Január 22, délelőtt
A rendkívül hosszú (11 és fél óra, Londonból – visszafelé másféllel több) repülőút után dögfáradtan sikerült megérkezni Tokióba, ott is az egyik legjobb hotelbe. A 42. emeleten (véletlen lenne? nem hiszem) kaptam szállást, következzen a kilátás a hálószoba ablakából.

 

 

 


A szoba felderítése során sikerül fellelni minden földi jót (a legjobb? vízhatlan távirányító, hogy a kádból is lehessen tévézni). A mellékhelység azonban meglepetésekkel is szolgál, egy kis high-tech kar nyúlik ki a jól ismert márványból, rajta egy rakat gomb meg kijelző. Ezek szerint a híresztelések nem túloztak, a japánok tényleg szeretik a modern vécéket. A kart megörökítettem, viszont kipróbálni egyik opciót sem mertem…


 

 

 

 

 


Január 22, délután
A többiek mind kidőltek, aludtak, de a jetlag elkerülése, no meg a kíváncsiságom engem nem engedett pihenni, kimentem egy kis felderítésre. Sindzsuku városnegyedet tudtam bejárni, voltam a 12 emeletes Tokyo Time Square áruházban, a több mint 50 kijárattal rendelkező helyi metróállomáson, könyvesboltban és high-tech boltban. Az emberek barátságosak, de senki nem tud angolul.

 


 
 

 

 


Január 22, este
Vacsora a hotel tetején levő bárban, ahol a Lost in Translation (Elveszett jelentés) film sok jelenete is játszódott. Az étvágyunkat csak az árak veszik el, a nagy legényesen kirendelt hamburgerről kiderült, hogy 8 ezer jenbe kerül. Mondjuk finom volt…

 


 
 


A hotelszobában eszelős látvány fogad: ugyanazon az ablakon kitekintve mintha egy másik városban lettem volna – mintha egy Neurománc-féle metropolisz tetején lettem volna…


 

 

 



Január 23, délelőtt
Ez a szabadnapom, úgyhogy már korán reggel nekieredek a városnak. Taxival irány Haradzsuku városnegyed (ez a nem elit divatnegyed), ahol egy városnyi bevásárló központot, az Omotesandót kihagyom, viszont felderítem a legendás Takeshita dorit, a legdurvább őrült-japán divat utcáját. Itt külön punk, goth, loli, goth-loli, visual kei, és egyéb, nálunk tök ismeretlen divatirányzatoknak vannak hatalmas boltjai. Fényképezni nem merek, mert a „No photo! Fuck off!” feliratok elveszik a kedvemet. A világító-csillogó, félreírt angol szövegekkel teli shopok után megkeresem a Kiddy Landet, a világ egyik legjobb geek boltját. Lényegében egy hat emeletes (plusz pince) óriási játékboltról van szó. Egy emelet csak a Gundam cuccoké, egy emelet a Studio Ghibli animecég cuccait tartalmazza, de lényegében minden van, ami japán és király. Jól fel is tankolok Kubrick-bábukból (lásd karácsonyi számunkat).

 

 

 

 

Január 23, délután
Elered a havas eső, de nem csüggedek, megyek délre, a Shibuja negyedbe. Ez lényegében a filmeken legtöbbször látható Japán, furcsán divatozó fiatalokkal, sok-sok neonnal, csodálatos boltokkal. Meglátogatom a Hachiko-teret, amit egy kutyáról neveztek el, és egyetlen útkereszteződésben annyi átkelőhely van, mint sehol máshol.


 

 

 


Mikor vége az iskolának, előtódulnak a gyerkőcök, mind egyenruhában. A lányok még a szörnyű, esős-szeles időben is miniszoknyában, copfos hajjal, hosszú zokniban tipegnek. Nem tudom, hogy ez a kötelező viselet, vagy a diáklányos hentai volt-e előtt, de hogy van köztük kapcsolat, az biztos…


 

 

 

 

 


Január 23, este
Vacsora egy japán étteremben, szerencsére a Microsoft fizet, mert arra rá kellett jönnünk, hogy ha a ruhák és kütyük olcsók is, a kaja baromi drága. Az étel fantasztikus, és a körítés is mesés. Vacsora után, mikor távozunk, jönnek a tűzoltók, és az addig észre sem vett, pont szemben levő Konami épületet kezdik oltani.


 

 

 

 

 


 

Január 24, délelőtt
A délelőttöt a Team Ninja-nál töltöttem, ahol nem lehet fotózni. Mivel minden második méteren ki van rakva egy hatalmas kard, nem is próbálkozom. A fejlesztőcsapat érdekes módon teljesen egyben van, nincs külön rekesze a droid programozóknak vagy a grafikusoknak. Itagaki meg abszolút meglep: az arrogáns fickó helyett egy végtelenül szimpatikus, remek, száraz humorral rendelkező emberrel beszélgetünk.

 


Január 24, délután
Akihabara. A játékőrültek mekkája. Már a megfelelő kijáratot is az Electric Town felirat jelzi (amúgy a japán metrók megérnének egy külön postot is), és ott maga a Paradicsom fogad minket. Hatemeletes képregénybolt. Tucatnyi hatalmas, csak figurákkal foglalkozó bolt (vérzik a szívem a sok cuccért, amit hely- és főleg pénzhiány miatt ott kell hagynom).


 

 

 


Tényleg fantasztikus itt minden bolt, a használt és retro játékokat irdatlan területen terítő Super Potato bolt pedig különösen ott van a szeren. Megtalálni mondjuk rémálom, angol útbaigazítást csak a tízedik ember tud nyújtani, a Potato szó hallatán ő is kedvesen egy kajáldához vezet minket.


 

 

 



Január 24, este
A búcsúvacsorát a Team Ninja lemondja, de az összes éhenkórász újságíró összegyűlik a meghívásra. Némi kavarodás után végül a Gonpachi étteremben kötünk ki, ami anno állítólag Tarantinót a Kill Bill éttermi jelenetére inspirálta. A kaja megintcsak fantasztikus.


 

 

 

 

 


Január 25, reggel
Végre kitisztul az idő, úgyhogy a hotel fantasztikus panorámával búcsúztat minket. Ide még visszajövök!