A Halo: Combat Evolved 2001. november 15-én jelent meg az első Xboxra, és két évvel később, 2003. október 10-én Windows operációs rendszerre. A konzolos verziót az azóta legendássá vált Bungie fejlesztette, míg a PC-s portért a manapság szintén népszerű Gearbox Software fejlesztette. A játék ugyebár egy FPS, amiben az utolsó Spartan katonát, Master Chiefet irányítva kell helyt állnunk a Covenant nevezetű idegen szövetség katonái ellen. A Halo egyrészt egy kiváló játéksorozat, amely több folytatást ért meg (Halo 2, Halo 3, Halo 3: ODST, Halo Reach), továbbá az Xbox és az Xbox 360 zászlóshajójává vált. A most boltokba kerülő Anniversaryt a 343 Industries készítette, és ők dolgoznak a már bejelentett Halo 4-en is.

ELSŐ KÖR: HOGY NÉZ KI EGY FELÚJÍTOTT JÁTÉK?

Tíz év bizony igen hosszú idő, nem csak az életben, de a játékfejlesztés terén is, főleg, ha grafikai szempontból vizsgáljuk a dolgokat. Hiába azonban az egy évtized, a 343 Industries igazán szakszerűen porolta le ezt a legendás játékot, megmutatva, hogyan is kell kiváló HD-feldolgozást készíteni egy régi klasszikusból. Persze a szavaknál sokkat többet mond egy videó:




MÁSODIK KÖR: LÁTHATOM A KÜLÖNBSÉGET?

Egy jó HD-feldolgozás nem csak azt mutatja meg, hogy milyen egy régi játék mai köntösben, de azt is, hogy miképp változott meg a játék az évek alatt. Szerencsére ezt a funkciót a 343 Industries sem hagyta ki a repertoárból, a select gomb megnyomásával váltogathatunk az eredeti és a jelenlegi nézet között:




HARMADIK KÖR: LÉGY TE MASTER CHIEF!

A Microsoft ezúttal is kedveskedett a játék előrendelőinek, hiszen az előrendelői verzió csomagolása magában rejt néhány extra kódot is. Az egyik egy játékmenet-módosító koponyát biztosít a játékosok számára, míg egy másik egy letölthető Master Chief páncélt tesz elérhetővé az avatarunk számára. Slussz poén, hogy az MS a lányokra is gondolt, ugyanis van egy külön női páncélt biztosító kód is a csomagban.



A videókat Xbox 360 konzolon rögzítettem, méghozzá az Avermedia nevű cég Game Capture HD kütyüjével, amit direkt arra a célra fejlesztettek ki, hogy bárki kényelmesen és egyszerűen rögzíthessen vele videókat az aktuális konzolgeneráció (X360, PS3, Wii) gépeiről.