Igen, a szóban forgó hiba, melyről most pár szót ejtek, az „anno” lesz. Sokan használják, még a kollégáim közül is, még a médiákban is, ilyen formában: „ezt a játékot még anno a kanadai csapat kezdte fejleszteni”, „Anno úgy tanultam”. Nos, ez így, ha nagyon pontosak és rigorózusak vagyunk, helytelen (egyelőre a Akadémia nem is fogadja el, maradjunk ennyiben, kiindulási alapnak): az „anno” szó ugyanis szintén latin eredetű, és pontos fordítása:„évben”. Abból az időből ered, amikor az időszámítást Krisztus születésének évéhez mérték, és volt „Krisztus előtti” (Kr.e., az angolban BC, Before Christ), és „Krisztus utáni” korszak. Ez utóbbi időszak éveinek jelölésére használták az „Anno Domini nostri Iesu (Jesu) Christi 1701„, vagyis „A mi urunk Jézus Krisztus 1701. évében”, illetve rövidebben „anno Domini 1701”, „AD 1701” formulát. Önállóan, azaz az évszám nélkül soha nem volt használatban, az „annak idejében” kifejezésére a németektől került át hozzánk egy latin/német keverék kifejezés, az „annó dacumál”, ez irodalmi művekben gyakran felbukkan, például Adynál is.
Tehát ha a fenti mondatokba behelyettesítjük a szó jelentését, ezt kapjuk: „ezt a játékot még évben a kanadai csapat kezdte fejleszteni”, „Évben úgy tanultam...”. Ez így nyilvánvalóan hibás. Ha ezt a szót akarjuk használni, akkor az említett „öszvérhez” kellene fordulnunk: „Annó dacumál úgy tanultam...”. Itt jön be az a bizonyos természetes folyamat, melyről már szót ejtettem a korábbi, hasonló bejegyzéseimben is: ha nagyon sokan, nagyon elterjedten használnak egy formát, az előbb-utóbb bekerül a nyelvünkbe, és ott vagy meggyökeresedik, vagy kihal. Az „anno” szó mára már gyakorlatilag elvesztette eredeti jelentését, ma már egyre többen így használják, míg a fenti szövegrészletekben szemantikailag egyedül helyes „annó dacumál” lassan eltűnik, én már alig találkozom vele, és talán a PGO-t olvasó fiatal, most iskolába járó generáció már nem is ismeri. Amint ez a jelentésváltozás végbe fog menni, a szó végi „o” megnyúlik majd, ahogy az említett szófordulat esetében is történt (Adynál még „anno dacumál” szerepelt), tehát „annó” lesz a helyes írásmód, de ezt is „automatikusan” elvégzi a beszélt nyelv (autó, leporelló, portó, sőt portfólió [figyelem: nem portfolió!]). Én azonban addig is azt javaslom, használjuk bátran a szinonimáit, hiszen annyi remek kifejezésünk van rá (és a gyakori ismételgetése amúgy is modorosságnak hat): egykor, egykoron, hajdanán, hajdanában, régen, régente, valaha, annak idején, az én időmben, a maga idejében...
Anno, vagy nem anno, az itt a kérdés...
Legutóbbi naplóbejegyzésem egyik hozzászólásában felmerült egy gyakori hiba, mely ismét csak nyelvünk változását jellemzi, és amely megint rávilágít arra, hogyan válnak az idegen szavak, kifejezések szókincsünk részévé. Ezt a hibát ráadásul „anno” én is gyakran elkövettem...
Viszont az annales esetében ellent kell mondanom. Ugyanaz a helyzet, mint a médiák esetében. Jövevényszóként, eredeti írásmódját megtartva átkerült a magyarba, "évkönyv, történelmi krónika" jelentéssel. Így aztán a többes száma bizony annalesek...
Ezt a mezei formát én is elég sűrűn használtam-használom. Annyira megszokottá vált, hogy el sem gondolkodtam a tényleges jelentésén. De ezután el fogok.