Versenyzés a saját köridőd ellen? Amennyire sokan rajonganak a száguldásért, olyannyira kevesen vannak, akiket leköt az ilyesmi egy videojátékban. A vérbeli szimulátorrajongók számára persze egyáltalán nem ismeretlen ez a terep (sőt, ez az igazi otthonuk), de vannak egyéb kivételek is, ahol mégis működik a formula. A Trackmania például köszöni szépen, immáron 17 éve remekül megvan kerék a kerék elleni csaták nélkül, és bár a látványos, egyszerre több tucat autót mozgató jelenetek bizonyára mindenkinek megvannak a sorozat kapcsán, itt igazából minden a szellemautókról és az óra elleni versenyről szól. A legújabb, szimplán csak Trackmania című játék valójában a 2006-os Trackmania Nations remake-je, a legfőbb tudnivaló azonban nem ez, hanem az, hogy free-to-play formában jelent meg. De vajon mennyi élvezetet kapunk fizetés nélkül? 

Mielőtt rátérnénk a válaszra, nézzük meg, miben rejlik a Trackmania sikere – merthogy ezt az esszenciát gond nélkül hozza az új rész is. Bár célunk a lehető legjobb idő elérése, a Nadeo játéka a lehető legszórakoztatóbb formában tálalja ezt, a sorozat védjegyének számító tekervényes, hullámvasútszerű pályák ugyanis itt is visszaköszönnek. Ez alapján könnyű lenne arcade bohóckodássá degradálni a játékot, de a Trackmania zsenialitása éppen abban rejlik, hogy az őrültségbe torkolló villámfutamok a nap végén mégis csak a precizitásról és az ezredmásodpercekről szólnak, egy teljesen valószínűtlen, mégis tökéletesen működő kombinációját nyújtva így a szimulációnak és az arcade életérzésnek.

A könnyen tanulható, de közben kellő mélységeket tartogató vezetési modell finomságait a 25 pályából álló Tutorial során tanulhatjuk meg – na, nem azért, mert a játék olyan jól elmagyaráz mindent (ilyen téren sajnos kifejezetten gyenge ez a játékmód), hanem mert itt találkozni fogunk szinte minden olyan körülménnyel, ami várhat ránk a „rendes” futamokon. Hamar megtanuljuk, hogy a lapos kanyargás itt a legritkább jelenség: ugratók, különféle felületek, illetve az autó sebességét és viselkedését megváltoztató rámpák várnak ránk, melyek az összetettebb pályákon még magasabbra tornásszák a kihívást.

Ezekből szezononként, vagyis negyedévenként 25 darab érhető el az ingyenes verzióban, ami elsőre nem hangzik rosszul, de mivel (a Trackmania jellegéből is adódóan) ezek legfeljebb egy-két percesek, és hosszú távon nyilván kitanulhatóak, ezért nem mondhatjuk, hogy a free-to-play játékosok olyan nagyon el lennének kényeztetve. Van ugyan pályaszerkesztő is, de alapesetben ennek csak egy nagyon leegyszerűsített változatát használhatjuk, és ami még rosszabb, hogy nem válogathatunk a többi játékos által megalkotott pályák közül sem, ami tulajdonképpen a Trackmania sava-borsa lenne. Az egyetlen lehetőség az Arcade mód, ahol véletlenszerűen dobál be bennünket a futamokra a játék, de ez tényleg csak olyan, mint az ingyenes kóstoló a fagyizóban...

Ha többet szeretnénk, akkor bizony fizetnünk kell, amire két lehetőségünk van. Az egyik a Standard hozzáférés, ami egy évre 9,99 euróba kerül, és napi kihívással, valamint felhasználói tartalmakkal bővíti a felhozatalt. A másik pedig a Club-előfizetés, amely egy évre 29,99 euróba, három évre pedig 59,99 euróba kerül, illetve nevéhez hűen a Club-funkciókat is megnyitja, ahol klubba tömörülve versenyezhetünk és oszthatunk meg tartalmakat, illetve az Open Grand League-ben is indulhatunk, vagyis alapvetően azoknak szól, akik a közösségi- és az esportélményt keresik. A további különbségekkel egyébként egy komplett cikket meg lehetne tölteni – a teljesen abszurd hosszúságú összevetést az egyes előfizetések között itt nyálazhatjátok át.

VENNI, VAGY NEM VENNI?

Nos, a Trackmania helyzete nagyon különös, mert ha free-to-play játékként értékeljük, akkor sajnos nagyon karcsú, amit nyújt. Én az ingyenes tartalmakon pár óra alatt átrágtam magam még úgy is, hogy egy-két kivételtől eltekintve mindenhol rámentem az arany időre, márpedig ha ez megvan, akkor onnantól tényleg csak az időeredmény még további tökéletesítése, illetve az Arcade mód teljes randomitása marad. Ha azonban azt nézzük, a 10 euró nem olyan hatalmas ár a jóval teljesebb csomagért, pláne úgy, hogy – ahogy azt már emlegettem – a játékmenet és a vezetési modell éppen úgy borzasztóan szórakoztató, ahogy az őrült pályák is, és olykor úgy pumpálják az adrenalint a játékosba, mint kevés más versenyjáték. De talán szerencsésebb lett volna, ha a Ubisoft inkább demóként cimkézi fel a játék free-to-play változatát, mert így nem igazán tudom hibáztatni azokat, akiknek negatív gondolatai támadnak az ingyenes próba alapján. Pedig maga a Trackmania tényleg egy remek versenyzős cucc, csak hát tartalom nélkül – pláne a felhasználók által kreált remekművek nélkül – nem több egy közepesen izgalmas előjátéknál.