Tesztek

Megérkezett az első komolyabb bővítmény az áprilisban megjelent Dark Souls 3-hoz, ám a DLC sajnos az elvárásokkal szemben kevesebb gyötrelmet és fájdalmat, sőt kevesebb játékórát tartalmaz, mint eddig bármelyik kiegészítő, ami a FromSoftware nevéhez köthető.

Két év után jelentkezett a Train Fever nagytestvére, amely már a hangzatosabb Transport Fever nevet kapta. A Transport pedig pont azt hozza, amit a cím alapján sejtenénk, vagyis a buszok és vonatok mellé felzárkóztak a hajók és a repülőgépek is.

Az újra kiadott játékok többségében olyanok, amiket nagy valószínűséggel sosem fogunk még egyszer végigjátszani, ám ezeket mégis jó érzés bezsákolni azért, hogy ott legyenek a polcunkon vagy a könyvtárunkban. A Skyrim SE is ilyen, amit egyszer betöltünk, hümmögünk egy keveset, aztán megyünk vissza witcherezni.

Hozzászoktál, hogy Te vagy A Kiválasztott, aki egyedüli alkalmas jelöltként megmenti a világot és a játék végére félisten státuszba emelkedett hősként elnyeri méltó jutalmát? Most is kiválasztott vagy, csak épp a közutálatnak örvendő fajtából, aki mindig rosszkor van rossz helyen.

A kilencvenes évek végén perifériára szorult játékműfajok mostanában visszatérnek a rivaldafénybe, többek között az indie csapatoknak köszönhetően, így a point ’n’ click kalandjátékok is feltámadnak például a német fejlesztésű, varázslatos Silence-ben.

Az óriási cégek dollármilliókból, több száz alkalmazottal és olykor hosszú évek munkájával készítik játékaikat, a végeredmény sok esetben mégsem kielégítő. Milyen produktummal hívhatja fel magára a figyelmet akkor néhány ember, akiknek szűkös büdzsével kell dolgozniuk? Leginkább valami egyszerűvel és egyedivel.

A RollerCoaster-sorozat egykor színtiszta minőséget jelentett, ez azonban mára megváltozott, az egykor legendás cím az összecsapott, kidolgozatlan menedzser-szimulátorok szinonimája lett. És ezen sajnos az sem segít, ha a fejlesztők a közösségi médiát és a Steamet hívják segítségül.

Az Elite-sorozatért felelős Frontier visszatért a Földre, hogy az űrszimulátorok után egy másik egykor roppant népszerű műfajba, a menedzserjátékba leheljen életet, annak is egy kicsit mostohán kezelt ágazatába, a vidámpark-szimulátorba. A Planet Coaster ráadásul nem lacafacázik.

Tövig nyomod a gázt, a szél csak úgy süvít körülötted, miközben a látóhatár teljesen elmosódik. Már csak egy kevés kell ahhoz, hogy a bajnoki címet megszerezd, ott vagy a célegyenesben, mikor egy rivális oldalról lök a szemből érkező kamion elé. Ez itt a Moto Racer, ahol nem bukhatsz el.

A 47-es ügynök visszatért, vagyis el sem ment, hiszen március óta havi rendszerességgel jelentkezett egy újabb célponttal. A Hitman ugyanis epizodikus játék, csak az ocsmányabb fajtából, mert meg sem próbálja titkolni, hogy pénzt próbál kicsalni a zsebünkből.

Hat évvel az Activisionből való kiválása után a Respawn Entertainment végre befejezte második játékát, megpróbálva egy új, izgalmas színfoltot képviselni a totálisan túlzsúfolt multiplayer shooter kategóriában, irtózatos szembeszélben.

A történelem ismétli magát, így a Szigetek Birodalma másodszor is császárnő nélkül marad, de nem sokáig, a trónfosztást pedig ismét Corvo bosszulja meg, akinek vendettáját már az első részben is beteljesítettük, ám ezúttal választhatjuk harcias lányát is.

Két és fél évvel az óriási csinnadrattával beharangozott Watch Dogs után megérkezett a hackelős akciójáték jóval „szerényebben” promózott második része, ami bizonyos elemeiben ugyan előrelépést mutat az elődjéhez képest, de még mindig nem egy olyan játék, amiért őszintén lehet rajongani.

A Mass Effect trilógiához szép számmal jelentek meg letölthető tartalmak: némelyik megérte az árát, mert igazi újdonságot kínáló extrákat adtak a játékhoz, ilyen volt például az Overlord, a Lair of the Shadow Broker és a Citadel. Egyes DLC-kért pedig mérsékelt örömmel adtak pénzt a játékosok, mivel ezek a bizonyos letölthető tartalmak az optimális játékélmény szempontjából alapvető, rendkívül fontos – alapjátékból pénzhajhász módon kivágott – elemeket tartalmaztak. Jó példa erre a From Ashes, a nagyszerű Leviathan és a közepesre sikeredett Omega DLC.

Már csak azért is érdemes megvenni vagy letesztelni az aktuális Call of Dutyt, avagy az Infinite Warfare-t, mert az ember egyben a Modern Warfare felújított változatára is lecsaphat. Klasszikusokról pedig vagy jót írunk, vagy… na, ezen most hadd gondolkodjak a cikk végéig.

Már csak azért is érdemes megvenni vagy letesztelni az aktuális Call of Dutyt, avagy az Infinite Warfare-t, mert az ember egyben a Modern Warfare felújított változatára is lecsaphat. Klasszikusokról pedig vagy jót írunk, vagy… na, ezen most hadd gondolkodjak a cikk végéig.

A Modern Warfare 3 és a Ghosts után megfogadtam, hogy soha többet nem tesztelem a darabokra hullott, nyomokban Infinity Wardot is tartalmazó csapat játékait. Persze nehéz betartani az ilyen jellegű terveket, amikor űroperává alakítanak egy alapvetően militáns lövöldét.

Licencelt versenyjátékai mellett az olasz Milestone csapata tavaly már fejest ugrott a motorversenyek tiszta esszenciájába, a Ride pedig kizárólag a sport szeretetéről szól. Ennek kiváló bizonyítéka a folytatás, ami a kerekeken kívül mindenből többet kínál.

Ha gyerekkorodban szerettél a homokozóban dömperrel játszani, akkor itt az a játék, amit nem hagyhatsz ki. A Giant Machines 2017 egy sokkal nagyobb homokozót kínál, sokkal nagyobb dömperrel, meg hat másik brutális munkagéppel. A súly itt bizony nem ciki.

Ha most megkérnék tíz embert, hogy kapásból mondjon egy bronz-korban játszódó játékot, szerintem kilenc ember akkor sem tudna egyet sem, ha napokig hagyjuk is gondolkodni őket. A maradék egy darab írástudónak pedig lehet, hogy eszébe jutna a Chariots of War vagy, ahogy kis hazánkban honosítással megjelent: Harci szekerek.

Az elmúlt év folyamán sorban érkeztek a különféle menedzsment játékok, kezdve a harmatgyenge Game Tycoon 2-vel, tovább menetelve a már jóval kidolgozottabb Project Highrise felé – most pedig elérkeztünk a korai hozzáférések gyöngyéhez, a Mad Games Tycoonhoz.

Duke Nukem a sorozat huszadik évfordulójának alkalmából visszatért, a király a világ különböző pontjain idegenek hátsóját rúgja szét, mert rágót még mindig nem adott neki senki. És elhozza nekünk azt, amire régen vágytunk. Meg amivel régen játszottunk. Meg amit már régen el kellett volna temetni.

Januárban az erő ébredezett a Csillagok háborúja segítségével, majd áprilisban a xenomorfok tértek vissza a monitorra az Aliens vs. Pinballban, de a Zen azóta sem pihent, elvégre még nincs itt az év vége, de ismét ütögethetjük a golyót a Marvel hősnőivel.

Amikor márciusban előzetest írtam az Early Access alapján, nem gondoltam volna, hogy máris megjelenik a „végleges” játék. Ahogy a játékosok, de még talán a fejlesztők többsége sem. És mind jobban jártunk volna, ha ez nem is következik be még pár hónapig.