A pár nap múlva megjelenő újságban is teszteljük a Rockstar csodajátékát, de az ott megfogalmazottak néhány - négy-öt - óra játék után íródtak, amikor még csak alig-alig kóstolhattunk bele Liberty City világába. A most következőket már pár nap játék után írom, amikor ugyan még mindig rettenetesen sokat nem tudok erről a játékról, de már láttam egyet s mást. De még mennyire...
 
Az eddigi GTA-k (mármint a 3/VC/SA) nem nagyon tudtak lekötni, hisz csúnyák voltak, és valahogy én nem éreztem azt, hogy tényleg él körülöttem a város. Persze, rámdudáltak, ha beléjük hajtottam, meg a zsaruk is üldöztek, ha rosszalkodtam, de az elég gépiesnek, erőltetettnek éreztem, túl sok váratlan dolog sosem történt (persze lehet, hogy csak én nem ástam bele magam a dolgokba). Itt viszont csak úgy pezseg körülöttünk az élet, egyszerűen hihetetlen dolgok történnek. Következzen néhány szilánk a játék által kínált élményekből - és ezek közül a legtöbb csak az enyém, hisz mindenki más másként keveredik majd bele a kalandokba.
 
...Brucie haverom - aki cápahormont lő magába, hogy igazán férfias legyen - SMS-t írt, hogy mindenképpen menjek el a Perseus nevű boltba, mert az igazi menők onnan öltözködnek. Kölcsönveszem Playboy X aranysárga Hummerjét, elkeveredek a Perseushoz, ahol affektáló boltosok szolgálnak ki. Kijövök a boltból, ami előtt egy csaj üvöltözik a maga előtt tartott, kihangosított mobilba a volt pasijával, aki, mint megtudom, lelépett azzal a cafka Bonnie-val. Beülök a Hummerbe, majdnem átvágok a piroson, de nem akarok elütni vagy tíz embert egyszerre, úgyhogy a duda + kézifék megoldás mellett döntök. Az egyik fickó megugrik, pont ki a keresztbe süvítő kamion elé. Az hatalmasat fékez, a mögötte jövő festékfoltos kocsi beleszáll - közben az elütött fickó felkászálódik, kirángatja a kamionost, és elkezdi pöfölni...
 
...kimegyek a ház elé, ahol a sárga Porsche - a nyeremény az első autóverseny megnyeréséért - vár, de nem ülök be, rázós küldetés lesz, három Puerto Ricoit kell elintéznem. Csak azt tudom, hogy vonattal jönnek, azt kell követnem, amíg le nem szállnak (és hogy miért? mert az őrült Manny rajtam keresztül tisztítja meg az utcát, és mindezt még filmre is veszi). Valami olyan cucc kell, amivel rendesen lehet hasítani a tömegben. Elkezdek szaladni a buszpályaudvar felé, de jobb ötletem támad. Felhívom a 911-et, kihívok egy járőrt, a kiérkező zsarukat egy-egy fejlövéssel fogadom, és elviszem a kocsijukat. Sziránázva száguldok a vonat alatt-mögött (az utcaszint felett fut a sínpálya), mindenki reszketve tér le előlem, közben a rendőrségi rádióban hallom, hogy lövöldözés van az északi részeken. Végül leszállnak a rosszarcúak, a rendőrjárgányt elrejtem, és egy koszlott mikrobusz fedezékében várom az áldozatokat. Spanyolul dumálva, vidáman ballagnak a kocsijuk felé (a gumikat már kilőttem, hogy ha elmennének, akkor se tegyék gyorsan), majd amikor beszállnak, előpattanok, és az automata shotgunból mind a tíz skulót beléjük lövöm. Csak az egyik tud kiszállni, az is inkább kizuhanás; talán nem is marad sértetlen alkatrész, mindent vér borít - szóval bepattanok a rendőrkocsiba, a fedélzeti számítógépen erősítést hívok, majd telefonon egy tűzoltót és egy mentőt, hadd szirénázzanak együtt, majd felpattanok a vonatra, és agyő...
 
...Felveszem Michelle-t, az ártatlan, a bűneinkről semmit nem tudó barátnőmet (bezzeg a haverinája, Karen!), aki nem valamelyik ismerőséről kezd el dumálni, ahogy szokta, hanem elkezdi mesélni, hogy az unokaöccsének legénybúcsúja lesz, és kellene neki egy kis kokó - persze neki nem vagyunk bűnözők, szóval ártatlan szemekkel lekoptatom. Megérkezünk a kabaréba, az első fellépő egy pocsék mágus, a második egy még rosszabb - de annál csinosabb - énekesnő. A randi teljes kudarc, de Michelle azért felhív egy kis kávézásra...
 
És hogy mi tetszett még a GTA4-ben? A pár órányi játékidő után visszatérő DJ Laslow, aki most a rádiózást akarja megreformálni. Az új mobilom, amivel már fényképezni is tudok. Az online utazási iroda útmutatója amerikaiaknak, Európához. Amikor először megpillantottam a Star Junctiont, ködben, napfelkeltekor. Amikor motorral menekültem a rendőrök elől, lekoccoltam kétszáznál egy kabriót, és repültem, repültem, repültem, amíg csak el nem csapott egy vonat. Amikor Dimitri szomorúan azt mondja a mólón, hogy "A szabályokon nem változtathatsz. A játékot te választod meg, de a szabályok azok szabályok." Amikor valakivel összabalhézol, és utána háromszor hív fel anyázva telefonon. Amikor szt hittem, Jacob jamaikai szleng szövegénél érhetetlenebb nincs, erre bemutat Badmannak. Amikor Elizabetánál belecsöppensz egy drogos házibuliba. Amikor Brucie megkér, hogy ugyan tapogasd már meg a mellizmait. Amikor a haverok rábeszélnek, hogy menj el randira egy fickóval. Amikor új ruhát vettem, és Michelle megjegyezte, hogy milyen jól áll ez az új szerkó. Amikor kivágtak a sztriptízbárból, amikor meg akartam tapizni egy csajt. Amikor bekapcsoltam a tévét, és az egyik csatornán Ricky Gervais, az Office sorozat főnöke tartott stand up comedyt. A sok Pisswasser sörreklám, amelyek közül a tévében menő a legjobb. Mikhail Faustin végzete. Amikor beülsz egy kocsiba, és megszólal üvöltve az Agnostic Front. A Vladivostok FM teljes repertoárja.
 
Fantasztikus játék. Lehet várni a PC-s verzióra, lesz is valamikor, de erre nem érdemes várni. Ezt most ki kell próbálni!