Ha nem szeretnél lemaradni semmiről, akkor neked szól az Ez történt rovatunk, melyben összefoglaljuk a hét eseményeit: röviden azon apróságokat, amiről a héten nem írtuk, s felsorolva azokat, amikről részletesebben értekeztünk. Jó böngészést és olvasgatást!

PC

A Cubical Drift a játékosok segítségével egy 3D-s, voxelalapú szerepjátékot szeretne készíteni egy nagy, nyitott világban, ahol minden apróság felfedezése ránk vár, miközben fejleszthetjük a képességeinket, új fegyverekre tehetünk szert és járműveket építhetünk. A program címe Planets3, s aki ebben egy Minecraft-klónt lát, az bizony nem áll messze az igazságtól, de le kell szögezni, hogy a két program egészen más élményt kínál, még ha külsőleg nagyon is közel állnak egymáshoz.

A Cubical Drift a Kickstarteren gyűjt pénz, s 250 ezer dollárt szeretnének, amiből a tervek szerint jövő ősszel lehetne játék -- az összeg fele lassan megvan, ugyanis 20 nappal a lefújás előtt már közel 100 ezer dollár érkezett be. Úgy nézzétek tehát az alábbi videót, hogy ez akár valóság is lehet.

A Home fejlesztője, Benjamin Rivers bejelentette következő játékát Alone With You címmel. Ez, akárcsak a korábbi munkája, egy minimalista megközelítésű program lesz, mely ezúttal a randiszimulátor zsánert állítja a feje tetejére egy kicsit, ugyanis nem konkrétan az lesz a célunk, hogy megnyerjük a másik fél szívét.

A történet szerint egy hajótörést szenvedett asztronautát alakítunk egy lakatlan bolygón, az egyetlen társunk pedig a furcsa, minket kísérő mesterséges intelligencia. Innen azt hiszen, nem is kell tovább magyaráznom a történéseket, legfeljebb csak annyit, hogy nincsenek feladványok vagy ellenfelek, hanem egy, a játékos által vezérelt szerelmi történettel állunk szemben. Megjelenési dátum egyelőre nincs, ahogy a célplatformok mibenléte is rejtély -- van viszont kedvcsináló trailer, nézzétek meg!

Megjelenési híreink: az Android-exkluzív Rage of the Immortals március 13-tól lesz letölthető, a Betrayer pedig március 24-én kerül a boltokba, kizárólag PC-re.

A Campo Santo, mely egy új független stúdió San Franciscóban, bejelentette első játékát, melynek címe FireWatch. A játék főszereplője egy Henry nevű férfi, aki élete elől menekült el a wyomingi rengetegbe, hogy az ottani erdőkben tűzfigyelői feladatot lásson el. A játékban egyetlen személlyel lehet kapcsolatot tartani, a munkafelügyelővel, egy Delilah nevű nővel, aki rádión kommunikál Henryvel. Azonban egy napon történik valami, amely miatt olyan kérdésekkel és választási lehetőségekkel kell szembenéznie hősünknek, amelyek tönkretehetik vagy éppen fejleszthetik azzal a személlyel való kapcsolatát, aki az egyetlen összeköttetése a külvilággal… Érdekesen hangzik, nem igaz? A játék a tervek szerint 2015-ben jelenik meg PC-re, Macre, és Linuxra. Az egyetlen alábbi kép jelent meg a játékhoz, nézzétek meg!

firewatch.jpg

Ausztráliában a helyi korhatár-besoroló bizottság újrasorolta a Watch Dogsot, és az MA15 kategóriából átette az R18+ kategóriába, mely a felnőtt kategóriát jelenti. Az MA15-ös besorolást még tavaly kapta a játék, azonban a fejlesztők a játék megjelenésének elnapolása után újra beadták a programot minősítésre, melyre az Australian Classification Board ráütötte a 18-as plecsnit. Ez azt jelenti, hogy a játékban megjelenhet a szex, droghasználat, és az erőszak, melyet eddig nem igazán szerettek a szigetállam derék ítészei.

A Linux egyre jobb otthon lesz a játékosok számára, a Crytek ugyanis bejelentette, hogy a CryEngine immáron támogatja a pingvines operációs rendszert is, ráadásul a motor a legfrissebb, a Ryse: Son of Rome-ban látott megoldásokkal együtt érkezik.

Friss videót kapott az Among the Sleep, az a horrorjáték, amiben egyedi módon egy csecsemőt fogunk irányítani.

Megtudtuk, hogy a Battlefield 4 Naval Strike DLC új pályái dinamikus időjárási effektekkel együtt érkeznek majd. Az egyik pályán való küzdelem például hajnalban veszi kezdetét, s ahogy halad a meccs, úgy emelkedik egyre magasabbra a nap, betöltve sugaraival a terepet. Ezen kívül lesznek viharos tengerek és egészen nyugodt vizek is, hogy látványra minél változatosabbak legyenek a mérkőzések.

A Take Two Interactive lefoglalta a Hangar 13 nevet. Még senki sem tudja rajtuk kívül, hogy pontosan miről van szó.

Turkáljuk egy kicsit Bobby Kotick zsebében! A héten kiderült, hogy az Activision vezérigazgatója 7,85 millió dollár bónuszt kapott a 2,1 millió dolláros alapfizetése és részvényopciói mellé, vagyis több mint 10 milliót vihetett haza az elmúlt esztendőben.

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2