Miközben a PSVR csak karcolgatta a VR-ban rejlő lehetőségeket, a 7 évvel később, frissiben megjelent PSVR2 már egészen új távlatokat jelent, mondhatni, új horizontot fedezhetünk fel vele, méghozzá szó szerint, elvégre a The Persistence-t alkotó Firesprite és a Killzone-széria után a Horizon-sorozattal szintet lépő Guerrilla Games spin-offja ismét a Horizon világába repíti el a játékosokat, csak éppen Aloy nélkül. A Horizon Call of the Mountainben ugyanis egy új főhőst kapunk, Ryas képében, aki a lázadó Shadow Carja törzsből érkezett, jól el is ítéltek, így éppen rabként csónakázgat társaival, hogy a Sundomot fenyegető anomália felderítésében vegyen részt. Itt kezdődnek kalandjaink, majd innen indul minden, méghozzá igen hamar.
Lehullott láncok
Azonban ahogy elkezdjük az expedíciót, az lényegében véget is ér az eredetileg tervezett formájában, hiszen egy hegyi folyón csónakázva ellenfelekbe botlunk, akik gyorsan szétválasztják a triót. Ryast irányítva magányosan indulunk tovább, hogy néha azért másokkal is találkozzunk, közben bizonyítsuk rátermettségünket, és a törzs méltó tagjává váljunk. Ehhez persze számos karakteren és elvégzendő feladaton keresztül vezet az út, míg a kaland végére nem érünk, és ahogyan az várható, ezúttal sem a sztori a játék legfontosabb része, elvégre a Horizon Call of the Mountain inkább egy korai technológiai bemutató azzal kapcsolatban, hogy már most mire képes a PSVR2. És bezony az első tapasztalatok alapján mindenképpen ütős eszközről van szó, amihez a Guerrilla Games egy remek bemutatót készített.
Merthogy onnantól, hogy a csónakot megtámadják, csak magunkra és ügyességünkre, valamint kitartásunkra támaszkodhatunk, miközben felfedezzük a környéket. Mert ezúttal tényleg leginkább a felfedezésen van a hangsúly, hiszen a címben is felbukkanó hegy rengeteg szépséget, gyűjtenivalót és veszedelmet rejt, de leginkább egyre magasabban lévő területeket, amikhez viszont mászni kell. Így rendkívül sokat mászunk, ami általában vagy azt jelenti, hogy a falon lévő, kijelölt repedésekre és kapaszkodókra markolunk rá, vagy köteleken lógva csimpaszkodunk. Amennyiben valakinek tériszonya van, az készüljön fel rá, hogy elég komoly magasságok felett kell akrobatikázni, sőt egy kimondottan jól eltalált mozdulattal át is vetődünk a mélyégek felett, hogy utána egyből megkapaszkodjunk, szóval tényleg frászt kaphat, aki nem bírja a dolgot.
A kapaszkodás és mászás mellett pedig a legtöbbet az íjat használjuk, ami szerintem a Horizon Call of the Mountain legjobb része. Bal kezünkkel a bal vállunk mögé nyúlva előkapjuk a fegyvert, majd a jobb kezünkkel hasonlóképpen hátranyúlva (mintha csak a tegezbe nyúlkálnánk) a nyílvesszőt szerezhetjük meg, hogy utána az íjhúrhoz pattintva már célozhassunk is. Maga a célzás zseniálisan működik, köszönhetően a jó, kimondottan precíz mozgásérzékelésnek és a szemkövetésnek, avagy ahogy a tekintetünkkel kinézzük a nyílvessző felett a célpontot, kellő erőkifejtéssel, avagy megfelelően meghúzva a húrt már büszkélkedhetünk is a sikeres találattal. Ezzel együtt a harc kellően intenzív, főleg amikor még nincsen extra felszerelésünk a különleges munícióval, elvégre az első watcher például kimondottan szívós, miközben igyekszünk állandóan a szemét eltalálni. Jellemző módon az ellenfeleket ugye páncél védi, de ez is sérül, többszöri találattal leválasztható, maguk az összecsapások pedig arénaharcok formájában zajlanak.
Hegymászásra felkészülni!
Van még itt némi gyűjtögetés, ahogy új eszközöket pattintunk össze, de a játék lényegében kellően lineáris, eltévedni nem lehet, a játékmenet pedig kimondottan le lett egyszerűsítve, hogy illeszkedjen a PSVR2 nyújtotta élményhez. A kezelés nagyon intuitív, és noha időnként összeakad a kezünk, átlagban minden tökéletesen működik, köszönhetően egyfelől a jól megoldott képességeknek és kombinációknak, másfelől a teljesen testreszabható kezelésnek és érzékenységnek, amivel mindenki úgy állíthat be minden egyes részletet, ahogy számára a legmegfelelőbb. Mindehhez pedig komoly minőség is társul…
Már az elején, a csónakázás közben igen látványos az összkép, az például kimondottan emlékezetes, ahogy a tallneck elhalad mellettünk. de ahogy egyre feljebb jutunk, úgy tágul a panoráma is, néha egészen elképesztő látványt teremtve, ami lényegében szó szerint az orrunk előtt elevenedik meg. Míg az első PSVR-t némiképpen bazári szórakoztatásként éltem meg, itt erről szó sincs, és a PSVR legjobb címeivel összehasonlítva is egészen új, jóval minőségibb élményt kapunk, ami egy kimondottan pozitív és ígéretes jövőt vetít elő. Néhány napon belül különálló cikkben térünk vissza a PSVR2-re és a jelenleg elérhető kínálat egy jelentős részére, de annyit már most elárulhatok, hogy aki minőségi VR-élményre vágyik, az immáron konzolon is megkapja azt, nem is akármilyen formában. És ugyan a Horizon Call of the Mountain leginkább a hegymászásra és íjászkodásra összpontosít, kicsit repetitívvé válik, miközben kisebb hibák is előfordulnak (beakadó ellenfelek, glitchek), összességében remek kezdésnek érződik, valamint kiváló ajánlólevélnek ahhoz, hogy a PSVR2-t semmiképpen se vegyük félvállról, komolyabban is érdeklődjünk a később megjelenő játékok kapcsán.
