Naszóval, remélem, hogy akad pár ember, akiknek bejönnek az oldalon bemutatott képregények, mármint, hogy egyáltalán vannak ilyen írások. Eddig ugye volt a Képregények mestersége, és a Dr. Sör Kálmán és természetesen hosszan fog még folytatódni a sor, lesz Batman, manga a keleti cuccok kedvelőinek, újabb magyar képregények és sor kerül majd néhány igényes francia alkotásra is. Remélem sikerül meghozni a kedvet az olvasáshoz és néhányan még a hétvégén induló fesztiválra is kilátogattok. Érdemes, hiszen ha megtetszik valami a bemutatott munkák közül, akkor a Gödörben kedvezményesen juthattok majd hozzá. Kár lenne kihagyni, már csak azért is, mert a szervezők rengeteg programmal készülnek és még a belépés is ingyenes.

A másik dolog ugye a hétvégi party. Mondanom sem kell, nagyon nagy buli volt (eszem-iszom és játék, igazi Gurus móka). Ott volt Chris, Stöki, Sasa és még sokan mások, nagyon jól éreztük magunkat, ami nagyban a Rock Band nevű csúcsszuper játéknak köszönhető (innen köszönet az EA-nek, amiért kölcsönadtak nekünk egyet). A privát blogomban már beszámoltam a dologról, itt nem akarom ellőni a poént, Grath bizonyosan hamar jelentkezik majd egy terjedelmes beszámolóval (és több fotóval). Részemről álljon itt egy fénykép, ami ékes bizonyítéka annak, hogy mennyire jó volt a hangulat ott vidéken (érdemes elidőzni Stöki arcán, aki éppen mindent belead a dobolásba).



Végül, ha már szóba került a Rock Band, akkor helyet kap itt egy kis bónusz matéria, méghozzá Guitar Hero-s, amelyen megfigyelhetitek, hogyan játszunk mi ketten Miguellel, illetve, hogy milyen az, mikor egyedül játszom az egyik kedvenc játékommal. Érdemes arra a fejre koncentrálni, amit vágok, mintha nem is játszanék, hanem a kivégzésemre készülnék. Tiszta ciki...