A WWE 2K20 orbitális bukása után a fejlesztő Visual Concepts és a kiadó 2K Sports előtt két út állt: vagy elsüllyesztik a két évtizedes szériát (amit persze nem tehettek meg), vagy pedig elkezdenek azon gondolkodni, hogy hogyan tudnak kimászni a gödörből, amibe a VC beleesett. A WWE sosem a kiemelkedő minőségéről volt híres, jobb-rosszabb részek követték egymást, az elmúlt években sokat panaszkodtunk a játékok hiányosságai miatt, ráadásul az arcade jellegű WWE 2K Battlegrounds sem vált olyan programmá, aminek felhőtlenül örülhettek volna a pankráció rajongói. A lecke tehát fel volt adva, és úgy tűnik, hogy a Visual Concepts képes volt megfelelő választ adni, ugyanis a WWE 2K22mindenki meglepetésére, jó játék lett.

Tanulj tinó, pankrátor lesz belőled!

Az első pozitív változás, hogy a WWE 2K22 kapott egy oktatómódot, mely végigvezet a megújult irányítás tanulásán. Igen, ez egy remek dolog, hiszen nemcsak a friss belépőknek, de még a sorozatot jól ismerőknek is okozhat meglepetést. Drew Gulak segítségével lehet elsajátítani az új rendszert, mely alapvetően a könnyű ütésre, nehéz ütésre, megragadásra és ezek kombóira épül. Nem kell félni, hiszen még ezekkel is óriási show-t lehet bemutatni, ráadásul karakterünk választott háttere (MMA, színész stb.) is befolyásolja a kötelek közötti viselkedést.

Ez a MyRise játékmódra vonatkozik, ami a kampányt rejti. Talán ez az egyik legtartalmasabb része az új WWE 2K-nak, hiszen a WWE PC-ből (Performance Center) kell eljutni a választott divízióba (NXT, Smackdown, RAW, WWE). Ez pedig nehéz feladat: emberekkel kell beszélgetni, a közösségi médiás felületeket figyelni, válaszolni a kihívásokra, ezek pedig mind eltérő altörténeteket nyitnak meg. Barátokat és ellenségeket lehet szerezni, minden egyes HUB (altörténet) – teljesítménytől függően – rajongókat, hírnevet és teljesítménypontokat jelenthet. Vannak választások, amelyek a többi NPC-hez való viszonyunkat befolyásolhatják, például azzal, hogy kilógunk-e az edzőteremből, hogy megnézzünk egy bunyót, aminek esetleg nem várt következménye lehet.

A bunyók egyébként kifejezetten izgalmasak, a kitérés és a visszavágás, valamint a befejezés megfelelő használata jelenti a siker kulcsát. Az egyik legnehezebb dolog ezzel kapcsolatban, hogy az ellenfél következő mozdulatát megjósoljuk, ezzel pedig meg lehet törni annak támadását. A kitérést korlátlanul lehet alkalmazni, de ennek használatához is az szükséges, hogy megfelelő legyen az erőnlétünk. Az irányítás alapvetően intuitív (a submission például kapott egy remek, valóban használható formulát), az elsajátítása után a WWE 2K22 pedig az egyik legkönnyebben játszható játékká válik a sorozatban!

Üss másként!

A WWE 2K22 mottója egyébként tökéletesen passzol az egész játékra: ez tényleg másnak érződik, gyakorlatilag nevezhetjük a sorozat újraindításának is. Vannak ismerős és visszatérő játékmódok: a Showcase-ben például Rey Mysterio karrierjének legnagyobb állomásait élhetjük újra. Érdekes, izgalmas, ugyanakkor ennek végigjátszása után itt már semmi újdonságot nem találhatunk, de a többiben (MyGM, MyFactions és Universe) igen, nem beszélve az online és a gyors játék lehetőségéről.

Utóbbi a szokásos lehetőségeket tartalmazza (1 on 1, 2 on 2, Royal Rumble, Triple Threat stb.), a multiban a ranglistákon lehet egyre feljebb jutni, a MyGM pedig több mint egy évtized után tért vissza. Ebben a választott divízió mindennapjait lehet irányítani, sportolókat szerezni, meccseket szervezni, figyelve a pénzügyi plafonra, és a rivális brandekre. Nyilvánvaló, hogy az NXT-be nem lehet a Raw-ból vagy a Smackdown-ból harcost toborozni, ahogy az is, hogy utóbbiakban különösen figyelni kell arra, hogy a show minél jobb legyen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A MyFactions a tipikus kártyagyűjtőgetős játékmód, amiben a pankrátorok fejlesztése a feladatunk (újabb meglepetés!), kizárólag offline. Még így is szórakoztató a gép ellen játszani, hiszen feladat van bőven, melyeket teljesítve újabb és újabb pankrátorokat nyithatunk meg. Érdekes módon azonban ebben is jelen van a mikrotranzakció, amit a kiadó szerencsére nem erőltet olyan módon, mint az NBA 2K-sorozatban. A MyFactions online komponensének hiánya azonban hatalmas kihagyott ziccer, amiért erős morgás jár.

A shownak folytatódnia kell

A WWE 2K22-ben rengeteg pankrátort lehet feloldani, a legnagyobb nevek mind-mind megjelennek, Hulk Hogantől kezdve a Sziklán át Tyler Breeze-ig. A tálalás a ringben lenyűgöző, a sportolók kiköpött hasonmásai az élőknek, a meccsek pedig megközelítik a televíziós közvetítések szintjét, lassításokkal, közeli képekkel, vágásokkal, ráadásul a kommentár is sokkal jobb lett, mint az előző részek bármelyikében. Szinte minden testre szabható, bármit meg lehet alkotni, így igazán egyedi sportolókkal lehet a ringbe vonulni.

A ringen túl azonban a nézőközönség már nem igazán szép, az ajakmozgás és a szinkron kettőse egyenesen kiábrándító, és a többszereplős küzdelmek kaotikussá válhatnak, de ezek a negatívumok szinte eltörpülnek azon tény mellett, hogy a WWE 2K22 képében hosszú évek után egy valóban élvezhető és tartalmas pankrátorjátékot kaptunk! Ezek után kíváncsian várjuk, hogy jövőre mivel fog előrukkolni a VC és a 2K Sports: reméljük innen csak felfelé vezet az út. A program sikerét mutatja a temérdek nagyon pozitív értékelés, ami egyértelműen jelzi, hogy a fejlesztőcsapat komolyan vette a feladatát, és nem ijedt meg attól a hatalmas tehertől, hogy egy borzasztóan rossz játék után valami jót készítsen, ami végül sikerült.