5 éves korig


Ez egy kemény időszak, az érdeklődés már erőteljesen megjelenik, főképp a játék és videó nézés formájában. Sok szülő mikor már nincs türelme, vagy éppen dolga van, akkor egyszerűen a csemete kezébe nyomja az okostelefonját - nem ritkán a cégeset. Amitől érdemes őket megóvni, az hogy amikor éppen nem adtuk oda nekik az eszközt, akkor az legyen jelszóval védve, hogy önhatalmúlag ne kapcsolhassa be, amíg mi távol vagyunk.

Jó ha fut a készüléken valamilyen szülői felügyelet program, ami képes szűrni a nem kívánt tartalmakat, illetve naplóz és lehetőséget ad szükség esetén közbeavatkozásra, blokkolásra is. És elkezdhetünk alapfokon beszélni a gyerekkel, mit szabad tennie és mit nem, időben és tartalmak alapján mik az át nem léphető határok, megkérjük hogy ne álljon szóba idegenekkel, stb.


5 és 9 éves kor között


Ez az időszak már más jellegű, mint a korábbi, és ezen belül is komoly eltérések mutatkoznak az adott család lakóhelye szerint illetve jövedelmi szintje alapján. Oroszországban átlagosan 7 évesen kapják meg a gyereke az első saját mobiltelefont, míg az Egyesült Királyságban ugyanez az érték 9 éves és 8 hónapos körül jár. Az előző korosztályhoz hasonlóan itt is folytatni kell a közös beszélgetéseket az online témáról. Ebben a korban még hatásos lehet a szülői felügyelet, de itt már jóval több féle felhasználói szokás jön képbe.

Gondoskodni kell, hogy az életkoruknak megfelelő tartalmakhoz férhessenek csak hozzá, és ebben a filmek, videojátékok, és játékok mellett a népszerű rövid videó filmek, klipek is beleértendők. A YouTube oldalain ugyanis nem csak Hupikék törpikéket lehet találni, hanem például pornót, illetve rengeteg agresszív tartalmat is. A saját eszközeinél pedig legyen valamilyen ésszerű, közös megállapodás szerinti szabályozás, hogy mikor, mit, mire és mennyit lehet használni.

10 és 12 éves kor között


Itt a gyerekek már jó kiismerik magukat az online lehetőségek között, megtalálják a keresők segítségével a válaszokat a kérdéseikre, rengeteg - részben online - játékkal játszanak, e-maileznek, chatelnek, Vibereznek, és jelentős részük a rigorózus 13 éves korhatárt megkerülve már a Facebookon is aktív életet él. Itt már teljes idejüket, vagy annak legnagyobb részét egyedül töltik az eszközökkel, így fontos, hogy felelősséggel el tudják fogadni, mi az, amit megnézhetnek, használhatnak az interneten. Jó döntés az is, hogy rendszeresen megbeszéljük velük az online életük történéseit, különös tekintettel arra, hogy éppen ez a korosztály számít a legveszélyeztetettebbnek.

Fontos arról is beszélgetni velük, hogyan őrizhetik meg privátszférájukat, ehhez hogyan és miért használjanak kétfaktoros autentikációt, titkosítást. Emellett az is lényeges, hogy tisztában legyenek a számítógépes bűnözés legfontosabb formáival és hogy ezekkel szemben hogyan tudnak védekezni. Ebben a korban már elég jól megértik azt is, hogy mit jelent az "internet nem felejt" terhe, hogy ami egyszer felkerül, azt már nem lehet letörölni. Itt már fontos a döntések-következmények megértése, és az ezzel járó felelősség kérdése.

13 és 16 éves kor között


A tinédzser kor közepére jellemző, hogy egyre önállóbbak, és nehezükre esik tanácsot kérni, vagy azokat tőlünk elfogadni. Semmiképpen nem az állandó ellenőrizgetés a célravezető, sokkal inkább az időnként felmerülő problémák - például zaklatás, kiközösítés, ismerkedés, internetes vásárlások, randizással kapcsolatos rossz élmények - feldolgozásában, elintézésében tudunk segíteni.

A szülő feladata minden életkorban azt észrevenni, ha gyermek viselkedése valamitől váratlanul gyökeresen megváltozik, pl. magába zárkózik, nem akar többé kimozdulni, iskolába menni, stb. és segíteni neki, elsősorban lelki támaszként, de még jobb, ha emellett az online biztonság témakörében is tud segíteni.


Ha a szülő tisztában van az internetes fenyegetésekkel, akkor fel tudja hívni a figyelmet a szexuális zaklatások, pedofilok által jelentett veszélyekre, illetve az internetes pénzköltéssel kapcsolatban is érdemes szabályokat felállítani, pl. még ha van is saját bankkártyája, akkor is bizonyos értékhatár felett beszélje meg velünk a terveit.

Összegezve tehát mindehhez természetesen a szülőknek is képezni kell magukat, új ismereteket kell elsajátítaniuk, meg kell érteniük hogyan befolyásolja a gyermekeik életét az állandó online jelenlét, az okostelefonok folyamatos csevegési, megosztási, kép- és videotartalmakhoz való egyszerű hozzáférési lehetősége.

A megfelelő védelem természetesen mind három szereplő együttes aktív és értő részvételével érhető el, így a gyermekek biztonság tudatos oktatása mellett mind a szülőknek, mind pedig a pedagógusoknak is el kell tudniuk igazodni ezen a területen, hogy valóban tudjanak segíteni.