A Watchmenre nem tudom mi invitált be a moziba, annyira az előzetese se nyűgözött le, mégis volt valami, ami becsalt.

Még márciusban láttam utoljára a filmet és ennek köszönhetően kicsit hiányosak az emlékeim ezért a filmről nem sokat írnék, majd ha ki jön a dvd és megnézem megint és megint, újra és újra. Nem tudom, most megfogalmazni mi van bennem, mennyire szeretném újra látni a filmet. A mozit miután megnéztem unalmasnak és semmit mondónak találtam. Másnap azonban egésznap a film járt az eszembe és valahogy megváltozott a véleményem lényegében megértettem a filmet.

A képregény egy licitálós oldalon tudtam be szerezni ahol jóval a bolti ár alatt volt (sikerült le alkudnom egy ezrest) így hozzá jutottam 6000 Ft-ért. A képregények vadonatújjak voltak és nagykerből. Na mindegy a lényeg az,hogy meg van. Még nem fejeztem a New Moon c. könyvet ezért csak bele olvastam az első könyvbe. Észre se vettem, de már a felét is elolvastam,ilyen még nem volt ami ennyire lekötött és kikapcsolt,sajnos késő este volt és amikor már a negyedik ásításomtól homályosod el a szemem akkor raktam le,az ágyban is az olvasott szöveg és látott kép kockákra gondoltam. Ma még befejezem a Meyer könyvet és holnap neki állok a többi részhez és akkor még írók róla.
Üdv,Bence