A Zen egy kicsit pihenni küldte a szuperhősöket, ám aggodalomra semmi ok, az utóbbi időben is remek témákhoz nyúltak, ha flipperről van szó. A nálunk is nemrég tesztelt Portálos, és Star Warsos darabok mind jól sültek el, és úgy tűnik, a csapat nagyon belejött az asztalgyártásba. Most a Fox legviccesebb (és legkreténebb) sorozatai szolgáltak alapanyagul, egy tetőtől-talpig színes, vicces, hangos és mókás pakkba csomagolva. Mindegyik asztalnál az első legszembetűnőbb dolog, hogy grafika terén most a cel-shadingnek köszönhetjük a látványt, ami igazán rajzfilmessé teszi őket – mintha csak a sorozaton belül játszanánk. Látvány és hang terén a Zen hozza a megszokott minőséget, a jól megválasztott hangklippek ezúttal tényleg segítenek belemerülni az élménybe, és egy példától eltekintve annyira változatosra sikerültek, hogy nem idegesítően önismétlők.

A család golyói

A Fox két legviccesebb, amerikai családok életét bemutató sorozata is asztalra került. Az Amerikai Fater a teljesen kattant Stan Smith és famíliája körül forog, minden őrült szereplővel. Ránézésre főleg a tábla felső része bővelkedik elemekben, alul pedig nagyobb teret hagytak, amit az olyan küldetések használnak ki, mint mikor jégpályává változik a tábla. Ha már amerikai család, akkor nem maradhat el a tévé sem, amin küldetéseket választhatunk, és a kis gömbakvárium sem a kiskedvenccel, amit sokszor fogunk ütlegelni az újabb feladatokért. A játékmenet és a nehézség itt nagyon egyszerű, talán a legkönnyebb az egész felhozatalból.

Második kedvencemmé a Family Guy tábla vált, ami remekül hozza vissza az őrült karaktereket. Minden egyes családtaghoz tartozik saját küldetés, amelyek főként a megszokott betűzéssel aktiválhatók. Talán ez az a tábla, amin a legtöbb vicces feladatot kapjuk, annyit, hogy még a táblához tartozó útmutatót is érdemes átbogarászni, hogy mindegyikkel képbe kerüljünk. Sikerült minijátékokat is belecsempészni, Stewie-val például helikoptereket lövöldözhetünk le egy árkád stílusú 2D-s játékban.

Mustáros golyók

Őszinte leszek, a Bob’s Burgers sorozatot sosem láttam, és a három cím közül ez a legkevésbé ismert animációs film világszinten is. Talán ezért nem tudtam annyira élvezni a filmes utalásokat és vonatkozásokat, és van egy olyan érzésem, hogy ezzel a játékosok nagy része is így lesz. Ennek ellenére hasonlóan színes, szagos, kajás asztalt kapunk, ami nem különösebben nehéz, ezért az újak számára is ajánlott. A feladatok javarészt a rámpák eltalálására korlátozódnak, de a hangulatnak köszönhetően remekül el lehet vele szórakozni – viszont egyáltalán nem mondható kiemelkedő darabnak, inkább egy közepesen jó iparosmunkának.

Lana, hozd a golyóimat

A teszt végére hagytam a szerintem legjobban sikerült darabot. A komédiás-színes túladagolásban az Archer egy sokkal stílusosabb, kevésbé színes asztalt kapott a többinél, ami már-már James Bondra hajaz. Más téren is sokkal „komolyabb” (már ha lehet így fogalmazni), mivel ez a legösszetettebb és legnehezebb a többi közül. A fő küldetés itt is a szavak kibetűzése, az „awesomeness” szót akkor tudjuk kirakni, ha teljesítettük a 11 különböző kisebb feladatot. Küldetéssel pedig jócskán telepakolták, minden aktiváláskor három feladatot közül kapunk véletlenszerűen egyet, ami azt eredményezi, hogy nem kell rengetegszer ugyanazt az egyszerű feladatot végrehajtani – ez pedig a többi asztalhoz képest is újítás. Ráadásul helyett kapott egy bolt is, ahol olyan powerupokat lehet vásárolni, mint extra labda, vagy pluszvilágítás, ami szintén ritka vonás. Kétségkívül ez a legjobban sikerült darab a négy közül, ám itt érezhetően itt sikerült a legkevésbé változatosra a szinkron. Összességében a Balls of Glory remek vételnek tűnik: a Fox legkreténebb sorozataihoz hű, mindenki számára vicces asztalokat kapunk, több órányi feladattal és mókával telepakolva.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!