A Molyember egy igen népszerű legenda, amelynek eredete 1966 novemberéig nyúlik vissza, de bizonyos feljegyzések már korábbi észlelésekről is említést tesznek. Nagyon gyakran a nyugat-virginiai Point Pleasant kisvárosban vélték látni az ember-moly hibrid kreatúrát, ’66 és ’67 között például több tucatszor. Először egy közeli, Clendenin nevű településen látta egy sírásó, aki épp a helyi temetőben dolgozott, és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy jókora, sötétbarna lény suhan el a feje fölött. Hat nappal később – immár Point Pleasant területén – két nyugdíjas házaspár állította egybehangzóan, hogy egy ugyanilyen, sötétbarna szőrrel borított alak jelent meg előttük. 1967. december 15-én összeomlott a város melletti híd, ami 46 ember halálát okozta – többen ekkor is a Molyembert vélték látni a romok mellett repkedni (a Megszólít az éjszaka című filmet is ez ihlette). A legendából az évek során turistacsalogató látványosság lett, és a városban építettek egy komplett Molyember-múzeumot, valamint szobrot is emeltek a rémségnek, sőt évente megrendezésre kerül az Annual Mothman Festival, amire időről időre több ezren látogatnak el a világ minden tájáról.

Egy furcsa éjszaka krónikája

Az alapanyag tehát adja magát egy remek horrorjátékhoz, amiből simán ki lehetett volna hozni olyasmit is, mint például a Slender: The Eight Pages, vagy újabban a The Backrooms. Ezek mind-mind egy creepypastából táplálkoznak, és mindkettő a belső nézetes horrort szabadítja rá a játékosokra. Nos, a Mothmen 1966 egészen más oldalról közelít a legenda felé. A visual novel műfajába sorolható, pixeles kalandjáték nem csupán 1966-ba visz vissza, hanem a ’80-as évekbe (vagy a korai ’90-esekbe), mikor még CGA-monitorokon toltuk a különféle – leginkább szöveges – kalandjátékokat. A Mothmen egy az egyben hozza ezt a hangulatot: csupán néhány színnel operál, a zene a régi midi-hanghatásokat idézi, az irányítás pedig rendkívül puritán. Noha mindez 2022-ben elavultnak hathat, a Mothmen 1966 mégis képes végig fenntartani az érdeklődést, és ezt elsősorban a remek történetének köszönheti.

Három szál kapcsolódik össze benne: egy benzinkutasé, akit a játék elején felkeresnek a híres Fekete Ruhás Emberek (Men in Black, ugyebár), két tinédzser szerelmesé, akik épp a környéken kocsikáznak, valamint egy oknyomozó riporteré, aki a Molyember után kutat. Sorsuk összefonódik egy végzetes éjszakán, de a mi döntéseinken is múlik, hogy miként alakulnak az események. A gond az, hogy néha azért ugrik fel a Game Over képernyő, mert nem teljesen egyértelmű, hogy mit is kéne választani a több lehetőség közül. Jó példa erre a szerelmespár esete, mikor farkasok állják el az utat, és ahhoz, hogy vissza tudj szaladni a kocsihoz, egyenként el kell zavarni mindet. Igen ám, de ha rosszat választasz, azonnal széttépnek a fenevadak, és bár lehet újrapróbálkozni, amíg nem jössz rá a helyes sorrendre, bizony újra és újra elpatkolnak a szereplők.

Ko-moly nosztalgia-trip

Nem azt mondom, hogy a játék nehéz, csak elég rendesen oda kell figyelni. Érdemes minden szöveget végigolvasni (nem elnyomkodni!), a válaszokat pedig kétszer is átgondolni. Legalább ennyire fontos a manuális mentés is, mert checkpoint itt nincs. Ha egy halál után véletlen félrenyomsz, és kilépsz a menübe, akkor kezdheted az egész játékot elölről. A Mothmen 1966 tehát eléggé rétegjáték lett. Eleve inkább az idősebb korosztályt célozza, illetve azokat, akik valami különlegességre vágynak, és már kicsit megcsömörlöttek a rengeteg FPS és versenyjáték áradatától. Egy nagyon jópofa, abszolút retróra fazonírozott visual novel várja mindazokat, akik szeretnének elmerülni ebben a sötét, itt-ott egészen horrorisztikus kalandban, melyre Nico Saraintaris regényíró és Fernando Martinez Ruppel művész joggal lehetnek oly büszkék. Következő játékuk, az 1954-ben játszódó Varney Lake, idén ősszel jelenik meg.