál fokozaton kőkemény három óra alatt végigjátszható a Homefront, s ez a single player játékidő példa nélküli lehúzásról tesz tanúbizonyságot. Igen, jól olvastad, az egyszemélyes módot három óra alatt játszottuk végig, mi sem hittünk a szemünknek, miután megnéztük a Steam alatt az eltöltött játékórák számát, amivel újabb rekordot sikerült felállítaniuk a készítőknek. Ez egy olyan játék esetében, mint például a Diablo vagy Dead Space 2 még nem is lenne ekkora katasztrófa, hiszen ezen programok újrajátszhatósági faktorát növeli jó pár tényező, de jelen esetben szó sincs ilyesmiről – hacsak úgy nem döntünk, hogy megpróbáljuk összeszedegetni az pályákon elhagyott újságcikkeket (achievement-vadászok, hajrá!). Ezt a dolgot az teszi különösen kellemetlenné, hogy sok más PC-s játékkal ellentétben a Homefront emelt áron került a boltok polcaira, idehaza tizenkétezer forintot kell kipengetni érte, ami kerek tízezerrel több, mint amennyit az egyszemélyes mód ér.
A másik értékeléslehúzó tényező a Homefront vizuális megjelenítése, ami mai szemmel nézve sajnos már igencsak kopottasnak tűnik. Bár az Unreal grafikus motor gyönyörű dolgokra is képes lehet (lásd példának okáért a legújabb Batman: Arkham City előzetesét), jelen esetben a grafikus csapaton vérzik el a program, akik a Fallout 3-hoz hasonló látványt alkottak nekünk 2011-ben, olyan konkurens szoftverek idejében, mint a Crysis 2 vagy épp a konzolos (!) Killzone 3. A csúf összképet pedig csak tetézik az olyan problémák, mint hogy a lövedékek nem hatolnak át a vékonyabb anyagokon, vagy hogy társaink gyakran beragadnak – s persze nélkülük nem is megy tovább a jelenet. Olyan extrákról pedig nem is álmodhatunk, mint például a rombolható környezet vagy a Halo páratlan mesterséges intelligenciája. Jól néznek ki viszont a fények, valamint a kamerába becsillanó effektek, melyek valamelyest feledtetni tudják velünk a kopottas grafikát, illetve elég jól sikerült a tervezőknek megalkotni a posztapokaliptikus kertvárosokat, amelyeken keresztül kell majd vágnunk magunkat a végigjátszás során.
Mentőcsomag
Nagy szerencséjére a Homefront nemcsak egyszemélyes móddal rendelkezik, hanem egy közepesen erős multival is, ami gyorsan kihúzza a csávából a programot, értékelését pontosan emiatt nem kell 50% alá vinnünk. A fejlesztők tudták, hogy mi kell a népnek, valószínűleg mind tapasztalt Modern Warfare és Battlefield-rajongók, ennek köszönhetően igyekeztek is minden jó ötletet kölcsönvenni ezekből a játékokból, s beépítették azokat a saját maguk által kialakított alapokra.
Először is a Homefront multija a manapság kötelező rangrendszerrel működik, tehát a játékosok pontot kapnak mindenért, amit a meccsek alatt elérnek. Fejlövés: plusz pont. Megbosszuljuk a társunk halálát: plusz pont. Elfoglalunk egy területet: sok-sok pont. Egyszóval jól ismert módszerrel jutalmaz minket a játék, mindannyian szeretjük az efféle ösztönző dolgokat, melyek magasabb szintek és kibontható fegyverek képében materializálódnak minden multis FPS-ben, így itt is. Sőt, még perkekkel is találkozhatunk, igaz, másképp nevezik azokat, és csak ritkán lesz lehetőségünk újakat vásárolni, de ez is egy olyan extra, ami plusz pontokat jelentett a végső értékelésnél. A dolog pikantériája, hogy nemcsak tapasztalati pontot jelentenek ezek a mérkőzések során megszerzett számok (Battle Points néven találkozhatunk velük), hanem bármikor elkölthetjük azokat a játékon belül, s ez igazán kivételessé teszi a Homefront multiját. Egyetlen gombnyomással vásárolhatunk magunknak golyóálló mellényt, rakétavetőt, illetve csatába hívhatunk irányítható harci robotokat, robotrepülőgépeket, melyekkel alaposan megtizedelhetjük a sima gyalogságot, vagy akár plusz pontért jelenthetjük helyzetüket csapatunk számára. Mindezek tetejébe járműveket is vásárolhatunk, melyek típustól függően már jelentős összegekbe fájhatnak nekünk. Kérhetünk terepjárót, könnyű páncélosokat, tankot, vagy akár támadó helikoptert is a pályára, amiknek azonnal a pilótafülkéjébe pattanhatunk, s onnan onthatjuk a halált az ellenfélre.
Ezenfelül egy viszonylag egyedi játékmódot is üdvözölhetünk a multiban, amely Ground Control néven fut, a lényege pedig az, hogy elfoglaljuk a térképen található három ellenőrző pont mindegyikét. Ha ez sikerül, egy kijelző megindul a sikeresebb csapat számára, majd ha megtelik, a frontvonal odébb tolódik, így válik változatosabbá az egész játékmenet. Ehhez kapcsolódhat még a Commander Mode is, ami annyit tesz, hogy a játék megjelöli azokat a játékosokat, akik magasabb kill-streaket értek el (3 felett már bekapcsol), s nagyjából behatárolja a helyzetüket az ellenfél számára.
Sajnos rombolható környezet és lövedékáthatolás figyelése itt sincs, viszont le lehat hasalni (sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezt is meg kell említeni, mint lehetőséget), szóval Call of Duty bakák rövid pályatanulmányozás után azonnal otthon érezhetik magukat a játékban. Valószínűleg ők azok, akik leginkább besegítenek a Homefront eladási adatainak normalizálásában, melyek az első héten közel egymilliós számot produkáltak, s ez bizony felettébb jó hír lehet a manapság szűkölködő THQ számára.
Déjá Vu
Számunkra a Homefront sok szempontból hasonlóan szerepelt, mint a készítők egyik régebbi játéka, a Frontlines – éppen ezért ismerős érzések kavarognak bennünk az értékelés terén. A grafika számunkra az elmegy szinten mozgott, sokak szerint még a három évvel ezelőtti színvonalat sem üti meg, de igazából nem is ezzel volt a legnagyobb baj a játékban. Először is a végigjátszáshoz szükséges három óra az, ami miatt kiakadtunk, főképp, ha ehhez hozzávesszük az emelt árat is. Erre rátesz még egy lapáttal az a tény is, hogy a Homefront semmi újat nem tudott felmutatni nekünk, s ha nem lett volna elfogadható sztorija, valószínűleg még azelőtt uninstall lett volna a sorsa, hogy kipróbáljuk a multit. Nagy szerencséjére viszont egy olyan többszereplős móddal rendelkezik, mely összefoglalja a kor legnagyszerűbb játékainak legjobb tulajdonságait, amiben vezethető járművek, robotok, sok-sok kibontható extra és egy nagyszerű játékmód várja a játékosokat. Nagy kár, hogy nem jutott több idő a fejlesztésre, s kicsivel több pénz jobb grafikusok megfizetésére.
