Kérjük jelentkezz be!
Be Short

Taken 2 - Elrabolva 2

Meg kell mondjam, hogy a sok negatív hangvételű kritika után sokkal rosszabb filmre számítottam, sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy tetszett. Persze, vannak nagyon súlyos hibái, de miközben néztem nem ezek jártak a fejemben. Az elsőnek volt egy hatalmas előnye nálam. Nem tudtam, hogy mire számítsak így sokkal nagyobb hatást tudott elérni. Ezzel szemben a folytatásnak már bizonyos...
2012. december. 20. 14:31
3 komment

Grindhouse: Death Proof - Halálbiztos

Quentin Tarantino nagy kedvencem, minden filmjét imádom és az összes nagy filmje megvan DVD-n, aminek köszönhető, hogy ma a Halálbiztos került a lejátszóba. Elismerem, hogy ez a leggyengébb filmje és a pontszám amit adtam az első megtekintésnek szól. Azóta többször láttam és mindig kicsit más véleménnyel vagyok róla. Szerintem a legnagyobb baja, hogy két történetet mesél. Inkább egy kellett...
2012. december. 19. 18:03
2 komment

Sanctum

Nem igazán nyerte el a tetszésemet a film. Igaz történet alapján készült, de annyira érdektelen lett a megvalósítása, hogy nem néztem utána, hogy mennyire követi a valóságot. Pár felfedező búvárról szól, akik egy barlangrendszert térképeznek fel, de egy hatalmas vihar miatt bent ragadtak. 3D-re van optimalizálva, ami engem nagyon zavart. Igaz, hogy nem 3D-sen néztem, de minden filmben idegesít,...
2012. december. 19. 16:43
0 komment

Jingle All the Way - Hull a pelyhes

Mint a legtöbb akciófilm sztárnak, így Arnold Schwarzeneggernek is be kellett vállalnia pár ilyen családi vígjátékot. (Vin Diesel, Dwayne 'The Rock' Johnson is járt már hasonló cipőben, csak hogy példákat is írjak.) A lényeg, hogy Howard kissé elhanyagolja a fiát, így megígéri neki, hogy karácsonyra megszerzi neki a legnagyobb álmát, ami egy Turbo Man akció figura. Nem tudta, hogy...
2012. december. 16. 21:06
0 komment

The Ultimate Christmas Present - A legszebb karácsonyi ajándék

Karácsonyi hangoldás pipa. Ezt a filmet jó pár évvel ezelőtt láttam TV-ben és akkor tetszett. Most viszont ég a fejem, hogy akkor ezt így gondoltam. A film amúgy egy ilyen rövid Disney szponzorált dolog, hogy úgy mondjam. A történet szerint főszereplőnk és barátnője "véletlenül" ellopják a Mikulás időjárás szabályozó masináját. Mit is kezdene két kb. 13 éves lány ezzel? Természetesen...
2012. december. 16. 21:01
0 komment

The Man with the Iron Fists

Kicsit olyan érzésem van, mintha a Grindhouse filmek keleti változatát néztem volna. Mondjuk ezt megmagyarázza, hogy Quentin Tarantinonak is van valami köze a filmhez. Ez első mondatból már sejthető, hogy a cím nem csak képletes, hanem tényleg egy vasöklű férfi lesz a főszereplő. A körítés mellé egy hagyományos bosszútörténet, nem megyek bele részletekbe, mert felesleges lenne. A harcjelenetek...
2012. december. 15. 18:57
0 komment

The Hobbit: An Unexpected Journey - A hobbit: Váratlan utazás

Megvett. Kételkedtem, hogy 250-300 oldalnyi anyagból lehet jó filmet csinálni, de ez alapján menni fog. Sajnos a könyvet még nem olvastam, így nem tudom, hogy mennyi maradt a maradék 6 órára. Az viszont látszik, hogy nem sietnek. Komótosan indul, de a végére csak kapkodod a fejedet. Nagyon erős látványban és zenében. A képi világ olyan csodálatos, mintha festmény lenne, a színek, az animációk,...
2012. december. 13. 23:30
2 komment

Jurassic Park III

Meglepődve tapasztalom, hogy IMDB-n alacsonyabb értékelést kapott, mint a második rész. Pedig véleményem szerint ez az epizód sokkal közelebb áll hangulatilag az elsőhöz, ami úgy látszik megismételhetetlenre sikerült. Főszereplőnek visszakapjuk Dr. Alan Grantet az elsőből, aki talán egy hajszállal szimpatikusabb, mint Malcolm volt. Egy család viszi vissza Alant a szigetre, hogy segítse...
2012. december. 12. 17:09
0 komment

Premium Rush - Fék nélkül

Tegnap előttig nem is hallottam róla, pedig Joseph Gordon Levitt a főszereplő és őt és amikben szerepel általában bírom. A Fék nélkül egy biciklis futár ámokfutását örökíti meg. Kategóriájában nem rossz a film, de egy túlságosan komoly mozgatórugót tettek mögé, ami helyett egy kicsit könnyedebb jobb lett volna. A csomagot egy őrült zsaru is meg akarja szerezni, így autó kontra bicikli...
2012. december. 12. 17:01
0 komment

Mou gaan dou - Szigorúan piszkos ügyek

Mióta megtudtam, hogy ez alapján készült a The Departed, azaz a Tégla, azóta meg akartam nézni ezt a filmet. Azt kell mondanom, hogy a Téglának nem volt nehéz dolga, amikor jó film akart lenni, mert nagyon jó az alapanyag. Két beépített embert követünk nyomon, egyik a maffiába, másik a rendőrségbe van beépülve. Eközben mindenki meg akarja őket találni. Nagyon jó az ötlet és a kivitelezés is....
2012. december. 12. 16:56
0 komment

The Lost World: Jurassic Park - Az elveszett világ: Jurassic Park

Ha minden jól megy hamarosan jön a Jurassic Park folytatása, így ennek apropóján (na jó, nem) felfrissítettem az élményt. Az első rész jelentős szerepet tölt be a filmtörténelemben, de a folytatással mi a helyzet? Szerintem ez egy kimondottan rossz folytatás. Az eleje viszonylag jó, meg elvan vele az ember, de már nem olyan, mint amikor az elsőt nézed. Az utolsó fél órát pedig egy enyhén...
2012. december. 08. 19:33
0 komment

No Man's Land - Senkiföldje

Másfél órás kategóriában is sikerült találnom értékelhetőbb alkotást szerencsére, ami nem más, mint a Senkiföldje. A film az 1993-as boszniai háborúba viszi a nézőket, de ne számítsatok összecsapásokra. Két ellenséges katona az úgynevezett senki földjén ragad az ellenséges frontvonalak között, de a helyzetet megbonyolítja, hogy van velük egy élő bomba is. Ezt aki megnézi megérti, inkább nem...
2012. december. 08. 19:27
0 komment

Deuce Bigalow: Male Gigolo - Tök alsó

Akkor most elmondom, hogy egy oka van annak, hogy kicsit akadoznak az írások, és annak, hogy miért ilyen filmekről jönnek. ZH hét volt, így a másfél órás filmet is nehéz volt bepasszírozni a napjaimba. Akkor rá is térek a Tök alsóra. Szégyenlem, de annyira nem tartom szarnak, mert voltak benne jó poénok. Elismerem, nem az évezred vígjátéka, de tett már le ennél sokkal rosszabbat az asztalra Rob...
2012. december. 08. 19:17
0 komment

Thick as Thieves - A kód

Azt kell, hogy mondjam, hogy A kód annak a technikának a bemutatója, hogy hogyan kell a neve neves színészekkel egy átlagos és logikátlan filmet csinálni. A film egy rablás kitervelését és végrehajtását követi nyomon, de ezt annyira snassz módon, hogy nem is tudom leírni. A végére azért tettek egy csavart, na bumm, mégsem jött el az állejtés a nézők között. Semmi egyediség nincs benne, jobb...
2012. december. 05. 17:09
0 komment

The Campaign - Képtelen kampány

Will Ferrell idén is szállított nekünk egy vígjátékot, ami egyrészt aktuális, hiszen az Egyesült Államokban választások voltak, másrészt egészen jóra sikerült. A társa a mókában ezúttal Zach Galifianakis, akit a Másnaposokból ismerhetünk, igaz a szakáll nélkül alig ismerhető fel. A történet egy választási csalás körül zajlódik és szerencsére a poénokat is tudja hozni. Van itt kampányfilm,...
2012. december. 04. 22:46
5 komment