A 2000-es évek elején még bőven virágzott a valós idejű stratégiai játékok műfaja, amelynek csúcsteljesítménye a Warcraft 3. A Blizzard neve akkor még egyet jelentett a nagybetűs Minőséggel, és a folytatásban még az elképesztő, szinte tökéletes Starcraftra is rálicitált, sőt lerakta egy új, máig népszerű zsáner, a MOBA alapjait (ami éppen a kiváló pályaszerkesztővel készített Defense of the Ancients modból nőtt ki). A Warcraft 3 18 év alatt örökzöld klasszikussá vált, amelynek lebilincselő egyjátékos kampányát újra és újra végigjátszottuk, többjátékos módját pedig fanatikus játékosok, összetartó klánok tartották életben majdnem két évtizeden át. Ezek után nem csoda, hogy hatalmas várakozás övezte a 2015-ben meglebegtetett, majd 2018-ban bejelentett felújított változatot, a Reforgedot, amivel kapcsolatban a Blizzard nagyon sokat ígért, ám ígéreteiből fokozatosan visszavett, a kész verzió pedig minden pozitívuma ellenére egy hirtelenjében kiadott bétaváltozatnak tűnik, ami miatt a rajongók teljes joggal hördültek fel.

„Work-work”

Sokan elfelejtették, hogy a stúdió már jóval a megjelenés előtt visszatáncolt, és azt állította, hogy az alapjáték emberi kampányának The Culling nevű, városrombolós küldetésének átvezetője egyedi eset, sajnos olyan megdöbbentően filmszerűre mégsem fogják megcsinálni az összes játékmotorral készült jelenetet, ahogyan az előzetesekben láthattuk. Sőt, még ez sem került bele a Reforgedba. Ettől függetlenül a karaktermodelleket valóban felújították, és néhány pályát (az említett küldetésen, illetve Startholme városán kívül például Dalarant és Silvermoont) radikálisan átalakítottak. És őszintén szólva mit is várnánk egy felújított változattól, még ha nem is annak nevezte a Blizzard? Pont ezt.

Jómagam egyáltalán nem rajongok a „remastered” vagy HD-kiadásokért, ezeket parasztvakításnak tartom, mert általában feljavítanak pár animációt, élesebbé tesznek néhány textúrát, de a külcsín végső soron marad a régiben. A Warcraft 3: Reforgedon viszont látszik, hogy komoly munkát fektettek az egységek és a környezet újraalkotásába is. Búcsút mondhatunk a baltával faragott karaktereknek, a szögletes fegyvereknek, a kockafejeknek: ha rázoomolunk a figurákra, akkor elképesztően részletesen megalkotott modellekkel szembesülünk. A környezet nem változott olyan markánsan, de az épületek igen, sokkal szebbek, élesebbek lettek, és bár milliószor végigjátszottam az eredetit, komolyan állítom, hogy újra felfedeztem magamnak a játékban található egységeket és épületeket, olyan látványos a különbség. Oké, hogy azért ez láthatóan az idén 10 éves Starcraft 2 grafikai színvonala, viszont a Reforged ezen a téren még így is kimagaslik a parasztvakító felújított változatok tömegéből.

Persze a harc hevében mindez kit érdekel, ám mivel sűrűn találkozunk a játékmotorral készült átvezetőkkel, ezért gyakran fogunk gyönyörködni Arthas, Illidan, Maiev, Malfurion, Grom, Thrall és a démonok kinézetében (én például a Frozen Throne Kil'jaedenjétől dobtam egy hátast a Frozen Throne Vérelf kampányának végén). Szóval a látvány nagyon rendben van, annak ellenére, hogy az előzetesben mutatott filmszerű, arcba tolt kamerával készült átvezetőknek nyoma sincs, és valószínűleg nem is lesz, miként azt a Blizzard legutóbb kijelentette erősen bűzlő, mellébeszélő nyilatkozatában.

Maguk a CG-animációk sajnos nem változtak ilyen markánsan. Észrevehetően nagyobb felbontásúak lettek, de ezeken a legminimálisabb változtatások tapasztalhatók, nem sokat javítottak rajtuk. Persze mondhatnánk, minek is, mert úgy voltak jók, ahogy, de némelyikben „kockázódást”, mosottas képeket is kiszúrhatunk. Az újszerű intró pedig nekem kifejezetten nem tetszett, viszont a Frozen Throne újrahangszerelt fináléja Arthasszal és Illidannel meg nagyon is. Egyébként az említett, újraszabott pályák esetében is vegyes érzelmeim vannak. Dalaran nekem határozottan bejött, bár a régi egy hajszálnyival így is jobb, viszont Silvermoont és az ahhoz kapcsolódó küldetést sajnos lebutították: a város sokkal kevésbé komplex, mint volt, és pont emiatt egyszerűbb bevenni.

„Job’s done”?

Még mielőtt a nyakatokba zúdítanám a fekete levest, emlékezzünk meg a játék másik nagy pozitívum-komplexumáról, az egyjátékos kampányról. Rövid leszek, mert azok közül, akik kíváncsiak a Reforgedra, a legtöbben bizonyára kitéve-betéve ismerik ezt a szegmenst. A sztori- és a játékmenet-elemek, valamint a karakterek továbbra is vannak olyan zseniálisak, hogy a sok hiba, hiányosság ellenére belefeledkezünk, majd 2–3 nap alatt a végére érünk a kampánynak és a kiegészítőnek is. Addiktív, változatos, ötletes küldetések várnak ránk, és talán nem nagy merészség azt állítani, hogy RTS-RPG hibridrendszerének nem nagyon akad párja még ma sem (bár a Total War: Three Kingdoms, a Spellforce, vagy a League of Legends meg-megközelítette). De ez a dicséret nem a mostani, hanem a hajdani Blizzardnak, nem a Reforgednak, hanem az eredetinek szól.

Eredetit írtam? Nos, a Reforged megjelenése óta csak Classic és Reforged létezik, sőt ezek is „összenőttek”. Az átvezetők mellett az okozta a legnagyobb felháborodást, hogy a Blizzard összeházasította az alap és a felújított változatot, és akinek csak a Classic van meg, az is megkap bizonyos „újdonságokat”, kivéve az új grafikát, illetve az átszabott kampányt. Elsőre jó ötlet (főleg, hogy a menüben egy kattintással át lehet váltani a két verzió között), tovább gondolva már nem annyira. Érthető, hogy a stúdió bele akarja erőltetni minden játékába az „élő” kezelőfelületet (igaz, van lehetőség Offline-ba váltani – bár nekem valami miatt eddig nem sikerült), de ha Custom játékokat szeretnénk játszani, akkor okozhat hajtépést. Főleg, hogy most már nincs külön gép ellen játszható szekció, hanem privátra kell állítanunk a saját Custom-meccsünket, és gépi ellenfelekkel kell telepakolnunk, ha „offline” szeretnénk gyakorolni.

Persze teljesen mindegy, hogy melyik lehetőséget választjuk, vagy akár a lebutított Versus meccskeresésével próbálunk multizni, mert a játék még patch után is rendkívül instabil. Sőt ez nemcsak a Custom vagy a kompetitív többjátékos részlegre, hanem bizarr módon az egyjátékos kampányra is igaz. Volt, hogy ki kellett lépnem a játékból, mert a pálya betöltésének befejezése után nulla játékidővel és nullás statisztikákkal kidobott az összegzőképernyőre, illetve a főmenübe. Igaz, ezt a kilépés és a játék újraindítása legalább megoldotta, de a többjátékos szekcióban nem tudtam 10 percnél tovább játszani, mert megfagyott (vagy néha meg sem fagyott), és már jött is az összegzőképernyő.

Mindez még csak a technikai hibák jéghegyének a csúcsa. Egyrészt a menük és a játékközi kezelőfelületek túl lettek egyszerűsítve: például nevetséges, hogy a gyorsbillentyűket egyelőre csak őskori TXT-szerkesztős megoldással tudjuk testre szabni, és szerintem sokkal jobb volt a meccsek, pályák utáni részletes összegzőképernyő is. Másrészt a Reforged meglehetősen optimalizálatlan. 

Minden grafikai beállítást maximumra tolva játszottam, és sokszor semmi problémát nem tapasztaltam, máskor durva sebességcsökkenések (fps-dropok) idegesítettek, még csak nem is a nagy csaták, hanem kisebb összecsapások során. Az eredeti Warcraft 3 pedig 2005 óta megvan, évente legalább egyszer újrajátszom, de egyetlen egy alkalommal sem dobott ki az asztalra – a Reforged viszont többször is összeomlott a végigjátszás során.

Hogy a nehézségi szintek újragondolása mennyire tekinthető problémásnak, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre azt vettem észre, hogy a grafika mellett a nehézséget is a Starcraft 2 tükrében szabták át. Azaz az Easy (újabban Story) nevetséges, a Normal az eredetihez képest nekem túl könnyű volt (leszámítva az alapjáték Éjelfes és a Frozen Throne Élőhalottas kampányát), a legnehezebb fokozat pedig a Starcraft 2 Brutalját idézte, vagyis játszhatatlanul nehéz.

Lehetne még sorolni a nyavalyákat, amik kisebb-nagyobb mértékben érintik a rajongókat. Aki a Warcraft 3 multiját imádta, az például élvezhetetlennek fogja tartani a Reforgedot, főleg, hogy a Ladder még hiányzik, és a klasszikus profilokat is nyögvenyelős áthozni a felújított változatba. Nincs mit szépíteni: a Warcraft 3 felújított változata egy félkész játék. Hol van már az a Blizzard, ami arról volt híres, hogy „When it’s done” (ami annyit tesz, hogy ha csúsznak is a játékaikkal, de azok magas minőségben kerülnek a rajongók elé)? A Reforged állatorvosi lova a mai játékiparnak, amelyben félkész termékeket tolnak a vásárlók arcába, és majd valamikor, akár évek múlva, tonnányi javítással kész játékot foltoznak belőle (bár a legutóbbi patch még rontott is a helyzeten: még inkább instabil a játék).

Ám a Blizzardnak közelmúltbeli botrányai miatt már így is sok van a rovásán, úgyhogy a stúdió (vagy inkább az azt uraló kiadó?) megérett az alapos reformokra. Úgyhogy a nosztalgia és a pofás vizualitás csábítása erős, de jó szívvel egyelőre senkinek sem ajánlanám a Warcraft 3: Reforgedot. Persze ha akarjuk, ha nem, megkapjuk, amennyiben nincs meg lemezes formában az eredeti…