Hiszen a Jurassic Worldöt övező hype annyira bejött, hogy az őslényeket és a sorozatot is exhumáló film rögtön Guiness-rekordot döntött, kicsivel több mint 200 millió dollárt kaszálva az első hétvégén, letolva a trónról az eddigi csúcstartó Bosszúállókat, bebizonyítva, hogy minőségi dinós filmmel még mindig lehet robbantani, főleg, ha a Jurassic Park esernyő van a kezében. Éppen ezért nem is meglepő, hogy a Warner-Traveller's Tales páros is lecsapott a franchise-ra, bepótolva egy régi elmaradásukat. A végeredményt látva megérte a várakozás: a LEGO Jurassic World ugyan sablonos, mégis messze az egyik legszórakoztatóbb LEGO-játék.

NEM SPÓROLTUNK SEMMIN

Hogy ebben mekkora szerepe van a nosztalgiának, illetve magának a témának, azt mindenki döntse el maga. Az biztos, hogy alapanyag akad bőven, hiszen a LEGO Jurassic World a nevével ellentétben – hála az égnek – nem kizárólag az aktuális epizódot dolgozza fel, de a teljes Jurassic Park-életművet is, vagyis négy egész estés mozit. Ebből pedig kitalálható, hogy tartalomból itt bizony van bőven, utoljára talán csak a LEGO Indiana Jones és a LEGO Lord of The Rings tudott ennyi sztorit és ennyi látnivalót egyetlen csomagba zsúfolni.

Természetesen az egyes epizódok között szabad az átjárás, aki akarja, rögtön kezdheti a Jurassic Worlddel is, de ezt értelemszerűen a film megtekintése előtt nem annyira ajánlott megtenni. A forma tehát nem változott, a struktúra viszont valamennyire igen, és ez az aktuális LEGO-játék egyik legjobb eleme: pontosan annyi ideig tart, hogy ne váljon monotonná és unalmassá, szemben a korábbi epizódokkal; az egyes fejezetek fele olyan hosszúak, alig 20 percesek, így ugyanazon idő alatt sokkal több adagot lehet letudni, amely a folyamatos helyszín- és karakterváltoztatás miatt sokkal pörgősebbé és élvezetesebbé teszi a kalandot.

Szereplőből ugyanis szokás szerint piszkosul sok van, szinte fejezetről fejezetre kapjuk az érdekesebbeket, nem is mindig ragaszkodva görcsösen az eredeti alapanyaghoz, hiszen egyáltalán nem ritka, hogy nemcsak a főszereplőket, de magukat a dinókat is terelhetjük. Kizárólag a sztorit követve erre ugyan kevés alkalom adódik, ám természetesen minden misszió letudható freeplay módban is, sőt, az egyes szigeteken még szabadon is lehet kószálni, követve azt a sandbox irányt, amely a LEGO Batman megjelenésével kezdődött. Persze a bejárható terület elhanyagolhatóan kicsi mondjuk a Hobbittal szembeállítva, de ez már ugye az alapanyagból következik.

NEM MONDTAD KI A VARÁZSSZÓT

Ahogy maga a forma és a keret, úgy a játékmenet sem változott sokat: a Traveller's Tales sablon alapján gyártja az egyes epizódokat, és ez alól a Jurassic Park sem kivétel. Bár most már jóval kevesebb objektumot kell szétverni a továbbjutáshoz, és harcjelenetből is filmenként jó, ha 2-3 van (szerencsére) quick time eventből viszont több, elsősorban a semmiből felbukkanó velociraptorok okán.

Ők azok, akik igazából a Jurassic World főszereplői: az emberekhez hasonlóan képesek akár építkezni is, és ez adja a legtöbb poénforrást is, mert az átvezető jelenetek során a lehető legabszurdabb helyzetekbe keverednek. Mégis meglepő, hogy az alkotók mennyire visszafogták a humorizálást: talán mert szinte csak akciójelenetek vannak, vagy mert a régi epizódokra való visszatekintés önmagában is megállja a helyét, és nem volt szükség erőltetett jelenetek tömkelegét behozni.

Egyszerűen csak jó érzés visszatérni a Jurassic World varázslatos és kifejezetten szép világába: a Jurassic World az egyik legszebb LEGO-játék a Traveller's Tales kínálatából, annak ellenére is, hogy a kamerakezelés azért nem mindig van a helyzet magaslatán, főleg az üldözéses jeleneteknél, ahol általában oldalról kell követni az eseményeket. Mégis hiába a kevés újítás, a LEGO Jurassic World nagyon kellemes csalódás. Közel sem annyira unalmas, mint a monotonitással sokszor küzdő LEGO-játékok zöme, kellemesen tartalmas, szép, és borzasztóan hangulatos is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!